Szellemek és más természet feletti lények érzékelése/látása, ezt lehet tanulni, vagy mindenkiben meg van a képesség csak valaki inkább nem foglalkozik vele és "elmúl" (nem hisz benne), és ellenkező esetben pedig lehet fejleszteni?
Néhány válasszal előrébb már leírták, hogy a meditáció jó erre.
De mindenek előtt, ha látni akarod őket, első sorban el kell fogadnod, tudatosítanod kell magadban a létezésüket. Mert ha nem hiszel bennük, akkor hiába teszel bármit is.
Velem kiskoromban volt egy olyan csekélység, hogy mikor összepakoltam a szobámban este, betettem a szekrénybe arccal kifelé az egyik játékomat, lámpaoltás után hallottam egy halk, forgás szerű hangot. Felkapcsoltam a villanyt, megnéztem, és a játék háttal volt. Édesanyám szerint képzelődtem, és úgy tettem be (ami kizárt mert precíz vagyok, nem teszem csak úgy be a dolgaimat). Onnantól kezdve sokáig nem történt semmi, csak mikor újra hinni kezdtem a szellemekben. Egyszer valaki megsimogatta a hajam, de nem volt bent senki. Következőnek, mikor elég zűrös dolgokba kerültem, egy hörgés szerű sikoltást hallottam magam mellett éjszaka.
Szóval, egy szó, mint száz: bárki láthatja/érzékelheti őket. Nyilván, akinek az életében nagyobb tragédia történt (pl a szeme láttára veszítette el a szüleit), azok fogékonyabbak erre. De alapjáraton mindenkiben megvan a hajlam.
"Killgun nevű felhasználó válasza:
Nem vagyok én rossz indulatú,de..."Kokain powa" Remélem egyszer ezér úgy fejbebasznak,hogy onnantól kezdve max magad tudod szopni...Amúgy igen 2-3 éves korig mindenki látja,aztán jön a "nem llétezik" nevelés és becsukódik a 3. szem....Ki lehet nyintni bizonyos gyakorlatokkal(fénykeresők.hu)Ám nem ajánlom,mert félelmetes,leszívja az energiád...Nekem is nyitva van,csak nekem nyitva maradt,mert mindíg is erős akaratú voltam...Nem hagytam belémnevelni azokat a fosségokat...Aki kinyitja áltlában szó szerint behugyozik a látványtól...És egyik kommentelőnek:Miért csak a szellemekhez kéne különleges képesség?Te talán látsz démonookat szaladgálni az utcán?Kell a 3. szem ezekhez...."
Én sem vagyok rosszindulató, de... elég vicces hogy egy ilyen élettelen téveszmés senkiként ilyet kívánsz másoknak. Ha engem úgy pofán basznak hogy max magamat tudom szopni, akkor te a kis poklod tüzében égj hamuvá, ordibálva közben
Szép napot, te nyomorult.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!