Ezt most olyanoktól kérdem, akik járatosak a témában: Mennyire érvényesül a saját akarat odaát (többi a kérdésben)?
Tegyük fel hogy van létezés a fizikai világon túl (én félig-meddig hiszek is benne meg nem is, mert nincs kézzel fogható bizonyítékom rá).
Eddig az általam olvasottakból azt tudtam meg, hogy minden lélek egy meghatározott időtartamra és bizonyos feladattal születik a Földre, amit teljesítenie kell.
Ez hivatalos formában így lehetne felvázolni:
- A lélek nem rendelkezik teljes, önálló akarattal, mert más „karhatalom” befolyása alá kerül, miután a fizikai teste elpusztul
- Odaát a léleknek csupán abban nyilvánul meg a „szabad akarata”, hogy maga választhatja ki az általa élni kívánt életet az előre meghatározott időtartammal (persze, nyilván az is meg van határozva, hogy mi közül választhat - pl. vagy nyomorék lesz, vagy földönfutó koldus) és ezt természetesen előre meghatározott feltételek szerint.
- Ekkor egyfajta "szerződés" jön létre közte és az őfelette álló hatalom között ami magába foglalja, hogy az általa kiválasztott életet teljesítenie kell. Szerződésszegés esetén (az illető kilátástalan helyzetében – és mert nem emlékszik a szerződésére és öngyilkosságot követ el) súlyos „kötbér megfizetésére” kötelezik a lelket. Magyarul az előző nyomorult életnél csak mégnyorolultabbak közül válogathat, esetleg már a választási jogot is megvonják tőle, ehelyett ráterhelik a „karma adósságot” az előző életéből a „kamatokkal” (az új karmával) együtt. Ezáltal pedig egy olyan adósságcsapdába kerül, mint a devizahitelesek. Csupán az illetőnek nem a lemenő-felmenő rokonsága, hanem saját maga fizetheti a tartozását az idők végezetéig.
Na most az a kérdésem, hogy mi a helyzet akkor, ha a lélek egyáltalán nem akar a Földre születni (mondván hogy úgyse tudná a feladatát teljesíteni), hanem inkább megmarad abban a bizonytalan létsíkban, hiszen ígyis-úgyis szenvedésre volna kárhoztatva amiből nincs menekvés? Van joga egyáltalán ezt eldönteni? Vagy a „karhatalom” mindenképpen érvényesíteni fogja rajta az akaratát, ergo azt kell tennie, amit parancsolnak neki ellentmondás nélkül?
Ezek a dolgok csupán egyfajta filozofálgatások a részemről, ugyanis én idáig ezeket a konzekvenciákat vontam le ebből a témából. Aki járatos ebben a témában, az mit tudna esetleg ehhez hozzáfűzni?
Szeretnék minden „széplelkű” válaszolót megkérni, hogy felesleges válaszokkal ne bombázzanak (hogy ez hülyeség meg ilyesmi nem létezik stb.) mert ez sem engem, sem mást nem érdekel. A témával kapcsolatos válaszokat viszont előre is megköszönöm.
válasza:Nem kell ezt ennyire despotikusnak látni. A lélek célja a tapasztalás, azért van itt a Földön. Amíg nem teljesíti a szükséges tanulnivalókat, addig nem léphet tovább fejlettebb létsíkokra.
Ez nem büntetés/kötelezés/szerződésszegés és egyebek, hanem úgy képzeld el, mint egyetemi vizsgák sorozatát: amíg nem mentél át anatómia I-ből, addig nem foghatsz neki az Anatómia II-nek, vagy nem szakosodhatsz, hiszen alapok hiányoznak. (Más kérdés, hogy a földi élet nekem inkább óvodának tűnik, ha a tanulnivalókat nézem.)
