Bizonyíték a reinkarnációra?
Egy közeálló személy segítségével estem át a regressziós hipnózison, az illetőnek van ebben gyakorlata, régóta csinálja, elismert.
Az egyik előző életből a következő emlékeket tudtam előhívni:
A nevem Irina S., születtem 1958-ban, Kijevben, Ukrajnában. A hajam szőke és a szemem kék, vékony alkatú vagyok. Anyukám titkárnő, apukám mérnök, egy panelházban lakunk, a konyha kék, nagy ablakokkal. 4 éves koromból az emlékeim, hogy a nagypapám vigyáz rám, és sokat járunk a játszótérre, ahol valami körhinta-szerűségen ülök.
Később a kijevi Természettudományi Egyetemre jártam, kémikus vagyok. 25 évesen haltam meg egy autóbalesetben.
Eddig minden normális, semmi fura.
Viszont részletesen leírtam, hol helyezkedik el az egyetem, milyen park van mellette, hány lépcső vezet fel. Emellett azt is, hol ért a baleset, és mit éreztem. Amikor a hipnotizőr arra kért, adjak részletes leírást a halálomról, erős fájdalmat éreztem, mintha minden csontomat összetörték volna. Leginkább az oldalamban, a bordáimnál. (A fájdalom valóságos volt, sosem volt még részem ilyenben)
Azt a trükköt, amit sokan bevetnek, hogy beszéljek az anyanyelvemen, sajnos nem sikerült elérni, és nem is lett volna hiteles, hiszen oroszul a valóságban (ebben az életemben) is folyékonyan beszélek.
21 éves vagyok, nő, és sosem jártam még Ukrajnában, de kisgyerek korom óta kötődöm a körhintákhoz.
"Előző" élet?
Minden él (egyben az egész UNIVERZUM) és nem "előzően", hanem folyamatosan.
Ok, nyugtatgassuk magunkat.
Ha úgy vesszük, akkor egy homokszem is átalakul mássá.
Az-az reinkarnálódik.
Én inkább változásnak nevezném, de ahogy tetszik.
Ez az alapja mindennek.
Különben semmi nem lenne, és a "semmi meg már valami".
https://www.youtube.com/watch?v=uhMo30RifhA
Mondjuk macska eledelnek is lehet reinkarnálódni.
Indokold meg.
(nem ítélkezési hely ez itt)
Gondolkozási hely.
Vedd figyelembe, hogy nem egyféle gondolkozás létezik.
Ki az aki eldönti melyik a jó?
Én biztos nem.
A Zsidók 9:27-ben ez áll: „elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik”.
Nincs reinkarnáció !!!!!
Szépen olvasom ezeket a cikkeket/kérdéseket, és nevetek.
Nem ítélek el senkit, csak olyan jó nézni, ahogy egyik félnek sincs 100%-os bizonyítéka arra amit állít(Igen, még a tudománynak sincs mindenre.)de azért ő határozottan kijelenti, hogy nincs. Ezt mind úgy mondjátok, mint akik már meghaltak volna és tudják, hogy vagy nincs, vagy van.
Én nem tudom, hogy van-e, vagy nincs..Eddig a lélekvándorlás és a tudomány az, amire valamilyen szinten van(akár csekély) bizonyíték ezért ezek után olvasgatok, és remélem, hogy nem azért kaptunk ekkora erőt és gondolkodást, hogy az csak úgy maradás nélkül megszűnjön. DE én nem tudok semmit.
A mágiához is így állok hozzá..Nem kell annyira egoistának lenni, hogy ha valamit nem kötnek az orrodra az nem létezik..Nekem pld. ha 2 éve valaki azt mondja, hogy ,,Létezik olyan álom amit te tudsz irányítani, tudod, hogy álmodsz, minden egyes emléked fel tudod tisztán idézni - Ez a tudatos álom'' nem hittem volna el, de már tudom, hogy van(Sőt, használom is).
X10.
Nincs olyan, hogy átvisz? Már miért ne lenne .....?
#15.
Olyat el sem tudsz képzelni, hogy élet, halál, ítélkezés, másfajta élet, új születés ide, élet , halál, ítélkezés....?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!