Miért születtem le a földre?
Még gyermekkoromban, álmodtam, 5-6-7 éves lehettem, nem tudom pontosan, olyan volt mint inkább egy emlék, és teljesen úgy éreztem, hogy ez az igazság. Szóval a földre "születésem" pillanata volt, az a pillanat, amikor még nem vagyok itt, hanem egy sokkal jobb helyen vagyok, ahol jól érzem magamat, vannak ott mások is. És arra gondoltam akkor, hogy nem akarok lejönni ide, minden porcikámmal ellenzem ezt, úgy gondoltam, hogy nekem már nem kéne többet ide lejönnöm, mégis erre kényszerítenek (más valakik eldöntötték), mert hogy van 2 ember (szüleim), akiknek segítenem kell. És akkor, ne nevessetek ki, de kb. mint amikor a Sliders c. sorozatban utaznak (nem tudom ki emlékszik rá), úgy jöttem le ide. És bumm, utazok le ezen az izén, és vége.
Na már most, én azóta felnőtt ember vagyok, 8-9 éve kijártam az iskoláimat, de egy tömegkatasztrófa ember vagyok, nem csinálok szó szerint semmit, múlatom az időt, egész életemben úgy éreztem, hogy szinte fáj ha csinálnom kell valamit. Nem akarok itt élni, utálom az egészet, semmi értelme nincs, hogy létezem. Nem vagyok depressziós, voltam az nagyon sokáig, akartam öngyilkos lenni, de most már egy 5-6 éve nem vagyok az, az érzés mégis egész életemben megvan, hogy húzzak el ebből az életből minél előbb. Nem tudnám megölni magam, nem is ezzel kapcsolatos a kérdésem, hanem, hogy mi célom itt akkor? Minek küldtek le? Ez valami lecke, vagy büntetés? Már felnőttem, a szüleim együtt maradtak, elvégeztem akkor a dolgomat, nem mehetnék el?
válasza:
válasza: válasza: válasza: válasza:"Nem "valakik" kényszerítenek, hanem a karma. Nem lecke, nem büntetés, hanem következmény."
Úgy látom valaki olvasta valami korábbi kommentem :)
Azt pontosítanám, hogy az én felfogásomban a karma sem kényszerít, csak behatárolja picit a lehetőségeket.
válasza:"Úgy látom valaki olvasta valami korábbi kommentem"
Nem szoktam ebben a kategóriában olvasgatni, most szinte véletlenszerűen tévedtem ide, és úgy éreztem, ezt helyre kell tenni...
Persze, nem abszolút értelemben kényszerítő erejű a karma, viszont a körülményeket mégiscsak eléggé kényszerítő erővel határozza meg, nem csak "picit" behatárolja. Nagyon is kemény meghatározottság ez. Megfelelő tudatossággal lehet a körülményeken változtatni, de ez egyáltalán nem könnyű út. Ne keltsünk azért olyan tévhitet, hogy azon a pici behatároltságon a kis felületes akaratommal is simán felül tudok kerekedni... :)
válasza:Én emlékszem a Slidesre, gyerekkorom egyik kedvenc sorozata volt. Emlékszem, valahonnan guberáltam egy távirányítót, és azt játszottam egy barátommal, hogy mi is csúszunk :)
Azt szoktam mondani az ilyen klinikai depressziós alaphangulatú embereknek, hogy ha így, a fizikai valóság utálatával születtek meg, annak alighanem oka volt, mégpedig az, hogy ne a fizikai valósággal törődjenek. Ha belegondolsz, egy áldás az, hogy nem szereted a valóságot, mert így nem kötődsz hozzá annyira, ennélfogva könnyebben tudod kutatni a belső valóságot (ez valamennyire rám is igaz, introvertált vagyok, és hát én sem vagyok az a nagyon életvidám, hurráoptimista figura). Szóval én úgy gondolom, hogy a feladatod - ahogy minden hasonló jellemű embernek - a belső valóság kutatása. Ehhez javaslom tanulmányozásra az advaita vedantát, úgy mint Ramana Maharsi, Papaji, Robert Adams könyveit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!