Karhatalom, parancsolgató tekintélyek helyett inkább jószándékú, bölcs tanítókat képzelj el, akik egyengetnek utadon. Mivel lélekként te is tanulni akarsz, ezért szándékotok egy, nincs értelme kényszerről, kötelességekről, csapdákról beszélni. A karma szintén a tanulást segíti, nem a büntetés a célja. A karma onnantól fogva értelmét veszti, amint belátja a lélek, hogy bizonyos tetteinek mi a következménye, és ezért eltekint azok elkövetésétől.
# 1
Akkor mi a helyzet azokkal, akik mondjuk egy nyomorúságos életet kell, hogy éljenek?
Mondjuk az illető élete tele van sorscsapásokkal (a családi tragédiáktól kezdve a sikertelen életen keresztül a kilátástalan nyomorúságig)? Esetleg nem bírja tovább az egészet elviselni és öngyilkos lesz?
Akkor már miért nem választhat a lélek magának boldog és kiegyensúlyozott életet? Csak azért választana ilyen életet magának, mert a lélek saját akaratából szeretne szenvedni, hogy megtapasztalja a „szenvedés fogalmát” vagy azért, mert ez az elvárás ahhoz, hogy képes legyen továbbjutni a „magasabb rendű létsíkok felé”?
Egyáltalán miért terhelik rá az előző élet rossz karmáját, ami aztán a következő életét is tönkreteheti és ugyanúgy öngyilkos lesz, ezért kvázi egy adósság csapdába kerül? Vagy ha nem is adósság, akkor csupán büntetés egy olyan bűn miatt, amit a lélek „öntudatlan állapotában” követett el.
Ha pedig ilyen nagy a tét, miért nem emlékezhet a feladatra, vagy célkitűzésre amit születése előtt elvállalt, hogy még csak az öngyilkosság gondolata se merüljön fel benne? Mert azt maga határozza meg, hogyan éli az életét, de azt viszont nem, hogy mikor fejezze be.
(Legalábbis a lélekvándorlással kapcsolatos tanok szerint.)
Az újrakezdés a sikertelenség esetén még érthető is volna. De mi a helyzet akkor, ha a lélek belekerül a fent említett adósságcsapdába? (Mivel az adósságot mindenképp meg kell fizetni.)
Számíthat ilyen esetben a lélek „bűnbocsánatra” ha állításod szerint nem „karhatalom” vagy „parancsolgató tekintélyek” irányítják ezeket a dolgokat, hanem „jószándékú, bölcs tanítók”?
válasza:A szabad akarat teljes mértékben érvényesül minden esetben.
Ahhoz hogy ezt jobban átlássuk, feltétlen egészében kell vizsgálnunk a létezésünket, s nem csak a mostani születésünk és halálunk közé szorítkozva - ugyanis ez csupán egy apró láncszeme csak egész lelki életünknek.
Amikor nem köt bennünket a test, egy jóval szélesebb tudatossággal rendelkezünk. Mindannyian lelkek vagyunk valójában, s csupán annyiban különbözünk, hogy más-más fejlettségi szinten vagyunk. Mindannyian ugyan oda tartunk, az elérhető teljes tökéletesség felé, de a tempónk eltérő. Attól függ, hogy ki, mennyi idő, mennyi élet alatt érti meg mindazt, amit a testet öltések kívánnak megtanítani.
Senki sem kényszeríti egyik lelket sem e tempó gyorsítására vagy lassítására. Javasolnak, tanácsolnak, segítenek, de a döntés a tiéd. A cél felé haladás minden lélek ösztöne, s kizárólag rajta múlik, mennyi idő alatt és milyen úton éri azt el. (Mint a kisgyermekek, amikor járni tanulnak. Valamelyik nagyon könnyen megtanul, valamelyik nagyon sokára, számtalan esés, bukás után, de - normális esetben - mindegyik megtanul előbb-utóbb, hiszen ennek folyamatát már ösztön irányítja.)
