Miért hisztek abban, milyen bizonyíték alapján, hogy a gyerek választja a szülőt megszületése előtt?
Hinni bizonyíték alapján?
Beszámolók szólnak erről - vagy elhiszed vagy nem, vagy hitelt adsz nekik, vagy nem.
Ha nem tévedek, regressziós hipnózisban gyakran számolnak be erről emberek egymástól függetlenül, ezért érdekes, hogy vajon mi a közös alapja. (Ha igaz, akkor viszont már nem érdekes ez a feltevés.)
Azért is hisszük, amit az előttem hozzászóló már elmondott, de egy másik értelmezés szerint pedig az Isten szeretetével ez van összhangban.
Vagyis akinek amilyen a lelki/szellemi fejlődési szintje, annak megfelelően szabadon dönthet a saját tovább fejlődéséről. Egy nagyon agresszív, és harcos lelkületű ember ilyen szülőket választhat magának, és nem mondjuk egy békeszerető jámbor szülőket, vagy éppen fordítva, attól függően hogy hogyan tud valaki éppen továbbfejlődni a szeretetben.
megosztod velünk miért hozzátok került? Mit kell rendbe hoznia/behajtania? Nagyon érdekel :)
két élet között mivel töltötte az idejét?
Nem faggatom, nem kérdeztem meg tőle ezeket. Amikor mesél ezekről, olyan relax félében van. Pl. ül az autóban, néz kifelé, mintha el lenne merülve épp az emlékeiben és akkor mond pár mondatot. A kérdéseim inkább kizökkentik, akkor "visszajön" a figyelme és elkezd a jelenre figyelni 1-2 kérdés után.
Azt mondta, egy angyal mondta meg a születése előtt, hogy legyen okos, és azért okos most. Meg hogy ott jó volt neki. És hogy angyalokkal volt és istennel találkozott. /Nem vagyunk hívők, nem járunk templomba, tehát ahhoz képest ez is érdekes/ De a menybeli életről mindössze kb. ennyit mesélt. Azt szokta mondani, mikor valamilyen esemény történik a családban, hogy ő ezt már baba korában is tudta, hogy ez fog történni.
De főleg az egyik előző életéről beszél többet, erről nagyon sokat mesélt már, és ilyenkor mindig elszomorodik mert hiányzik neki nagyon az egyik akkori családtagja.
minden vallás hülyít. Ugyanis a létezésben nincsenek szabályok. Egyedül harmónia létezik.
Az összes vallás valamit rád akar erőszakolni. Állj be a soraikba és told a szekerüket.
Én sem akarok semmit se rád tukmálni de küldök egy üzit. Azt kezdesz vele amit akarsz :)
Köszönöm, hogy ezt megosztottad velünk. Én is írok majd pár dolgot, ami érdekes lehet.
Nekem két emlékem van gyerek koromból. Az egyik belsőnézet, hogy tolnak babakocsival, a másik viszont testen kívüli élmény. Láttam magam az ágyon feküdve és ezzel egy időben azt hogy anyám melegíti a tejet a konyhában. Nem átláttam a falon, hanem szinkronban voltam ott mindkét helyen. Az időnélküliség ezzel a fejjel nehéz felfogni, pedig igaz.
Más: azóta egyszer sikerült csak félig kilépni a testemből, úgy hogy emlékszek is rá.
Hason feküdtem és valami beriasztott. Kifordultam oldalra a testemből, úgy hogy fizikailag továbbra is hason feküdtem és egy démon/ördög volt a szoba közepén. Ilyen szurokszerű kellemetlen megjelenése volt. Nem tudom azt mondani hogy csúnya, mert abban az állapotban - szabályok nélkül(nincs rossz és jó, csúnya) - ez értelmetlen. Csak tudtam hogy kerülendő. Nem tudom hogyan lehet ezt széepn megfogalmazni. Felpattant/belevágodott/oda villant a hátamra. Felkúszott a tarkómra. A szokásos érzést éreztem, mikor érzem a jelenlétüket félálomban. Sokszor fordult már elő, de még sose láttam őket, léptem ki a testemből azok előtt. Most lehet nem elhinni, vagy elhinni felajánlott szupererőt/speciális képességeket. Nyilván valami paktumszerűség lett volna. Nem hagytam hogy tovább gyűrüzön a történet és felébresztettem magamat és felkeltem az ágyból hogy vége legyen.
Ezzel kapcsolatban semmilyen élményem, emlékem nincs, csak az alapján hiszem, amit az első két hozzászóló is leírt: olyanok, akik rendelkeznek élményekkel a köztes létről, egymástól függetlenül erről számolnak be.
Nekem ezzel kapcsolatban igen ambivalens érzéseim vannak, mert hát szívesebben választottam volna más szülőket, könnyebb életet, de vitathatatlan, hogy az eddigi fejlődésemet a gyerekkori negatív élményeknek is köszönhetem. Ha egyszerűbb sorsom lett volna, nem kezdek el foglalkozni önismerettel, nem lettek volna spirituális eszméléseim, aminek során eljutottam előző életekbe is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!