Előfordulhat hogy valakit annyira erősen beszippantott a saját karmája (~ kb mint egy fekete lyuk) hogy a jelenlegi életében képtelen lesz kiszabadulni ebből a csapdából?
A személyiségem úgy alakult hogy amióta az eszemet tudom menekülök minden elől. Régebben még nem láttam ugyan, de már gyerekkoromban is folyton a kibúvás lehetőségét kerestem. Az óvodában igyekeztem magam kihúzni a sorból.., mindig próbáltam magam kivonni a közösségből. Az iskolában is én voltam aki mindig "más,, volt. Itthon erőltették a tanulást, de mindent megtettem hogy ne keljen tanulnom. Csak úgy tettem mintha tanulnék vagy inkább hazudtam hogy nincs új anyag, és a régit mondtam fel szüleimnek. Persze jöttek a rossz jegyek, azokat eltitkoltam, és mikor kiderült mindig balhé volt. Akkor is menekültem tovább, és semmiképp nem akartam azt tenni ami "normális,, lenne. Nem igazán volt célom, és ez látszódott is. A felsőbb iskolákban mindig kihasználtak, megvertek stb, mert más voltam. Persze ilyen személyiséggel nem jöttek össze a párkapcsolatok sem, pedig egy időben sokat próbálgattam összehozni. Nem vettem észre hogy az egészet én generálom magamnak azzal hogy nem akarok beállni a sorba, és küzdeni az életben. A suli vége felé kipróbáltam a füvet, és egyből megtetszett hogy lehet így lenni.., hogy nem csinálok semmit - csak vagyok. Utána elkezdtem dolgozni, de az egyetlen célom az volt hogy tudjak minél több füvet venni. Itt már nem is akartam párkapcsolatot, és semmit, csak beszívni, és elbújni a világ elől. Csakhogy idővel kíváncsi kezdtem lenni, és jöttek az egyéb szerek. Ma már full függőnek tartom magam, és pl heroint is használok ha lehetőségem nyílik rá. A köztes utat külön nem részletezem (nem akarok itt drog előadást tartani) 18 voltam mikor először beszívtam, és most 34 vagyok. De már jópár éve gyakorlom a zen meditációt (teljesen egyedül), mert mikor elkezdett becsavarni ez az intravénás hülyeség, ez volt az egyetlen módszerem hogy leállítsam magam, és ne csináljak kárt másoknak. Mert rájöttem ha a saját "boldogságomért,, nem úgy dolgozok meg, hanem kihasználom a környezetemet, akkor annak csúnya következményei lesznek. Sokszor voltam közel a halálhoz, és egyáltalán csoda az is hogy még élek. Viszont a meditáció segített hogy ne csináljak rossz dolgokat, és adott ideig tiszta tudjak maradni. Csakhogy most itt vagyok már elég régóta elzárva a világtól, pont ezért mert ha elkezdek dolgozni, és lesz pénzem egyből be fogom nyomni magam valamivel. Látom az utat! Hogy be kéne mennem rehabra, és meg is próbáltam, de mivel egész életemben egyedül voltam.., képtelen vagyok beilleszkedni egy csoportba, és velük élni egy ideig. Az az igazság hogy még mindig bujkálok. Pedig az életem abból áll hogy egy szobában nézek ki az ablakon, teázgatok, és néha nyomatom a meditációt mert egyébként megőrülnék. Szerencsére ezt itt megtehetem, de ez is biztos azért van, mert ez a karmám. Ha kidobnak innen, akkor már felkészítettem magam hogy egy gyors módszerrel végleg elmenekülök. Ez hogy erre is minden nap készen kell állnom + nyomást okoz nekem belül. Néha teljesen elkapnak a szuicid hajlamaim, mert még azt is könnyebbnek hiszem mint szembenézni az élettel. Azt érzem hogy aminek hiszem magam (ez az információhalmaz) nem