Nagyon gáz volt. Szerintek?
Na leszögezném csak a nővérem miatt írom ebbe a téma körbe. Amúgy nem ide írtam volna. Na elkezdem. Ti mit csinálnátok ebben a szítuban: Kb. este háromnegyed 7 óra van megyek edzésről haza felé. Én egy olyan lány vagyok aki egy kis faluban élek. Amelyik utcákon keresztül megyek (csak idősek vannak)illedelmesen köszönök és "kedvelnek".(Ezt onnan tudom, mert apa egyszer ezt mondta: Ma nagyon meglettél dícsérve xy néni szinte sírva mondta, hogy milyen jó vagy és milyen illemtudó.) Na megyek haza felé este háromnegyed 7 körül. Erre mikor már az utcánkba érek fele uton ezt hallom: SEGÍTSÉG. Nem hallottam rendesen ezért megálltam a ház előtt ahol hallottam. Utána még négyszer hallottam utána. Velem volt a nővérem is és folyton azt hajtogatta, hogy rossz érzése van menjünk el onnan. 3x tisztán hallottam azt, hogy valaki segítségért kiabál. A házban volt olyan, hogy valamikor fel kapcsolták valamikor le kapcsolták a villanyt. Mivel nem láttam senkit ezért már úgy voltam vele, hogy felhívom a rendőrséget, hogy valaki segítségért kiabál, de előtte még beakartam kiabálni. Tehát fogtam magam és ezt üvöltöztem: Haho nincs semmi baj? Minden rendben? .
Kb. 10 perc múlva kijön a néni és megkérdezzem minden rendbe- e . Mondta, hogy igen meg hogy miért mi lenne?
Mondtam, hogy valaki segítségért kiabált. Azt mondta nem hallott semmit.
Alig bírtam elnézést kérni. Nem szoktam képzelődni. Na ez a kérdésem: Gáz ez vagy jobb biztosra menni? Meghogy ti mit szólnátok, hogyha egy kedves lány aki illedelmes és udvarias segít az idősebbeknek(ha nehéz cuccot visznek átveszem tőlük) lány 7 óra körül bekiabálna és megkérdezné hogy minden rendben?Bocsi hogy hosszú lett.
szerintem nem gáz ha tényleg kiabáltak, jól tetted, én is aggodtam volna
nem tom mé kell másokat ezé lecseszni hozzászolók,pláne ha 13 éves
Kösz a válaszokat.
19:55- nek. Csak azért érdekel, mert minden nap arra megyek el és kicsit kínos egy ilyen esemény után találkozni a nénivel szerintem.
Te...Nekem ez az öreglány gyanús. Nem lehet, hogy az ő keze van a dologban?
Bár lehet, hogy a papagáját zárta el valahova, és az ordítozott... o_O
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!