Tulajdonképpen mi is az a lélek? És hogy különböztethető meg a személyiségtől?

Elsőre banális kérdésnek hangozhat, de ha belegondolunk, rájöhetünk, hogy azért nem teljesen tiszta a dolog.

A 'lélek' fogalmát a legtöbben axiómaszerűen kezelik, avagy van, és kész. Csak olyanokat írnak róla, hogy ezt csinálja, azt csinálja, ilyen, olyan amolyan. De hogy mi?... Magától értetődő, nem? Nem. Fontos meghatározni, mert így több tudáshoz juthatunk.

Felmerülhet az a népszerű tündérmese-hoax, miszerint a lélek súlya 21 gramm, mert ennyivel csökkent az emberek súlya a halálukkor. Namármost ez több szempontból is problémás: történelmileg, jogilag és fizikailag..

Történelmileg: az orvosbácsi, aki ezt kitalálta 1905-ben végezte el a kísérletét, mindösszesen 6 darab emberen, és ezek közül egyetlenegyen tapasztalta ezt a súlyváltozást. Volt, akin például súlynövekedést észlelt.

Jogilag: mit nevezünk pontosan a halál pillanatának? Agyhalál? Szívmegállás? Visszafordíthatatlan károsodás? Ezeknek nem ugyanaz az időpontja.

Fizikailag: népszerű kép szerint ilyenkor a lélek elszáll a magasba. Ez azt kell, hogy jelentse, hogy könnyebb, mint a levegő, és ha egy levegőnél könnyebb anyag eltávozik a testből, akkor levegő jön a helyére, ami nehezebb, mint az elszállt anyag, ergo a testnek pont hogy nehezebbnek kéne lennie! Hacsak nincs a léleknek beépített motorja... Ha meg csak úgy eltűnik a testből a semmibe, az meg kb minden létező megmaradási törvényt megszegne, ami nem szép dolog. Mondjuk úgy, lehetetlen.

De ehhez elég lenne egy kicsit gondolkodni, és bárki rájöhetne magától.

Aztán ott vannak a köznyelvben használt kifejezések, amik tartalmazzák a lelket, lásd jólelkű, lelketlen, beleadja szívét-lelkét. Csakhogy ezek mind-mind személyiséget, érzéseket jellemző kifejezések, ezek pedig kimutathatóan kémiai és elektromágneses eredetűek. Nem hiszed? Akkor vegyél be pár (sok) köbcentit az 1-hidroxietán nevű szerves molekula valamilyen ízesített oldatából, amit árulnak tonnaszámra, és figyeld meg a hatást. Részegségnek hívják, az anyag köznapi nevén meg alkohol. És ott van a többi tudatmódosító szer, amit akármennyire is csűrünk-csavarunk, végsősoron unalmas fizikai, anyagi, tárgyi dolgok. Meg ott vannak pl. az elektromágneses terek, azoknak is szép hatásuk van ránk, és ugyancsak unalmas fizikai dolgok. Az ilyen meg hogy lehet hatással egy hiperszuper nem evilági entitásra? Talán úgy, hogy a minket meghatározó cuccok is unalmas fizikai dolgok? Hmm…

Na de hát hogy lehet lealacsonyítani idáig minket?! Hát hogy alkothat pár nyomi kis atom egy ilyen csodás dolgot, mint a lélek?! Nézd meg a számítógéped, szilícium, fémek meg elektromosság. Meg egy kis bináris kód, ami ugye a híres 01011001. Nem tűnik túlságosan magasztosnak, mégis összehozzák a gyikhut, a Need for Speedet meg akármelyik sorozatod a Megavideón. Az ember hasonlóan működhet, csak épp sokkal-sokkal bonyolultabbul, meg azért egy kicsit máshogy, hiszen nem fém-, hanem szerves alapúak vagyunk. Érdekes gondolat, hogy vajon fémalapú aggyal milyen eredményeket lehetne elérni, hatalmas irodalma van, robotok címszó alatt kell keresni őket.

