Hogyan kell médiumnak lenni?
Minden képesség fejleszthető! Ez csak rizsa, hogy úgy kell születni! Mindenki úgy születik! Ilyen pletykákon meg kitalációkon alapszik az egész "spirituális" világ, ez a legnagyobb gond. Egyik nagy tanító sem született "úgy", leírások alapján még Jézus sem. Buddhának is meddig tartott a megvilágosodás, stb.
Nem kérdező! Nem vagy az!
Szélesíteni azon ismerőseid (nem feltétlen személyes ismerősökről van szó!), akik elhiszik azt, amit te állítasz az ezotéria kategóriában.
A médiumok közvetítők a szellemvilág és az emberek között. Ha nincs, aki elhiszi szavad, nem leszel médium, hiszen nincs kiknek közvetíts.
Grimfox! Amit te nem láttál még az nem létezik?
Elmondom, lehet, hogy oktondinak vagy arogánsnak tartasz majd, de nem baj.
Az a gond, hogy ezek a mai "spiri" dolgok amiket mondanak, tanítanak, tele van a net velük, ezek olyan 90%-ban nem állják meg a helyüket, de lehet úgy 95. És a legtöbben ezt nyomják és nem értik miért nem megy nekik, miért nem fejlődnek, miért nem haladnak. Benned is itt a mások által betett program, hogy "lehet fejleszteni, de nem érdemes, nem ér semmit, születni kell rá, stb.". Mind egyformák vagyunk, egyforma képességekkel, csak kiben mennyire van elnyomva.
Olyan ez amit mondasz és tényleg úgy is van kb., hogy ülnek az emberek, van néhány amelyik tud járni. És az ülők mondják egymásnak, hogy de jó tud járni, én nem tudok, erre sajnos születni kell. Aki meg tényleg tud járni, nem csak azt mondja, az mondja a többinek, hogy van lábad! Gyere megtanítalak járni, de a többsége el se hiszi, nemhogy megpróbálja....
Eléggé tisztában vagyok a mai "ezotéria" hitelességi arányával. Nem azért mondom, hogy nem érdemes fejleszteni, mert teljesen sikertelen lesz, meg úgyse megy neki. Hanem azért, mert valamilyen szintig(befektetett idő, és energia arányában) sikerülni fog. De jobb, ha nem sikerül. A médiumitás olyan, amit jobb elkerülni. Ez éppen nem olyasmi, amit olvastam, hanem személyes tapasztalat, és a környezetem tapasztalata.
A "lehet fejleszteni, de nem érdemes" vélemény saját, nem program. Általában azt olvasom, hogy hajrá, csináld, mindenkinek csinálni kéne. A hátulütőkről alig olvasok. Nem azért nem érdemes belekezdeni, mert nem ér semmit, hanem mert több a hátulütője, mint a haszna. Aki születik rá, annak is több a hátulütője, mint a haszna, csak ő nem nagyon választhat ez ügyben. Ez szintén tapasztalat, bár szerencsére nem magamon kellett megfigyelnem. Több barátom, és ismerősöm szenvedett sokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!