Mit jelent, hogy megvaltozik a karmám!?
Nem tudom ezen mi nem érthető.
Azt jelenti, hogy minden amit teszel, annak következménye van.
Karmikus értelemben, mintha bedobnál egy kavicsot a vízbe, és az hullámokat verne.
Csak ebben az esetben a hullámok visszahathatnak rád.
Az életedre, a sorsodra.
Mindezt elsődlegesen nem negatív értelemben írom, mert ennyire nem vagyok képben ezzel, de te beleavatkoztál a “természetes” folyásába a dolgoknak.
Ennek pedig amellett, hogy megkaptad amit szeretnél, lesznek egyébb következményei is, akár terhei. hátulütői stb.
Persze attól is függ, az ember hisz-e úgy ebben az egészben.
Én például a karmában többé kevésbé, a te általad csinált szerelmi kötésbe nem igazán, de nem zárok ki semmit.
A karmád alapvetően nem változik meg.
Azt kell átélned ami ott van benned. Magad elől nem futhatsz el, legfeljebb a fizikai megvalósulását befolyásolhatod.
De előbb utóbb valamilyen formában így is úgy is át kell élned.
Ha a fizikai megvalósulást érted karma alatt akkor igen azt változtathatod vagy változhat, de az csak a karma kivetülése és nem a karma.
Persze hogy megvaltozik a karmad, mert a sorsodat a magad kenyere-kedvere akarod iranyitani.
Peldaul, ha valaki nem jon ossze veled, akarmennyire is szeretned, valoszinu azert mert nincs kozos sorsod, magyaran karmad az illetovel. Es konnyen lehet, hogy pont azert nem jottok ossze, mert neked ket honap mulva eleted szerelmevel kell osszejonnod, es o is lesz majd a ferjed es a gyerekeid apja. De ha te elotte szerelmi kotest csinalsz Joskapistaval, es vele jarsz, akkor elszalasztod eleted szerelmet.
Valahogy igy ertheto?
Ettől még nem változott a karmád.
Befújhatod tejszínhabbal a trágyadombot de attól még a trágyadomb ott lesz!
De ez nem tűnik annak. Ha kölcsönös a vonzódás és csak egy kis lökés kellett neki hát hajrá. Majd kiderül mit hoz ki belőled...
Amikor olyan dolgokban dontest hozol, hogy bele avatkozol mas szabad akarataba, akar hipnozissal, akar szerelmi kotessel, az bizony megvaltoztatja a karmat.
Es nem volt sehol sem megirva az hogy valaki hirtelen bele kontarkodik a sors utjaba. A szerelemi kotes azert nem jo, mert szerelem nem lesz belole, csak maximum amolyan se vele se nelkule kapcsolat, mert inkabb az lesz tole, hogy az illeto csak nem tud valahogyan elengedni, de harmonikus kapcsolatra sem kepes veled, hiszen a kapcsolat nem a szabad akaratabol szuletett meg.
Ennel tobbet a korulmenyek ismerete nelkul nem lehet mondani.
A karama, a sors, a szerelmi kötés mind csak arra van, hogy kiszolgálja a gyengeségedet, a lustaságodat és hogy el tudd hárítani a felelősségedet a saját életed felett. Egyik sem valód dolog, mindegyik csak arra való, hogy kiskapu vagy abszolút mérce illúzióját adja.
Ha már most nem az emberrel és nem a kapcsolattal foglalkozol, hanem csalni próbálsz, akkor nem hiszem, hogy lenne értelme kapcsolatba belekezdeni. Ha erre alapozol, nagyokat fogsz csalódni, de még inkább benned fognak nagyokat csalódni.
Nem írod, mennyi idős vagy.
A 8 év korkülönbség mértéke függ korodtól.
Ha te 30 körüli, akkor a srácnak éppencsak kinőtt a legénytolla.
Ha 60 körüli vagy, a 8 év már egyáltalán nem számít.
.
A Karma tetteid okozata.
Bármit cselekszel is, (nem 'csinálsz', hanem 'cselekszel'! Az is celekedet, ha nem csinálsz semmit, pl segélynyujtás elmulasztása.)
Más szabad akarata ellenére kényszeríteni bármire is, az több, mint bűn, az HIBA!
Tetted visszüt majd akkor, ha szabadulni akarsz a sráctól, ám pincsivé tetted, nem fog sikerülni.
#4
Ha úgy érzed hogy megtört a jég akkor egy új folyamat vette kezdetét új megtapasztalásokkal de nem a karmád változott
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!