Össze egyeztethető a biblia és a reinkarnáció?
"A tudatlanság nem csak 2000 éve de napjainkban is létezik."
Sajnos ez tény. Ezért nem tűntek még el a hazugságra és félelemkeltésre alapozott vallások. Úgy is mondhatnánk, hogy a félelem vallásai.
"1. amikor a Bibliában szereplő Írásokat papírra vetették (Újszövetség) akkor még nem is létezett az egyház. Már csak azért sem létezhetett mert nem is léteztek azok az Írások amelyek alapján összeállították a könyvet!"
A Biblia nagy része (ószövetség) a Tórából lett átemelve. A Tóra a zsidók "szent" könyve, erre épül az egész Biblia, hiszen az újszövetséget az ószövetség alapján értelmezik, az alapozza meg az egészet. És pontosan itt jön képbe a babona és tudatlanság.
Jézus tanítványai is mind mind a Tóra "bűvköréből" szemlélték a világot, annyit értettek/érthettek meg Jézus tanításaiból, amennyit ez a világképük megengedett. Remélem így érthető.
"hivatalosan tehát államilag üldözték a kereszténységet több száz éven keresztül. majd 400 év után lett elismerve államilag és nem üldözve államilag a kereszténység"
A materializmus egy fokkal sem korrektebb "vallás", mint a félelem vallásai.
"ha úgy magyarázta az egyház a Bibliát ahogyan akarta akkor miért nem gondoskodott arról hogy nemzeti nyelvekre lefordítsák azt?"
Mert ha saját szemével/nyelvén olvashatja az illető, de a magyarázatot a kérdéseire az egyház szolgáltatja (volt rá pár száz évük, hogy ezen filózzanak - nomeg ott van az "Isten útjai kifürkészhetetlenek" aduász is), akkor ez az eszköz még hatékonyabb (hiszen nincs elrejtve előle, úgy érezheti, hogy ez az övé, nincsenek titkok). Úgy meg pláne, hogy elolvashatná, de nem olvassa és csak részleteket és vezetett véleményt fogad be az egyháztól, ahelyett hogy értő módon, gondolkozva elolvasná. Sajnos ez utóbbi kategóriába tartozik a "keresztények" 90%-a manapság...
"Illetve miért számított törvénytelennek az ha valaki birtokolta a Bibliát? Miért járhatott érte akár máglyahalál is?"
A "sötét" középkorban a Biblia egyfajta ereklye volt, "isten szent szava", a hatalmat gyakorló papok fenntartották maguknak a privilégiumot, hogy ezzel az ereklyével ők maguk dolgozzanak, ők birtokolják. Aztán változtak az idők, pont úgy, ahogy manapság is változik az egyház szemlélete Ferenc vezetésével...
"S ezek történelmi tények!"
Sajnos ez van, ha egy egyház a hatalom közelébe jut.
"S milyen az a 2000 évvel ezelőtti világkép a babonás és tudatlan emberek szemszögéből?"
Lapozd fel a Bibliát és megtudod.
Vidiripi
"A Biblia nagy része (ószövetség) a Tórából lett átemelve. A Tóra a zsidók "szent" könyve, erre épül az egész Biblia, hiszen az újszövetséget az ószövetség alapján értelmezik, az alapozza meg az egészet. És pontosan itt jön képbe a babona és tudatlanság."
A nagy része? A tóra Mózes 5 könyvéből áll és ez mind megtalálható a Bibliában. Nem egy része vagy nagy része hanem az egész! Az ószövetség épül a Tórára. Az Újszövetség az Jézus tanítására épül.
A babona és a tudatlanság az lehet hogy képbe jön ,de csak és kizárólag azok számára akik nem olvasták az evangéliumokat és nem értették meg azok lényegét!
Olvasd csak el a Máté 5:20-48! Jézus tanítása is ezt tükrözi?
"Jézus tanítványai is mind mind a Tóra "bűvköréből" szemlélték a világot, annyit értettek/érthettek meg Jézus tanításaiból, amennyit ez a világképük megengedett. Remélem így érthető."
Igen így van hogy sokáig tényleg a Tóra bűvkörében éltek. De látható az is hogy idővel hogyan változtak meg. Pétert hoznám fel példának.