Az épp elmúlt életed után kiértékeled azt, s tudod, hogy annak alapján mit kell megélj, mit kell megtapasztalj a következő életedben. Senki sem kényszerít, csak javasol. De te tudod, hogy mi kell neked. S lehet, hogy előbb, lehet, hogy később, de előbb-utóbb meg is teszed azt, be is vállalod azt, mely tehát minden esetben a saját döntésed lesz.
válasza:"A lélek nem rendelkezik teljes, önálló akarattal, mert más „karhatalom” befolyása alá kerül"
De kb annyi szabad akarattal rendelkezik, amennyire most te hiszed magadról, itt a földi életed során, hogy "szabad" akaratod van. A szabad akarat tökéletes illúziójával rendelkezel. Nincsenek kényszerek a lelkeden, a saját igénye az, hogy megtapasztald milyen nyomoréknak lenni. Az örökkévalóság szempontjából a fizikai szenvedés/öröm nem jó vagy rossz, csupán egy tapasztalat, előjelek nélkül.
"hogy maga választhatja ki az általa élni kívánt életet az előre meghatározott időtartammal"
Az életben vannak elágazások, teremtett lehetőségek, amit a lélek befolyása során választhat és így teljesen más lehet a vége. Olyan, mint egy számítógépes játék, amiben előre programozott választási lehetőségek vannak. Mivel "odaát" nincs olyan, hogy idő (ez a fizikai valóság része), akár ugyanazt az életet többször is átélheted.
"Ekkor egyfajta "szerződés" jön létre közte és az őfelette álló hatalom között ami magába foglalja, hogy az általa kiválasztott életet teljesítenie kell."
Nincs szerződés, nincs olyan hogy jó vagy rossz döntés, minden lehetőség, amit választhatsz, előre megteremtett, pontosan azért, hogy választhasd. Nincs büntetés azért, mert egy teremtett lehetőséget választasz!
"Magyarul az előző nyomorult életnél csak mégnyorolultabbak közül válogathat"
Nincs ilyen kényszer. Ha a léleknek nem sikerül először, dönthet úgy, hogy újra nekifut (hogy elérje a kitűzött célt, másként élje meg ugyanazt az életet, vagy netán újra megtapasztalja ugyanazt, ha éppen úgy kívánja).
"ehelyett ráterhelik a „karma adósságot” az előző életéből a „kamatokkal” (az új karmával) együtt"
A karma egy érdekes dolog. Az élet nevű játékot nem egyedül játsszuk, hanem milliárdnyi lélek együtt. Az életek közötti kapcsolódási pontok/lehetőségek is rögzítve vannak. Ha valakivel kooperálsz (akármilyen módon), elvárhatja ugyanazt a támogatást tőled is. Nem azért mert ezt bárki számon kérné rajtad, hanem azért, mert a lélek számára az idő nem érdekes szempont csak a tapasztalat, tehát nincs akadálya/ára, hogy visszaadd azt, amit a másik adott neked, egészen addig, amíg az egyik azt nem mondja, hogy elég volt (megbocsátás, elengedés, stb).
"Na most az a kérdésem, hogy mi a helyzet akkor, ha a lélek egyáltalán nem akar a Földre születni"
Miért ne akarna? Számára kötöttségek nélküli játék az élet.
"hanem inkább megmarad abban a bizonytalan létsíkban"
Az a létsík valószínűleg nem nyújt ilyen mértékű megtapasztalást, mint amit itt a duális földi életedben elérhetsz. Magyarul veszett unalmas :) De lehetséges, hogy vannak olyan lelkek, akik ezt választják. A földön is vannak olyan emberek, akik ki sem dugják az orrukat a könyvtárból és csak képeket nézegetnek a világból. Az ő döntésük.
"Vagy a „karhatalom” mindenképpen érvényesíteni fogja rajta az akaratát"
Csak itt a földi duális világban értelmezhető a kényszer, odaát nem.
