Különös dolog történt velünk, amikor meglátogattuk édesapám sírját. Mi lehetett ez?

Próbálok minden körülményt leírni, nem tudom, mi számíthatott, mi nem. Édesapám másfél éve meghalt. Én azóta elváltam a férjemtől és új párom van. Ő először járt velem apukám sírjánál, és egy éves kisfiam is velünk volt. Ahogy a sír mellé értünk, a párom, (aki amúgy rendkívül érzékeny mások kisugárzására)szinte ledermedt, alig tudta kinyögni, hogy vegyem át a kicsit, aki, amikor a párom eltartotta magától, először rémülten balra nézett, mintha lenne ott valaki, és attól félne, neki akarja adni (rajtunk kívül más ember nem volt ott), és csak aztán felém, s nyugodott meg, hogy én veszem át. A párom eltántorgott a sírtól, zokogott (nem jellemző rá, hogy sírós lenne). Később azt mondta, olyan erős fájdalom-kisugárzást érzett, és annyira elöntötte őt, hogy még hasonlót sosem tapasztalt. Olyan érzés volt számára, mintha az én síromnál állna.

Amikor lementünk az autóhoz, még mindig a hatása alatt állt, és a feje és fájni kezdett. Megöleltem, próbáltam a szeretetünkre koncentrálni, és pozitív energiát adni neki, s ettől el is múlt a fájdalom minden formája. Az volt az első mondata, hogy: "köszönöm, most már újra magam vagyok", és ő maga sem tudta megmagyarázni utána, hogy miért így fogalmazott. Én nem éreztem az egészből semmit, sőt, mindig meg szokott érinteni a hely, és édesapám emléke, de most szokatlanul érzéketlen, mondhatni közömbös voltam a sírnál.

Egyikünk sem került még hasonló helyzetbe, 30 fölötti, komoly hivatással bíró emberek vagyunk, nem is hittem volna el, ha valaki csak meséli.

Kérem, aki nem hiszi el, az inkább ne kommentelje, én is tudom, hogy hihetetlen sztori.Akivel történt hasonló, vagy van ötlete, mi lehetett ez, örülnék, ha megosztaná velem. Köszönöm.