Hogy kell démont idézni?
Gondolkodtam leírjam vagy ne, de leírom én hogy csináltam.
Rossz körülmények között éltem.Valószínűleg karmikus volt, mert sehogy sem tudtam menekülni a sorsom elől.
Fél évig olvasgattam a témában, de ezt megelőzte hogy előtte párszor láttam ilyet horrorfilmekben is, akkor kezdtem ezen elgondolkodni,hogy működik.
Kiválasztottam a démont, megnéztem milyen tulajdonságokkal bír.
Két legerősebb nap közül a nyári napfordulóhoz eső legközelebbi újhold estéjét választottam.
Előre kinéztem az erdőt, ahova kimegyek, ott volt egy kis tisztás, ott csináltam a rituálét.
Előtte napokkal kimentem füvet kiszedtem, sóval felszórtam hogy a rossz energiákat elnyelje.
Eljött az este.
Kimentem gyalog, már akkor végig fura érzés kísért, bizsergett mindenem, egyszerűen olyan volt, mintha beálltam volna valami kemény szertől.Pedig egész nap böjtöltem, vizet ittam.
Odaértem a tisztásra.
Felrajzoltam a kört, bele a pentagrammát, majd egy papíron ott volt a hívó és elegendő pecsét is.
Gyertyákat leraktam a pentagramma csúcsaihoz, majd meggyújtottam.
Egy tompa hangú kis harangot kellett vinnem, ez jelezte a démonnak az idézés kezdetét.
Megráztam a harangot, nevén szólítottam a démont.
Soha nem felejtem el, ami akkor történt.
Harangszó után egy hatalmas villámdörgés, majd nem messze egy villámlás is volt.
Iszonyatosan tele lett a gatya, de már nem tudtam visszakozni.
Elmondtam az invokáló szöveget, és elégettem a hívó pecsétet is.
Ekkor a semmiből hatalmas szél jött, fákat fújta kegyetlenül,letörtek a faágak.
majd hirtelen csend lett.
Elmémben egy hangos kiáltás volt.
Miért hívtál mond el!
Pulzusom az majdnem akkora volt hogy a szívem megakart állni.
Elmondtam mit akarok, ekkor szintén hallottam hogy 6 évet kapsz az életedből hogy mindezt élvezd!
Elégettem a zárópecsétet, megráztam a harangot, majd elfújtam a gyertyákat.
sóval felszórtam mindent, ahol voltam, az energiákat elnyelje a föld.
örökre megmaradt bennem az a csend amit utána éreztem.
Mentem haza, semmi hang nem jött sehonnan, és már kínos rossz volt a csend, tudtam hogy olyan dolog történt ami nem volt hétköznapi.
Többit nem írom le, mert személyes dolog, de fél év múlva Kanadában voltam, vettem egy saját lakást Torontóban.Van kocsim, nyaralóm.
Még van pár évem, azt kihasználom.
Hogy ki milyen módszerrel próbálja ki, az mindenkinek a magánügye.
Csak ne lepődjön meg senki, mikor meg is történik.
nem kell csengő az idézéshez...
nyílvánvaló h hazudsz.
nálunk sátánistáknál a csengő hangoztatása: az valójában az AUM.
olyan mint keresztényeknél az Ámen....
csak egy pecsét kell, méghozzá a démon pecsétje.
Démonlexikont keress, a neten sok van. a démonhoz tartozó pecsét kell, amelyet meg akars idézni.
téves h gonoszok. téves h adnak valamit pl. pénzt, sikert, csábot stb.
viszont spirituális és paranormális képességeket adhatnak, vagy legalábbis megerősíthetnek h képes legyél ilyesmikre.
fekete, vörös, lila, sötétkék gyertyaszínek kellenek.
valaki azt állítja h elég 1 ,de van aki azt, h kb 6 féle színű legyen.
1 füstölő.
sokszor kántáld a démon nevét.
majd figyelj, érzésekre. lehet h rosszat, lehet h kellemeset érzel majd. ez a démon aurájától függ.
pl: Focalornak erős és gonosz- bár nem az, mert a mennybe akar visszakerülni.
Asztarothnak szinte angyali, frissítő aurája van.
Beleth auráját nem lehet nagyon érezni, de a macska dorombolását lehet hallani s érezni az öledben stb.
csak kíváncsiságból idézz s ne azért h buta számukra sértő kérésekkel jöjj.
esetleg adj valamit vagy kínálj fel valamit.
pl: elég egy kalács -főleg decemberben. de csoki is lehet.
megígérheted h jó hírét kelted a Démonnak, vagy a pecsétjét használod pl: a füzetbe rajzolod, táskádra hímzed, pólóra nyomtatod vagy tetováltatod magadra.
SÁTÁN napja december 22,-e!!!
ilyenkor bármelyik démon megjelenhet, s e körüli időszakokban.
HA felakarod köszönteni Sátánt, akkor elég a szobádban a pecsétjét egy ideig kitenned a szobádba valahova. egy fekete gyertya, füstölő esténként.
a pontos időben december 22.-e estéjén kántáld párszor a nevét.(gyertya, füstöló, szép öltözet)
egy papírra írhatsz felköszöntő dolgokat és azt a gyertya lángjával égesd el és aegy égetőtál alkalmatosságban elégetned.
Ez nálam inkább időpont függő. Mikor mi válik be. Ésmindig mást kell mondani.
Pl most nemsokára felhívom a barátnőm "hogy holnap mégsem tudunk találkozni". (Ezzel azért várok még fél órát....) De ha most hívnám, akkor fél 8 fele megjelenne egy nagyon veszélyes démon. (Mivel kivárom a megfelelő pillanatot, ezért lehet hogy több napig sem fog megjelenni.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!