én vagyok. Ezek csak emlékek, és ha meghalok törlődne az egész egyből. Ezzel legalább időt nyernék... De azt is látom hogy pont ezért alakultam így ki, mert végig menekültem az élet elől. Szerintem ha az igazi önvalóm újra testet venne fel kb bejárná ugyanezt az utat, és akkor is csak menekülne. Mivel ez az amit mindig is csináltam. Nem olyan rég volt egy párkapcsolatom ami rövid időre kimozdított ebből a "magam által,, bezárt kis világomból, és érzetem egy pillanatra milyen lehetne az élet... Láttam ugyan miről maradtam le, de mivel elvesztettem őt - újra menekülésbe kezdtem (vagy talán abba sem hagytam), és mivel túl nehéz lenne innen kimozdítanom magam (függőségek, tartozások, környezet) inkább visszatértem a kis szobámba, mert itt legalább nem bökdösöm össze magam minden vacakkal. De így a látottak alapján kevésnek érzem már ezt hogy itt vegetáljak életem végéig, viszont ki sem tudok szabadulni mert úgy érzem folyamatosan húz le egy örvény amit én hoztam létre szép lassan. Teljesen kilátástalannak érzem ezt a helyzetet!
Nem is tudom mi az igazi kérdésem.., de talán az hogy mit tehetnék hogy mégis kimozdítsam magam ebből a helyzetből?
Hogy nézek szembe úgy az múltban elkövetettet hibáimmal, úgy hogy ne kezdjek el menekülni megint?
Hogy tudnám egyedül megoldani ezt a helyzetet? Mi lenne a kiút?
válasza:Alapesetben igen, a meditáció út az önismerethez.A Kérdező esetében ez csak tünetkezelés és egyfajta menekülés, de legalábbis azzá vált.
Én is voltam ilyen helyzetben,belemenekültem a meditációba és addig hátráltam a kihívások elől, önmagam elfogadása elől, hogy végül már heggyé tornyosult előttem és semmi sem segített csak az amikor megálltam és feltettem magamnak a kérdést: Miért félek az élettől? Én nem csupán az vagyok aki a legjobb pillanataimban vagyok.Ha szenvedek, az is én vagyok,ha félek, az is én vagyok,de a félelem szüli a szenvedést és én szembenézek a félelmeimmel.Csak én egymagam.Minden körítés nélkül.És nem hagyom hogy megingassanak az önmagamba vetett hitemben.
És van hogy nagyon nehéz.De ha nem teszed meg,a félelmed talán eltűnik, hogy legközelebb még erősebben csapjon oda.
válasza:A tanítások szerint mindig az aktuális karma a legerősebb. Vagyis az, amit épp most csinálsz. Ennek tudatában használd a szert legközelebb. Ha képes vagy nem bevenni a következő adagot, akkor az határozza meg a jövődet.
Képes vagy?
#12 Ha most itt lenne előttem - azonnal használnám is. Tehát Nem vagyok.
Ezért zártam így el magam a világtól, mert így viszont képes vagyok nem kimozdulni érte. Eddig jutottam.
válasza:tizenkettes vagyok
Az is valami. Kezdetnek nem rossz, sőt! Csak így tovább.
válasza:"Kezdetnek nem rossz,,
Kezdetnek nem is lenne rossz.., de kisebb nagyobb visszaesésekkel ezt csinálom már évek óta.
Ha ~ bármiért ki kell innen mozdulnom az potenciális veszély számomra - mert amint adottak lesznek a feltételek egyszerűen elsodor az ár...!
Kb most is azt tart vissza hogy nincs pénzem, és ki tudja hogy tudnék hozzájutni. Ha csak mondjuk valaki felhívna hogy itt van ez vagy az, akkor máris tehetetlenül elindulnák. Nem tudnám leállítani magam.
Az a feltétel szükséges jelenleg [hogy belátható úton, és időn belül nem vagyok benne biztos hogy hozzá tudok bármihez is jutni].
