Ha születésünk előtt nem léteztűnk akkor hogyan létezhetűnk most?
"Ez megint az ősi kérdéshez vezet: az egyik tábor szerint az anyag struktúrált csoportosulása hozza létre a tudatot. A másik tábor szerint a tudat hozza létre az anyagot. Egyik verzióra sincs objektív mindent elsöprő bizonyíték. Evvan."
De bizony van...feltéve ha becsületesen kezdünk el bármiféle analízist a létezéssel kapcsolatban, azaz abból indulunk el, amit tudunk, s nem egy pluszba feltételezett dologból. Amit pedig tudunk az az, hogy egyénenként van nekünk egy olyan, hogy elme, és ennek az elmének közvetlenül megjelenő, hangsúlyozom, mentális jelenetsor. Ehhez viszont balgán odaképzelünk egy állítólag önmagában létező anyagi világot, amit sok tudósember objektív valóságnak nevez...ezzel az odaképzelt világgal viszont nem tudunk érintkezni közvetlenül, nem tudjuk bebizonyítani sehogy sem, de még teoretikusan sem, hogy az e az ún. valóság, ellentétben a másik felállással, amikor a valóságnak egyetlen egyetemes Elmét/Tudatot nevezünk ki, és ezen Elme manifesztációjának tartjuk az anyagi megnyilvánulást.
Az anyagi világ mentális mivolta pedig könnyűszerrel bizonyítható. Egy egyén élből csak egy "virtuális" jelenetsorral képes érintkezni, amit tapasztalatnak nevezünk, ez a tapasztalat csak akkor jelenik meg számára, ha arra odafigyel. Ha elbóbiskol, meg sem hallja ha hozzászólnak, sőt magának "másik" világot is képes megteremteni (hallucináció, álom, stb). Az egyén számára minden olyan, amilyennek hiszi, gondolja, az idő, a tér mind mind szubjektív és relatív, más és másként éli meg az egyén azokat...Természetesen amikor egy egyén nem figyel oda a világra, az ugye tovább módosul, de mindazért, mert az Egyetemes Elme fenntartja azt...
Az elmeelvű létezés és az anyag gondolati mivoltára ezek például erőteljes bizonyítékok. Ahhoz, hogy az elmeelvűség megdőljön, formálisan kéne tagadni annak valóságát, ehhez viszont kellene egyetlen olyan dolgot mutatni, vagy mondani, ami úgy létezik, hogy senki és semmi nem gondol rá. Sok sikert ehhez. :)
A kérdésre válaszolva:
Nincsen olyan, hogy valami nem létezik, olyan van legfeljebb, hogy valami nem "látható"...Az embereknek sokszor nehezükre esik felfogni azt, hogy valami mindig létezik, időtől függetlenül, de arra nem gondolnak, hogy ahhoz, hogy bármi meg tudjon jelenni látható formába bármikor, ahhoz létezni kell már valahol, s arra sem, hogy ami ténylegesen nem létezik, arról fogalmat sem tudunk alkotni.
üdv
28/F
LastOne.Left
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!