A karma csak a jó emberekre hat?
Rendes családban az ember kisgyerekként megtanulja, hogy ne tegyen olyat a másiknak, amit magának nem akarna, és hogy együttérző legyen, és ha valami rosszat tesz, annak következménye lesz, illetve ha vele tesznek rosszat, akkor vígasztalásul mondják neki, hogy a másik gyerek majd biztos vissza fogja kapni valahogyan. Ez végülis a karmának a lényege, ami kiskorunktól fogva belénk ivódik. És az embernek végül tényleg eszerint is alakul az élete. De biztos, hogy ez a karma törvénye, nem pedig a mi belső programunk, tudatalatti (vagy tudatos) hitünk?
Mert ott vannak viszont a "kevésbé rendes" családok is, ahol az agresszív kisgyerek nem kap normális nevelést, talán még bíztatja is az apuka, hogy taposson át mindenkin, és a gyerek sem szégyent, sem bűntudatot, sem félelmet, sem empátiát nem érez. Persze ez nem csak neveléstől függ, hanem alaptermészettől is, de itt most a nevelés a lényeg, hogy olyan programot kap a gyerek, hogy bármit megtehet következmények nélkül, nem pedig a "jó tett helyébe jót várj" - és rossz helyébe akkor nyilván rosszat - programot. És felnőve ezek az emberek, akikből pl a bűnözők lesznek, úgy élnek, mint hal a vízben. Nem igaz, hogy az élettől visszakapják, amit adtak, ezt csak a becsületes emberek és az áldozataik szeretnék hinni és remélni! A gátlástalan bűnözőkre mintha nem hatna a karma programja. Talán, mert nem hisznek benne? Csak arra hat, aki hiszi? Az ember lelkét megnyugtatja az a hit, hogy majd elnyerik méltó büntetésüket. De a valóság az, hogy élnek és virulnak. (Már akiket nem sikerül elkapni, vagy nem is törvénysértő dolgot csinálnak, csak szimplán megkeserítik mások életét.)
" Előbb-utóbb a bűnözőket is elfogják, de minél tovább húzódik a karma, annál rosszabb és súlyosabb büntetést szab ki az illetőre/illetőkre."
Akiket elkapnak, azokra vonatkozik, hogy annál nagyobb büntit kap, minél később bukik le (mivel az alatt az idő alatt a bűnei is halmozódtak). Viszont biztos van olyan bűnöző, aki valahogy megússza, és úgy hal meg, hogy itt a földi életben nem kap megtorlást. És ilyenkor lehet mondani, hogy majd a túlvilágon, meg majd a következő életében megkapja, de ezt csak feltételezni lehet.
Tulajdonképpen igen, de vannak módok, hogy deríthetjük ki, hogy működik ez. De az titok. :)
Lényegében, el is lett mondva minden a karmáról, röviden és tömören. :D
"de vannak módok, hogy deríthetjük ki, hogy működik ez. De az titok. :)"
Úgy érted, hogy mindenkinek magának kell rájönnie a titokra, vagy pedig valami mástól függ, hogy ki számára titok? :)
Karma csak azok hitében van, akik hisznek a reinkarnációban.
A Karma: előző élete(i)d tetteinek következménye a mostaniban, iletve mostani életed következményei az ujjászületésed után.
Mivel tettei a "jó" és a "rossz" embereknek egyformán vannak, a Karma nem válogat, minden reinkarnálódottra azonosan érvényes.
.
"Nem igaz, hogy az élettől visszakapják..."
Éppen ez a lényeg! - visszakapják, de csak a következő életeik egyikében!
Ami viszont nem bizonyítható: előző életeim valamelyikében embert öltem, ezért most kell bűnhődnöm.
És ha mégis visszakapja még életében? Akkor következő életében már nem lesz következmény? Kezd zavarossá válni.
Legoman, mi a titok? :D
nincs semmiféle karma. nincs olyan , hogy a rossz elnyeri melto buntetését.
na jó a mesékbe gyakran van.
de pont az van , amit a kérdezo is ir.ki milyen programot, nevelest kap.mivel a világba a tapposunk at mindenkin elv érvényesul és eszerint el a tobbség, azok a gyerekek, akik jo nevelést kapnak épp emiatt szenvednek.
nemtudnak ervenyesulni, boldogulni, mert folyton atverik oket, kihasználják a rossz nevelést kapó felnottek.
persze most nem a mártírkodásra gondolok.
de az biztos, hogy a jó nevelést kapo gyerekek sokat fognak szenvedni.
bar a rosszak se lesznek boldogok, de ezzel nincsenek tisztában, mert alacsony szinten állnak.
persze, most nem reklámozom a rossz nevelést, de attol meg így van.tenni lehet ellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!