A démonok köztünk járnak? Hisztek bennük?
Kedves Kérdező,
A démonok bukott angyalok akik jónak lettek teremtve, de a saját döntésükből kifolyólag fellázadtak Isten ellen, és nem maradtak meg a jóban…
Ezt a google-ben keresve találtam meg, ha érdekel a hosszabb leírás:
Remélem tudtam segíteni, szép napot,
Kedves üdv.
A szellemek és a démonok egyáltalán nem azonosak egymással. A szellemek lehetnek jók is, kevésbé jók is, rosszak is, gonoszak is. Attól függ élő korában milyen ember volt, illetve hogy hogyan/milyen körülmények közt halt meg, de ebbe most részletesebben nem mennék bele, mert ez bonyolult. A démonok viszont velejéig romlott rendkívül gonosz földön túli lények amik kizárólak abban lelik örömüket, hogy megszállnak egy-egy házat és annak lakóira betegséget, depressziót, félelmet és még sok más negatív dolgot hoznak.
A szellemekben telljességgel hiszek. Ami a démonokat illeti... háááát... nem is tudom. Ezzel kapcsolatban bizonytalan vagyok. Mert sok történet amit hallottam, vagy láttam it-ott elég hitelesnek tűnt, de ugyan akkor kicsit valahogy túlzásnak is tűnik. Szóval a démonokban nem hiszek 100%-ig de nem is vagyok szkeptikus teljesen. Inkább... 50-50%.
Kicsit régi kérdés de szeritem nem érkezett még rá teljesen korrekt válasz. Nyilván a kérdésben nem is lehet abszolútumokat kijelenteni, mert nagyon függ a világnézettől. Én keresztény vagyok. A biblikus világnézet alapján ezek a kategóriák könnyen elválaszthatóak. Először is szellemek nem léteznek abban az értelemben hogy valaki visszatér a túlvilágról. A halál után két út van. Vagy Istenhez jut az ember ha hitre jutott Krisztusban, vagy a pokolba kerül ami semmi más mint az Istentől való örök elválasztódás. Mivel ő maga az élet az élet ezért ez nem egy kellemes hely. De ez nem a kérdés tárgya. Tehát az emberek mint személyek nem térnek ide vissza.
A korábbi válaszokkal ellentétben a démonok és a gonosz angyalok nem egy kategória. Lucifer lázadásakor rengeteg angyal szintén elbukott akiket megtévesztett a Sátán. Az angyal egyébként küldöttet jelent és az eredeti szövegben mindig ez a szó szerepel. De hírnöknek is mondható. Ezzel szemben a démonok alacsonyabb rendű lények akiknek a származására nem ad magyarázatot az írás. Így erre csak spekulációkat lehet mondani. Viszont a létezésüket egyértelműen állítja. Alkalmanként akár több démon is lehet egy emberben. De ezek jelenléte nem biztos hogy bármilyen módon manifesztálódik. Mindenesetre tevékenységük elég sokrétű. Nehéz behatádolni. Az biztos hogy sok betegség eredetét ide vezeti vissza a Biblia.
És hogy hiszek e benne? Az agyam sokszor nemet szeretne mondani. De a hit nem a fejben van. A bizalmat kell helyre állítani Isten szavában. Erre kell törekedni. Bár az én személyiségem földhöz ragadtabb, de láttam pár olyan jelenséget más embereknél ezzel kapcsolatban amit nem tehetek félre annyival hogy baromság mert lehetetlen. Szeritem ez a nyitott gondolkozásmód. Remélem tudtam segíteni.
*szal lehet ,Istennek célja volt ezzel, és lehet pl,hogy "nekik adta "ezt a világot, vagy nem tudom.
Hogy megtapasztalhasson pl egyéb dolgokat, mert ott a Mennyben mindig minden rendelkezésre áll, és akkor ki akarta probálni, milyen, amikor mondjuk nem minden olyan egyszerű; énszerintem szal Isten tapasztalatokat akart gyűjteni. Hogy milyen pl ,amikor valamiből mondjuk pl hiány van, meg ilyesmik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!