Aztán az is egy érdekes dolog, hogy a mi szuper agyunk elvileg soktrillió számítást képes végrehajtani másodpercek alatt, mégis sok embernek gondot okoz két egyjegyű szám összeadása. A matematikának van másik megjelenése bennünk: a kiszámíthatóság, játékelméleti kutatások kimutatták, hogy bizonyos helyzetekben az emberek jól előrejelezhető módon fognak viselkedni. Ha annyi különféle lélek van, miért ugyanolyanok mégis?

Egyes közkedvelt vallások szerint az embernek három része van: a test, a lélek és a szellem. Itt már az elméleti részt is kétfelé kell osztani, meg kell különböztetni a lelket a szellemtől, ami elég nehéz feladat, ha egyikről sem tudjuk, hogy micsoda. De ez a vallások követőit úgy látszik, nem zavarja.

Aztán ott van a reinkarnációnak nevezett szemfényvesztés, ahol még annyira sem tudja senki, hogy miről van szó, pláne, hogy miért. Azt mondják, a lélek dolga (?), hogy tanuljon (?) és fejlődjön (?), és akkor majd jó (?) lesz neki. A kérdőjelek a kifogásolható részeket jelölik.

Dolga? Ki szerint? Ki határozza meg? A lélek magától rájön, hogy mit kell tennie? Mi kényszeríti rá? Egy fizikai törvény? Ja, itt már kezd eretnekséggé válni…

Tanuljon? Mit? És ha felejt? És akkor mi van, ha valami az egyiknek tanulság, de a másiknak nem? Ez a híres „így kellett lennie”. A másik ember szempontjából meg nem.

Fejlődjön? Mi az a fejlődés? Gyakori hiba ez az evolúció megfogalmazásánál is, miszerint „az evolúció/állatok a fejlettségre törekszenek”. A francokat. Ha a fejlettség az, hogy minél több helyen és körülményben életben tud maradni, akkor a baktériumok a Föld legfejlettebb élőlényei. Ha a szaporodóképességet, ennélfogva a létszámot jelenti, akkor szintén. Százszámra vannak állatok, amik valamiben jobbak, mint az ember, mégis magunkat tartjuk a legfejlettebbnek. Na, most akkor mi van? Lám, ezért kell meghatározni még ilyen teljesen banális dolgokat is…

Jó? Na ez meg aztán végképp szubjektív, a világ működése meg minden, csak nem szubjektív.

Mindezeket összevetve aki hisz a reinkarnációban, annak szükségszerűen hinnie kell egy felsőbb személyi hatalomban is, aki szabályozza.

Én még egy lélekben hívőtől sem hallottam elfogadható definíciót a lélekre. Kezeljétek ezt úgy, hogy én nem hiszek a lélek létezésében, de érveljetek úgy, hogy belássam, hogy mégiscsak van.

Ja, és egy fontos dolog: az, hogy én nem hiszek a lélekben, nem azt jelenti, hogy korlátolt materialista pöts vagyok, akinek nincs más dolga egész nap, minthogy egyen, igyon, dugjon, és rombolja a környezetét. Nem csak ez a két véglet van. Elismerem, hogy az élet és a világ szép, érdekes, de nincs szükségem természetfeletti dolgokra (amik ugye nincsenek is, mivel minden, ami van, az természetes). Nem jelenti azt sem, hogy nem kutathatom az ismeretlent. Megszülettem, élek, meghalok, egy rakás (nagyon nagy rakás) buta atomból meg elektromos jelből vagyok, a testem majd elporlad, az Én meg megszűnik létezni. Nincs ezzel semmi baj, nem kell mindenáron megmenteni a világot. Nem mi vagyunk a világ közepe, nem kell mindennek végső értelem, ha meg eljön az időnk, adjuk át a helyünket másnak. Nincs megfelelési kényszer, ez békével tölt el, és tudok boldog lenni. Unalmas materialistaként.