Aztán ilyenkor midig lefut a gondolat.., hogy ha - mégsem - akkor meg csak stressz, és görcsölés lesz az egész nap - utána meg mikor tudomásul kell vennem hogy Nem sikerült szerezni semmit, vagy átvernek - iszonyatos mélypont következik. Ezt látva tudom távol tartani magam az egésztől!
Szóval ez már rég nem a kezdet. Inkább további menekülés! De végül is ez az amiben igazán jó vagyok...
válasza:A valóság elöl menekülsz, de a valóság nem a gondolataid.
Nem is önmagad, hanem a kinti világ. Éppen, ami előtted van. Akár makro szinten, akár normál szinten.
Valamiért nagyon ragaszkodsz a gondolataidhoz, ami már pszichéssé vált.
Nem önmagad kell elfogadni, mert akkor megáll a fejődés. Mindegy, hogy ez kívül vagy belül zajlik.
A kiút, szerintem, hogy elfogadod a jelenlegi helyzeted.
Bármiről is egyen szó.
Tehát nem önmagad, mert ezek gondolatok és tettek. Hanem a jelenlegi helyzeted.
Ez úgy is mehet, hogy már annyira idegesít, hogy már teherré válik, gátol, lebénít ez az egész.
Szóval leteszed ezt a mentális terhet és új szokásokat, új gondolatokat alakítasz ki, gyakorlatba átültetve. Tehát nem csak otthon, nem csak belül, hanem kívül is, kint a mindennapi életbe. Szellemi és fizikai gyakorlatként.
A kulcs, a megértés. Mikor megérted tejes lényeddel, hogy ez nem vezet jóra, mert már magadnak ártasz és ne adj isten másoknak is.
Szóval inkább hátráltat, így letéve ezt a GOND-olatot, GOND-olatokat.
Nem bonyolult, de a ragaszkodás miatt, nem is egyszerű.
Megfigyeled -> Megérted, hogy ezzel valóban tönkreteszed magad -> elengeded a múltat, a kártékony gondolatokat -> új irány, új gondolatok, így új szokások alakulnak ki -> végül a gyógyulás.
Realista módon, nem álmodozva, nem egészen pozitívan.
Realistán, de mégis azért pozitívan.
Ez lehet 1 év, de akár 10 év is. Mindig, minden a teljes megértéstől függ és a továbblépéstől.
Idő kell, mire megváltozol, mert a jelenlegi személyiséged sem 1 nap alatt alakult ki. Sőt nem is egy év alatt.
válasza:Illetve egy nagyon fontos dolog!
Meg kell tanulnod összpontosítani!
Mesteri szinten, mikor már tudatosan irányítod a figyelmed és a gondolataid. Nem felszínes módon.
Ez az alapja mindennek.
Az összpontosítás.
A könyv címe.:
Az összpontosítás hatalma - A siker törvénye
Swami Panchadasi
Az ezo, meg a lelki résszel ne törődj. Amúgy nagyszerű a könyv. Szerintem.
Önmagadban higgy ne másokban, ne másoknak, ne más istenekben, lelkekben.
Mikor olvasol vagy meghallgatod mások véleményét és legbelül érzed, hogy ebben lehet valami. Azt viszont építsd be. Ez mindenkinek más.
Szóval mikor már mesteri szintre értél az összpontosításban, akkor már te választod meg, hogy mire gondolj. Megvan a gondolat, csak arra gondolsz. Semmi másra!
De nem is ragaszkodsz ehhez a gondolathoz, így gyors váltásokat tudsz csinálni.
Mint, amikor a szemész vizsgálva a szemed, váltogatja a lencséket mindaddig, amíg el nem éred azt, amivel már a lehető legjobban látsz.
Olvasol -> belső impulzus által, megérezve, az adott szót, mondatot, beépíted -> sok gyakorlás -> végül észrevétlenül megváltozol
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!