# 4
Ez a válasz egy kicsit elgondolkodtatott. Végülis mindenki saját maga vonhatja le az egyéni konzekvenciáit a témával kapcsolatban, ami azért is jó, mert így többfajta vélemény is születhet, amiből aztán az illető eldöntheti, hogy saját meglátásai szerint mi az, amit helyesnek gondol.
Viszont engem akkor is érdekelne ez az "öngyilkossággal" kapcsolatos dolog. Egymástól független vallások és kultúrák a legszigorúbban tiltott dolgok közé sorolják (amennyiben önös érdekekből követi el az ember). Én úgy gondolom, hogy nem véletlenül. Ugyanis az élet állítólag "Isten ajándéka" amit eldobni "eredendő bűnnek számít". Vagyis ebben az esetben a létező legszigorúbb büntetésre számíthat az egyén "odaát" - legalábbis a fundamentalista elméletek szerint.
Tehát valaminek "történnie kell" ami ebben az esetben megtorlásul szolgál.
De ugyanez elmondható a gyilkosságról is, amit az ember hasonló okokból követ el (magyarul a saját önző érdekei által vezérelve).
A gyilkosság büntetését még megértem. De mi van az öngyilkossággal?
Melyik nagyobb bűn:
- Megölni egy ártatlan embert vagy
- Megölnie magát az embernek, mert mondjuk iszonyatos fájdalmak kínozzák (lelki és/vagy fizikális), amiket már nem bír elviselni?
Egyáltalán kinek van joga ezt megítélni "odaát"?
válasza:"Viszont engem akkor is érdekelne ez az "öngyilkossággal" kapcsolatos dolog."
Nagyon jó felvetés, sajnos elég messzire mutat a magyarázata. Megpróbálom dióhéjban.
Ahogy éljük az életünket, nem vagyunk tudatosak a lelkünk "bölcsességére", sem az előző életünkre.
Még csak azt sem tudjuk, hogy egy tettünknek, amit akár jó vagy rossz szándékkal kezdeményezünk, mi lesz a végeredménye.
Az életben szerzett tapasztalataink alakítják az értékrendünket, lényegében külső hatások formálnak minket. Az is rengeteget számít, hogy hová, milyen körülmények közé születik az ember.
Minden döntésünk az addigi tapasztalataink kivetülése, és folyamatosan változunk a döntéseink hatására is. Nincs olyan ember, aki szándékosan rossz döntést hoz, az addigi tapasztalatai alapján a lehető legjobb döntést próbálja meghozni mindenki!
Ez az egész valóság tervezett, nem véletlenszerű, nem teremtesz új aspektusokat a "szabad" akaratoddal, csupán létező lehetőségek közül választasz, meglévő életutakat járhatsz be.
Ilyen formán az öngyilkosság is egy teremtett lehetőség, akárcsak a gyilkosság. Nem az "ördög" vagy a "gonosz" vesz rá, hanem az aktuális élettapasztalatod. És mivel a külső befolyásoló tényezők, amik elég nagy mértékben alakítanak, nem közvetlenül tőled függenek, nem vagy közvetlenül felelősségre vonható miattuk.
Lélekként az élet megélése közben minimális választási lehetőséged marad, egyfajta sugallatként, tudatalatti üzenetként, vagy eleve a főbb lehetséges elágazásokat is kiválasztod az életed megválasztásakor. Nehéz megállapítani, hogy hol ennek a határa, de a napi döntéseket a kialakult földi személyiséged, énképed, ego-d teszi meg, nem a lelked. A lelked "csak" utazó.
"Tehát valaminek "történnie kell" ami ebben az esetben megtorlásul szolgál."
"Odaát" nincs idő, az anyagból nem veszel el, nem teszel hozzá, az anyag örök körforgásban van, a lelked nem az anyagi világ része, miért kellene büntetni azért, mert az adott életben ért tapasztalataid arra a következtetésre vezettek, hogy véget akarsz vetni az életednek? Mindazonáltal ott a karma, ha másokra hatással vagy, azt be fogod tartani (de nem kényszerből).
