Akik hisznek szellemekben, ördökben, sátánban, a gonoszban, azok Isten ben is? mert ha ezek léteznek, akkor Isten is. Isten nélkül nincsenek ezek
Spirituális és médium vagyok, ezáltal sátánon kívül mindenben hiszek. Illetve Lucifer nem gonosz és segít démonok ellen.
34/F
"mert ha ezek léteznek, akkor Isten is."
Itt felröhögtem :D
Egyszer azzal bizonyította nekem egy muszlim Allah létezését, hogy "vannak hegyek!" - és ha hegyek vannak, akkor Allah is létezik :D
7., a kereszténységben van utalás a szellemek létezésére, mivel tiltva van a megidézésük. Ha jól rémlik, Mózes 3. könyvében.
A kérdésre válaszolva, nem szükséges istenben hinned, hogy a szellemekben higgy, és fordítva. A szellemek észlelése sokkal régebbi jelenség, mint bármelyik mai vallás. A neandervölgyiek temetkezési szokásai is utalnak arra, hogy féltek attól, hogy a holtak kijönnek a sírból. Ugyanígy a különböző, nem emberi szellemi lények létéhez sem szükséges istenben hinned. Az ezekbe vetett hit is jóval régebbi, mint bármelyik vallás, legfeljebb a neveik, "besorolásuk" változott korszakonként.
Ha logikailag akarod végiggondolni a dolgot, az más kérdés, az nem hiten alapul. Egyszerű okfejtés, hogy magától semmi sem keletkezik, valamiből, valami által lennie kellett. A végeredmény általában egy önteremtő, vagy eleve öröktől létező értelem, de ebben nem kell hinni, mert ez nem egy valláshoz köthető dolog, hanem következtetés. Nincsenek körülötte tantételek, mítoszok, semmi, amire hitet alapozhatna az ember. Csak maga az idea van meg, hogy egy ilyen dolog szükséges ahhoz, hogy minden más létezzen. Persze ez nem tudományos okfejtés, hanem filozófiai, ezért nem is érdemes a tudományos világképre alkalmazni.
9 - "Egyszerű okfejtés, hogy magától semmi sem keletkezik, valamiből, valami által lennie kellett."
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy logikátlan okfejtés. Hiszen ha abból indul ki az ember, hogy valami nem alakulhat ki magától, kell lennie egy teremtőnek, akkor ugyanezt az okfejtést kellene a teremtőre is alkalmazni, tehát akkor Istent is meg kellett volna teremtenie valaminek, vagy valakinek...
Tehát ezt alkalmazni vallási érvként szimpla logikai hiba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!