Ha valaki soha nem teljesiti az életfeladatait akkor azt a végtelenségig visszadobják ide a földre szerintetek?

"Ha valaki soha nem teljesíti az életfeladatait akkor azt a végtelenségig visszadobják ide a földre szerintetek?

Ha pl valaki folyton öngyilkos lesz vagy elpocsékolja az életét és nem teljesíti a feladatát. Akkor akár a végtelenségig le kell ide születnie addig amig végül nem teljesit jól?? És ha mindig egyre nehezebb életet kap akkor mégis hogy tud ebböl kimászni egyáltalán?? jol kijönni. nyilván csak azok válasza érdekel akik hisznek ebben az egészben."

Én ezt úgy fogom fel, hogy magunknak választjuk, hogy mivel indulunk és mit szeretnénk megtpaasztalni. Mint egy játékban a side-quest, persze meg lehet tapasztalni más dolgokat is, de a fő szálat nem véletlen választjuk maqgunknak.

Ha valamit nem sikerül megtapasztalni, akkor szerintem nem nehezebb, hanem könnyebb környezetet kapunk. Anyagi síkra fordítva, egy gazdag embernek az anyagi problémákkal járó dolgokat nehezebb megtapasztalni, mint egy szegények, vagy egy szegény sokkal nehezebben érti meg, milyen az amikor az emberek nagy része érdekből van vele.

Tehát, igen nehezebb, de valójában könnyebb. Az más kérdés, hogy menniy időbe telik megérteni, hogy amit szeretnél és ami felé vezetnek az nem biztos, hogy egy irány.

Én úgy fogom fel az életfeladatot, mint a legfontosabb dolog amit kitűzünk magunknak, amit megtapasztalni szándékozunk és ha nem sikerül, akkor sem kér senki számon, mert ezeket magunknak állítjuk és néhány lépcső és töltődés után odaát szeretettel és megértéssel tűzzük ki magunknak a következő feladatot.

Úgy gondolom, hogy korlátoz, ha azt gondoljuk ismerjük az életfeladatunkat, mert kerülgethetjük, vagy azt hihetjük, nem kell semmi mást tennünk, csak ami afelé visz, mert kimaradunk másból.

Üres kézzel érkezünk erre a világra, és üres kézzel is távozunk, az élet értelme annyi, hogy még életünkben felismerjük AZT, hogy mi az ami üres kézzel fog távozni az életünk végén, ez pedig nem más mint a szellemi lényünk, ami újra és újra leszületik, hogy a testben tudatára ébredjen, és áthozza az anyagi világba lényének teljességét. Szóval szellemi lények vagyunk, de az evolúció jelenlegi fokán, az emberek még nem tudatosak erre, csak a test elme szintjén éljük a mindennapokat, és nincs ezzel semmi baj, ezt csináljuk már évmilliók óta, kezdetben egyszerű létformákba születtünk, majd rengeteg állatba, végül sok életen át embernek, de csak emberként van lehetőségünk felébredni, megvilágosodni. Ez egy hihetetlen mesének tűnik, de meditációban sokan megtapasztaltak már valamennyit a végső valóságunkból, a szellemi egységből, és évezredek óta vannak feljegyzések erről.

"Ha valaki soha nem teljesiti az életfeladatait akkor azt a végtelenségig visszadobják ide a földre szerintetek?"

Senki nem fog visszadobni, "te" magad jössz újra és újra, hogy egy végső tapasztalás által megszabadulj a körforgásból.

Sziasztok! Szeretnék tanácsokat, véleményeket kérni. Úgy érzem tele van a lelkem negatív, rossz érzésekkel. Semmihez nincs kedven, sőt sötét gondolataim vannak...

Nem régen szakított velem a barátom, nem voltam belé szerelmes, és ő sem belém (ahogy kiderült), de azt hittem vele kialakulhat egy szép, értékes kapcsolat.

Hozzá kell tenni, sohasem voltam szerencsés a szerelemben; voltam szerelmes (egyik nagyon mélyen megsebzett), és belém is voltak, de az igazi (ha van egyáltalán), a viszonzott szerelem soha nem volt az életemben.

Ez előtt volt egy kis időszakom, amikor úgy éreztem; megtaláltam a harmóniát; bár nem volt párom; de jókedvű voltam, pozitív voltam minden iránt, azt is elfogadtam, hogy másoknak van szerelmük...

Aztán megismerkedtem vele, és 1-2 hónap után elkezdtem benne bízni és abban, hogy végre nekem is lehet az életemben egy szép kapcsolat...erre: kudarc.

Azóta úgy érzem; Festetics Mária szavaival élve: "árnyék ül a lelkemen"...tele vagyok negatív érzésekkel, az élet minden területéről ömlenek rám, már felkelni sincs kedvem....nem mondanám, hogy kifejezetten ez miatt a férfi miatt, inkább ő volt a "hab a tortán", minden negatív dolog ami felgyülemlett most jön ki és minden negatív dolog most talál meg...fogalmam sincs, mit kellene tennem....

Hozzá kell tenni, sohasem voltam szerencsés a szerelemben; voltam szerelmes (egyik nagyon mélyen megsebzett), és belém is voltak, de az igazi (ha van egyáltalán), a viszonzott szerelem soha nem volt az életemben.

Na most akkor én azt választottam magamnak, hogy nem találom meg a szerelmet? Ennek mi értelme lenne?