"Melyik nagyobb bűn"
Nem létezik bűn Isten szemében. Az lenne a bűn, ha a teremtést (a tervet, mert az anyagi világ aspektusából még zajlik) tönkre tudnád tenni, de ehhez minimum teremtőnek kellene lenned (anyagot kellene tudnod létrehozni a semmiből/vagy elvenned, az anyag egyéb irányú manipulálása az anyag teremtett lehetőségének, tehát a tervnek a része).
A bűn a földi vallások "találmánya", az ismeretlentől és az ítélettől való félelem, ugyanis a félelem az az univerzális erő, amivel leginkább uralkodni akarnak feletted (a tömegek felett) a hatalomra vágyó emberek. Az összes vallás, ami a bűnnel operál, a félelem vallása, pontosan annyira hitelesek, mint bármilyen meggyőzési módszer, ami a félelmet használja eszközéül.
Egyébként ha jobban belegondol az ember, nem is volna rossz ez az ún. tanulási folyamat, ha az embernek nem egy beszűkült, "3D-s tudattal" kéne leélnie az életét úgy, hogy közben semmit nem tud sem magáról, sem a céljáról, sem az előző életeiről sem pedig a „kiterjesztett univerzumról” – a 4., 5. és az afeletti dimenziókról, valamint a „Forrásról”.
Egy átlagos ember (mondjuk én) pl. el sem tudná képzelni, hogy milyen a "tér és idő nélküliség". Egy olyan dimenzióban lenni, ahol nincs idő... Egyszerűen lehetetlenség ilyet elképzelni, bármennyire is erőlködik az ember. Vagy elképzelni egy olyan „végtelen, mindenható entitást” mint a „Forrás” – legalábbis ahogy a különböző vallások leírják az őt.
Igazából tudom hogy az sem volna megoldás, ha már mindenki alapból "kinyílt csipával" születne meg, mert onnantól kezdve "túl egyszerű" lenne az élet. Sajnos nincs tutorial mód, nincs easy szint, csak hardcore szint van és egyetlen élet aminek elvesztése esetén a "szerepjátékos" elölről kezdheti az egészet.
Pedig már nagyon sokszor jómagam is elképzeltem magamat más emberek bőrében, akik másmilyen kultúrában élnek, az enyémtől könnyebb vagy nehezebb munkát végeznek vagy életet élnek, hozzám képest sikeresebbek vagy szerencsétlenebbek stb.
Lehet hogy a lélekben is ilyenféle gondolatok lehetnek leszületés előtt? Igazából az egyetlen gond akkor van, amikor az ember olyan élethelyzetbe kerül, amiből nem talál kiutat. Esetleg elveszíti a motivációját, nem lesz életcélja és átmegy vegetálásba. Megvan mondjuk mindene, háza, családja, vagyona, de belefáradt az életbe.
Ilyenkor lesz az ember öngyilkos. Igazából ekkor lenne jó az, ha átvillanna az ember agyában hogy "nem most kéne véget vetni az életének, mert még nem jött el az ideje, mert van még valami amit meg kell tennie" és ez visszatartaná. Pl. emlékezne arra, hogy milyen volt az előző élete gyapotszedőként, nyomorult koldusként, korcs torzszülöttként, árvaként stb. hogy legyen viszonyítási alapja a mostani életéhez képest és gondoljon arra, hogy mégsincs olyan rossz élete gazdag emberként, mint amikor nyomorult rabszolgaként kellett élnie az életét.
válasza:"Sajnos nincs tutorial mód, nincs easy szint, csak hardcore szint van és egyetlen élet aminek elvesztése esetén a "szerepjátékos" elölről kezdheti az egészet."
Igazából csak "normal" szint van. Viszont számtalan lehetőséged van játszani, véleményem szerint ugyanazt az életet is megélheted többször, más aspektusaiból.
"Igazából az egyetlen gond akkor van, amikor az ember olyan élethelyzetbe kerül, amiből nem talál kiutat."
