Van-e élet a halál után? Kezdem elveszíteni a reményt, a hitemet.
Olyannyira szeretnék hinni! Mióta az eszemet tudom, templomba járok, de kezdem elveszíteni a hitemet. Nem tudom, miért...Nagyon szeretnék hinni, hogy nincs vége, hogy volt értelme élni és hogy viszont látom szeretteimet egy jobb, boldogabb életben. De félek...
Valamint egyre többet is tanulok, kezdem a "valóságot" látni. Kiábrándulni mindenből. Segítsetek! Titeket mi tart életben?
18/L
Én is templomba járó, hívő lélek voltam mint te. De idővel rájöttem hogy valami nem stimmel a tanultakkal és hallottakkal, mert rengeteg kérdésre nem adnak választ.
Az a régi hitem szétfoszlott, amit néha sajnálok, mert ismerős volt és biztonságot adott, de ez hamis biztonság volt, nem maradhattam benne, mert az hazugság lenne. Keresni kell tovább, akarni az igazságot megismerni. Azt pedig belül fogod megtalálni, nem leírt törvényekben, meg szakállas istenben. Küldök egy linket, én pont tegnap voltam nagyon megzuhanva, és akkor hallgattam végig, sokat, rengeteget segített már most. A lényeg hogy hallgasd végig, akkor van értelme. Már egy ideje rosszul álltak a dolgaim a barátommal, tegnap végleg kiborultam magamban és elegem lett, hogy nincs megoldás. Meghallgattam ezt a linket, próbáltam este a hallottakat alkalmazni a gondolatokról, és reggel több gyönyörű sms is várt a telefonomban, amit a párom írt, pont úgy mintha ő is meghallgatta volna amit én. Hihetetlennek tűnt, de úgy látszik működik. Ez csak egy lehetséges út, válaszd azt amelyik neked jó, a lényeg hogy ne add fel a keresést, mert van értelme az életnek, meg a hitnek, csak meg kell keresni mi az. http://www.youtube.com/watch?v=kSAK7meticM&feature=youtube_g..
Én eredendően hittem mindig is Istenben, és nem azért, mert félek attól, hogy a pokolba kerülök; úgy nincs is értelme. Valamint abba is belegondoltam már, hogy én Isten helyében direkt egy olyan világot teremtettem volna, ami nem tudja kimutatni a túlvilág létezését, és az legyen az érték, aki még így is hisz és jót tesz.
Nekem az a bajom, hogy kezdek mindenből kiábrándulni :( Volt reménytelen szerelmem, és habár az elutasításnak már 10 hónapja, de még mindig fáj...cserbenhagytak a barátaim, habár én mindig mellettük voltam...nem támogatnak a szüleim a karrieremmel kapcsolatban (orvos szeretnék lenni)...stb. És tudom, szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindig kitűnő voltam, nyertem már versenyeket, elértem sok célomat, de mégsem vagyok boldog. És ettől a kiégéstől, reménytelenségtől félek.
Mindig is hittem és ez tényleg áldás. De néha olyan monotonnak és igazságtalannak tűnik az élet. Olyan szívesen megyek aludni éjszaka, mert álmodni sokkal jobb!
Épül az életem szépen, hiszen ennél jobban nem is alakulhatott volna, jövőre felvételizem, nem aggódom rajza, hogy meglesznek-e a pontjaim. Van már nyelvvizsgám, most nyáron csinálom a felsőfokút, egészséges is vagyok, normálisnak mondható. De mégis...kezdek eltávolodni a szüleimtől, a barátaimtól, félek bízni az emberekben. Félek szeretni. Pedig mindig is szerettem az embereket, naiv voltam és ártatlan. De ahogy nőttem és többet csalódtam, eltávolodtam mindentől és mindenkitől. És ez rossz, nagyon is rossz. Régen férjhez akartam menni és családod alapítani, most inkább az önmegvalósítás a célom, de mégis rettegek a magánytól. És ilyenkor fordulok Istenhez. De az imádkozás nem segít!
Valószínűleg lepontoznak, de hidd el, kérdező, segíteni próbálok.
Miért érzed úgy, hogy ha nincs élet a halál után, akkor nem volt értelme az életednek? Ez egy kicsit önző dolog ám. Az élet célja nem a mi jutalmunk, hogy majd öröklétet kapunk, hanem az utánunk jövők fogják élvezni, értékelni, amit nekik hagyunk. Ez nem hangzik annyira jól, de nem is kell félni tőle.
Amúgy én valóban azt érzem, mintha nem lennél teljesen elkötelezett hívő, tekintve az alkategóriát, ahova írtál. De ez nem baj, ne érts félre, csak azt akarom mondani, hogy a szeretteid, ha esetleg nem kerültek egy másik helyre, ahol tovább élhetnek, attól még nem szenvednek, és valójában tovább élnek benned, mert megváltoztattak téged, hatással voltak rád. Szerintem ezért nem céltalan az élet. :)
Ne azért élj, mert reményed van a Mennyre, hanem azért, mert itt a földön megtalálhatod a boldogságot. Egyébként is: szerinted egy szerető Isten a Pokolra dobná az embereket, mert nem hittek benne? Az nem szerető Isten lenne, aki örök szenvedésre kárhoztat egy emberöltőnyi életben ennyit hibázó lelket.
Nem baj az, ha elveszted a hited, az életben nem az a lényeg, hanem az, hogy élj, érezz, átélj, és ne a Pokol fenyegetése szorítsa a szíved össze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!