ApCsel 10:34 Péter pedig megnyitotta száját, és azt mondta: Most értettem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató,
Ha az ember akar változni és hagyja hogy Isten munkálkodjon az életében és azt alázattal elfogadja akkor képes megváltozni és másként szemlélni a világot. Azt nem állítom hogy minden ember így tesz!
"Mert ha saját szemével/nyelvén olvashatja az illető, de a magyarázatot a kérdéseire az egyház szolgáltatja (volt rá pár száz évük, hogy ezen filózzanak - nomeg ott van az "Isten útjai kifürkészhetetlenek" aduász is), akkor ez az eszköz még hatékonyabb (hiszen nincs elrejtve előle, úgy érezheti, hogy ez az övé, nincsenek titkok). Úgy meg pláne, hogy elolvashatná, de nem olvassa és csak részleteket és vezetett véleményt fogad be az egyháztól, ahelyett hogy értő módon, gondolkozva elolvasná. Sajnos ez utóbbi kategóriába tartozik a "keresztények" 90%-a manapság..."
Írod ezt nekem most. De a korábbi kommentedbe meg ezt írtad:"...és csak a mi könyvünkben találhatod meg hitelesen,..."
Akkor most hogy is van ez? Most akkor még is csak jó az a könyv de korábban meg nem volt jó? A Biblia és az egyház az nem ugyan az. Csak egy egyszerű példa a papi nőtlenség. S mit olvashatsz az Írásokban? 1Timóteus 3:2 ,1Timóteus 3:11
Csak egy példát hoztam fel de van több is. A lényeg az hogy az egyház cselekedetei nem voltak összhangban az Írásokban olvasható dolgokkal. De ez nem a "könyv" hibája!
"Aztán változtak az idők, pont úgy, ahogy manapság is változik az egyház szemlélete Ferenc vezetésével..."
Igen és pontosan ez a baj. Mert ami az Írásokban a Bibliában szerepel az nem változik! Ma is ugyan az mint akkor volt amikor elmondták ,leírták!
"Lapozd fel a Bibliát és megtudod."
Nos én hiába lapozom fel ilyen okból ,mert nem látom benne sem a babonát sem a tudatlanságot. Adj valami támpontot hogy mire gondolsz!
A biblia igazat mond, de a leglogikusabb vallást csak budhista papok találták ki hogy...
Már nem azért de ez a bibliáról i elmondható.
Az egészet NEM buddhista papok találták ki hogy elhitessék az emberekkel hogy a rossz életük végén a menyországba kerülnek ahol nekik jó lesz, közben pedig erőszakkal tartatják be velük a bilbia szabályait ezzel irányitva a népet.
Szerintetek melyik a jobb?
(ui. nem itélem el se a kereszténységet se a bibliát, mindenki abban hisz amiben akar)
A következőket találtam:
"János 3:1 Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere:
János 3:2 Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.
János 3:3 Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.
János 3:4 Mondta néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?
János 3:5 Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.
János 3:6 A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.
János 3:7 Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
János 3:8 A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.
János 3:9 Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek?
János 3:10 Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket?
János 3:11 Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok.
János 3:12 Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?
János 3:13 És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van.
János 3:14 És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie.
János 3:15 Hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.
János 3:16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
János 3:17 Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
János 3:18 A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
János 3:19 Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.
János 3:20 Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedeteit fel ne fedessenek;
János 3:21 A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.
János 3:22 Ezután elméne Jézus az ő tanítványaival a Júdea földére; és ott időzék velök, és keresztele.
János 3:23 János pedig szintén keresztel vala Énonban, Sálemhez közel, mert ott sok volt a víz. És oda járulának és megkeresztelkedének."
Nem vagyok szakértő, neten olvastam a fenti sorokat és ha rendben vannak az idézések a könyvből, akkor nekem úgy tűnik van valami hasonlóról szó. "János 3:7 Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek."
Vidiripi
"A Biblia egy egyházi tákolmány, tele a céljaiknak megfelelő ferdítésekkel és hazugságokkal, tagadja a reinkarnációt, mert a kárkozat, a menny és pokol, a bűnhődés az amivel irányításuk alatt tarthatóak a hívek."
Ebben hatalmasat tévedsz! Ezekkel nem lehet irányítás alatt tartani a híveket! Embereket lehet de a híveket nem! De ezt te nem fogod érteni.
Egyházi tákolmány a Biblia?
Komolyan? Mert ha tényleg komolyan gondolod akkor ez a világ legbénább tákolmánya ami arra irányul hogy támogassa az egyházat!
