Előfordulhat hogy valakit annyira erősen beszippantott a saját karmája (~ kb mint egy fekete lyuk) hogy a jelenlegi életében képtelen lesz kiszabadulni ebből a csapdából?

A személyiségem úgy alakult hogy amióta az eszemet tudom menekülök minden elől. Régebben még nem láttam ugyan, de már gyerekkoromban is folyton a kibúvás lehetőségét kerestem. Az óvodában igyekeztem magam kihúzni a sorból.., mindig próbáltam magam kivonni a közösségből. Az iskolában is én voltam aki mindig "más,, volt. Itthon erőltették a tanulást, de mindent megtettem hogy ne keljen tanulnom. Csak úgy tettem mintha tanulnék vagy inkább hazudtam hogy nincs új anyag, és a régit mondtam fel szüleimnek. Persze jöttek a rossz jegyek, azokat eltitkoltam, és mikor kiderült mindig balhé volt. Akkor is menekültem tovább, és semmiképp nem akartam azt tenni ami "normális,, lenne. Nem igazán volt célom, és ez látszódott is. A felsőbb iskolákban mindig kihasználtak, megvertek stb, mert más voltam. Persze ilyen személyiséggel nem jöttek össze a párkapcsolatok sem, pedig egy időben sokat próbálgattam összehozni. Nem vettem észre hogy az egészet én generálom magamnak azzal hogy nem akarok beállni a sorba, és küzdeni az életben. A suli vége felé kipróbáltam a füvet, és egyből megtetszett hogy lehet így lenni.., hogy nem csinálok semmit - csak vagyok. Utána elkezdtem dolgozni, de az egyetlen célom az volt hogy tudjak minél több füvet venni. Itt már nem is akartam párkapcsolatot, és semmit, csak beszívni, és elbújni a világ elől. Csakhogy idővel kíváncsi kezdtem lenni, és jöttek az egyéb szerek. Ma már full függőnek tartom magam, és pl heroint is használok ha lehetőségem nyílik rá. A köztes utat külön nem részletezem (nem akarok itt drog előadást tartani) 18 voltam mikor először beszívtam, és most 34 vagyok. De már jópár éve gyakorlom a zen meditációt (teljesen egyedül), mert mikor elkezdett becsavarni ez az intravénás hülyeség, ez volt az egyetlen módszerem hogy leállítsam magam, és ne csináljak kárt másoknak. Mert rájöttem ha a saját "boldogságomért,, nem úgy dolgozok meg, hanem kihasználom a környezetemet, akkor annak csúnya következményei lesznek. Sokszor voltam közel a halálhoz, és egyáltalán csoda az is hogy még élek. Viszont a meditáció segített hogy ne csináljak rossz dolgokat, és adott ideig tiszta tudjak maradni. Csakhogy most itt vagyok már elég régóta elzárva a világtól, pont ezért mert ha elkezdek dolgozni, és lesz pénzem egyből be fogom nyomni magam valamivel. Látom az utat! Hogy be kéne mennem rehabra, és meg is próbáltam, de mivel egész életemben egyedül voltam.., képtelen vagyok beilleszkedni egy csoportba, és velük élni egy ideig. Az az igazság hogy még mindig bujkálok. Pedig az életem abból áll hogy egy szobában nézek ki az ablakon, teázgatok, és néha nyomatom a meditációt mert egyébként megőrülnék. Szerencsére ezt itt megtehetem, de ez is biztos azért van, mert ez a karmám. Ha kidobnak innen, akkor már felkészítettem magam hogy egy gyors módszerrel végleg elmenekülök. Ez hogy erre is minden nap készen kell állnom + nyomást okoz nekem belül. Néha teljesen elkapnak a szuicid hajlamaim, mert még azt is könnyebbnek hiszem mint szembenézni az élettel. Azt érzem hogy aminek hiszem magam (ez az információhalmaz) nem én vagyok. Ezek csak emlékek, és ha meghalok törlődne az egész egyből. Ezzel legalább időt nyernék... De azt is látom hogy pont ezért alakultam így ki, mert végig menekültem az élet elől. Szerintem ha az igazi önvalóm újra testet venne fel kb bejárná ugyanezt az utat, és akkor is csak menekülne. Mivel ez az amit mindig is csináltam. Nem olyan rég volt egy párkapcsolatom ami rövid időre kimozdított ebből a "magam által,, bezárt kis világomból, és érzetem egy pillanatra milyen lehetne az élet... Láttam ugyan miről maradtam le, de mivel elvesztettem őt - újra menekülésbe kezdtem (vagy talán abba sem hagytam), és mivel túl nehéz lenne innen kimozdítanom magam (függőségek, tartozások, környezet) inkább visszatértem a kis szobámba, mert itt legalább nem bökdösöm össze magam minden vacakkal. De így a látottak alapján kevésnek érzem már ezt hogy itt vegetáljak életem végéig, viszont ki sem tudok szabadulni mert úgy érzem folyamatosan húz le egy örvény amit én hoztam létre szép lassan. Teljesen kilátástalannak érzem ezt a helyzetet!

Nem is tudom mi az igazi kérdésem.., de talán az hogy mit tehetnék hogy mégis kimozdítsam magam ebből a helyzetből?

Hogy nézek szembe úgy az múltban elkövetettet hibáimmal, úgy hogy ne kezdjek el menekülni megint?

Hogy tudnám egyedül megoldani ezt a helyzetet? Mi lenne a kiút?