Ez hívják úgy, hogy kihívás, lehetőség arra, hogy túlszárnyald önmagad.
"nem most kéne véget vetni az életének, mert még nem jött el az ideje, mert van még valami amit meg kell tennie" és ez visszatartaná"
Biztos vagyok benne, hogy ez a gondolat átvillan minden öngyilkosjelölt eszén. Nyilván aki mégis öngyilkos lesz, annyira zavarodott és fél, hogy inkább a kilépést választja.
"emlékezne arra, hogy milyen volt az előző élete"
Ha erre emlékezne mindenki, nem tiszta lappal indulna, így a saját életét és lehetőségeit nem tudná teljes mértékben megélni. Ha valaki emlékezne az összes előző életére, akkor egy idő után beszűkülne a földi élet során megtapasztalható dolgok sora számára, gyakorlatilag önmagát korlátozná ezzel. Ne feledd, a lélek számára a szenvedés is egy tapasztalat/élmény, mindenféle pozitív vagy negatív előjel nélkül.
Miért játszanak az emberek horror témájú számítógépes játékkal, ahol őket üldözik, terrorizálják és tiszta kínlódás végigvinni a játékot? Gondolkozz el ezen...
# 9
Nekem borzasztóan tetszik ez az érvelés és ezt most mindenfajta gúny és szarkazmus nélkül, teljes őszinteséggel mondom.
Érdekelne kedves válaszoló, hogy honnan származnak ezek az állítások?
Az általad olvasottakból, vagy esetleg személyes tapasztalatokból?
Mielőtt válaszolnál, szeretném az egyik állításodat alátámasztani egy személyes tapasztalattal:
- "nem most kéne véget vetni az életének, mert még nem jött el az ideje, mert van még valami amit meg kell tennie" és ez visszatartaná"
- "Biztos vagyok benne, hogy ez a gondolat átvillan minden öngyilkosjelölt eszén. Nyilván aki mégis öngyilkos lesz, annyira zavarodott és fél, hogy inkább a kilépést választja."
Sajnos már én is kerültem egy párszor ilyen helyzetbe az életben. Annak előtte is sokat foglalkoztam a vallásokkal, lélekvándorlással, karmával meg ehhez hasonló fundamentalista dolgokkal. Benne volt a fejemben az a lehetőség, hogy ha meghalnék, akkor csak a fizikai testem veszne el, a tudatom megmaradna és a szenvedésem nem szűnne, hanem akár az örökkévalóságig is tartana úgy, hogy azon már nem is tudnék változtatni (nevezhetjük akár pokoli kárhozatnak, ha „keresztény fejjel” gondolkodunk) és én ezt teljes mértékben tudomásul vettem és ennek a sorsnak rendeltem alá magamat. Úgy voltam saját magammal – lévén hogy több sikertelenség és sorscsapás is ért – hogy még a pokolbéli kárhozatot is szívesebben fogadnám, minthogy akár egy perccel tovább is kelljen élnem ebben a világban.
Ennek ellenére mégsem tudtam öngyilkos lenni, mert – akármilyen különösen hangzik – megszólalt egy „hang” a fejemben, ami „lebeszélt” engem hogy butaságot csináljak.
Azóta próbálok mégjobban elmélyülni az „okkult tudományokban” de nem úgy mint egy mesüge, hanem szigorúan kritikus és empirikus szemlélettel, hogy ezáltal megpróbáljam kiszűrni a valótlanságokat, amiket a hazug emberek terjesztenek.
Én a világot úgy képzelem el, mint a Mátrixot – hogy semmi sem az, aminek látszik – és az ember csakis a saját megérzéseire hagyatkozhat. Biztos csak akkor lehet a dolgában, ha ezeket a megérzéseket a saját tapasztalatából származó bizonyítékokkal tudja alátámasztani és nem az a célja, hogy ezek által másokat meggyőzzőn, hanem hogy ezek által saját magát meg tudja győzni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!