Csak egy kérdés. A Biblia alapján képes lennél bebizonyítani hogy a bűnbocsánat megvásárolható pénzért? Tudod búcsúcédulák! Az egyháznak anno ez hatalmas üzlet volt.
Aztán ott van a papi nőtlenség. Minimum 3 helyen mond ellent a Biblia a papi nőtlenségnek.
Ezt mivel magyarázod?
Tehát hol vannak a ferdítések ,hazugságok amelyek alapján az egyház eléri a céljait?
"A gnosztikus evangéliumokat érdemes tanulmányozni, azokba nem "ügyködött" bele a korrupt egyház."
Ezekben a gnosztikus evangéliumokban történelmi és földrajzi pontatlanságok vannak illetve a gnosztikus evangéliumok mondanak ellent a kanonizált Írásoknak vagy a kanonizált Írások mondanak ellent a gnosztikus evangéliumoknak.
Sőt olyan apokrif iratok is vannak ahol maguk a szerzők sejtetik azt hogy nem kaptak ihletést!
- A gnosztikus írásokban vannak e próféciák?
"És lám, abban Jézus a tanítványainak a reinkarnációról mesél és még sok más dologról amit az egyház nem szeretne ha tudna a birkanyáj."
Csak akkor miért is volt tilos birtokolni a Bibliát? Akár máglyahalál is járhatott érte. Nem az apokrif írásokról van szó hanem a kanonizált Bibliáról. Ugyan is annak birtoklásáért járhatott halál. S ha minden rendbe volt akkor miért is volt úgymond sikeres a reformáció?
Elképzelhető hogy azért mert az emberek miután nemzeti nyelvekre lett lefordítva a Biblia elkezdték azt olvasni?
A reinkarnációs elképzelések szerint állatként is újjászülethet valaki. Ez össze egyeztethető a Bibliával vagy az apokrif iratokkal?
Több okból sem egyeztethető össze. Csak a legerősebb érveket mondom, de van még sok.
1. Isten Ádám vétke után azt mondta Ádámnak, hogy visszatérsz a porba, ahonnan jöttél.
Kérdés: Létezett-e Ádám, mielőtt Isten megalkotta volna?
Válasz: Nyilvánvalóan nem.
Következtetés: Ha Ádám ugyan oda került vissza, ahonnan jött, akkor Ádám a nem lét, vagy nem létezés állapotába jutott a halála után.
2. Sátán azt mondta Istennel szemben, hogy "Bizony nem haltok meg".
Kérdés: Most akkor Isten hazudott volna Ádámnak és Sátán mondott igazat tudva, hogy Ádám nem fog meghalni? És ha Ádám tovább élt volna, vajon tudta volna értelmezni a halál fogalmát egyáltalán? Jelentett volna félelmet számára?
Válasz: Aligha. Sátánról tudjuk, hogy kezdetektől hazudik, Isten ellenben "lehetetlen, hogy hazudjék".
Következtetés: Ha lenne lélekvándorlás, azzal azt mondanánk, hogy Isten hazug és becsapta Ádámot. Ám ez nem igaz. Valójában Sátánnak sikerült lóvá tenni a fél világot, akik hisznek a lélekvándorlásban.
3. Jézus feltámadása a legerősebb érc a lélekvándorlás ellen. Vajon mi értelme lett volna Jézus drága áldozatának, ha valójában a halála után tovább élt volna valahol? Mi szüksége lett volna erre a hatalmas erőfeszítésre?
Válasz: Az ég világon semmi. Ha minden ember a halála után tovább élne egy másik életformában vagy másik testben, akkor gyakorlatilag Jézus áldozata értéktelen és értelmetlen. A feltámadásnak pedig végképp semmi értelme. Ezzel szemben Jézus a feltámadást hirdette.
Következtetés: A halál alkalmával az élet megszűnik, de a Biblia szerint ez egy olyan állapot, mintha csak aludnánk. Jézus a feltámasztásokkal azt szemléltette, hogy neki van hatalma ebből az állapotból újra felébreszteni az embereket. Nekünk nincs. A reménység tehát nem az a hazugság, hogy minden ember lelke tovább él, hanem a feltámadás.
A kulcs ehhez a jó kapcsolat Istennel, ugyanis ő fogja eldönteni kit támaszt fel és kit nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!