Miért éreztem úgy gyerekkoromba, hogy mintha már éltem volna azleőtt?
Ha jól látom, ez az 5. életed.
Így nem nehéz ilyen érzetejet tapasztalni, főleg, hogy emberként nem 1, de 4 életen is túl vagy már.
A másik érzet pedig egy alap belső tudás, amit magaddal hozhattál. A minden rendben van érzésre csak 4. dimenzió alatt és csak életekben és közvetlen után nincs kapcsolatunk.
Az előző életeink emléke a leszületéssel teljesen feledésbe vész a testi életünk időtartamára, melynek több oka is van, például, hogy a sorsunkat a megfelelő átéléssel éljük végig, de például a fizikai test (agy, idegrendszer) korlátozott befogadóképességei miatt is.
Vannak azonban olyan emberek, akik (főleg gyermekkorban) rendelkeznek még több-kevesebb emlékkel előző életeikből. Ők általában azok, akik a szellemvilágban már fejlettebb léleknek számítanak, s ezt a tudást (melyet ezen élményen keresztül nyernek) segítségül hozzák magukkal.
S igen, természetesen te is reinkarnálódtál, mind szinte valamennyiünk is (leszámítva azon keveseket, akiknek első fizikai élete ez), s igen, bármi történik velünk, az sosem véletlen, az azért történik, mert az előző életünk következményeképpen eltervezett jelen sorsutunknak az része.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!