A múlt évszázadban és ma is hodító spirituális könyvekből, hogy lehet leszűrni, hogy önvalónk örök, mert van egy mondás, hogy még a mester sem ismeri fel a hamis gurut, mert bárki írhat ma már könyvet bármilyen név alatt ki tudja honnan összeollózva?

A mesterek tanítása, a tanítvány "szintjétől is függhet.

Míg egy test/elmével mélyen azonosult embernek a mester gyakorlatot ajánl az elme elcsendesítésére, mint például a meditáció, addig egy spirituálisan érettebb embernek, csak arra próbál rámutatni hogy ne csak meditáljon, hanem azon meditáljon hogy ki az aki meditál, és ez valójában maga az önkutatás, de ehhez szükséges egy spirituális érettség. A spirituális érettség úgy értendő hogy már nem egyik gondolatból megyünk a másikba, hanem van bennünk egy kis tér, ahonnan rálátunk a gondolatokra, így nem vagyunk teljes gondolati és érzelmi azonosságban, más szóval nem vagyunk folyamatos azonosságban az elménkkel, így az önkutatás ezt a belső teret "tágítja", így még könnyebben látunk rá az elme tartalmára a vele való folyamatos azonosulás helyett.

A teljesen érett spirituális embernek nem kell gyakorlat, a mester csendes jelenléte is felébresztheti, ha együtt időzik ebben a csendben a mesterrel, mert a csend a legnagyobb tanítás, de egy elmével mélyen azonosult ember ezzel a csenddel nem tud mit kezdeni, így neki spirituális utakat kell kell bejárnia, ahol spirituális "gyakorlatokat" végez.

Így vezet az út a személyből a jelenlétbe. Tehát ugyan az a mester míg a "kezdő" tanítványnak gyakorlatot ad, addig a haladó tanítványtól mindent elvesz, és ami marad az nem más, mint a figyelem jelenléte, a belső csend, a "józan" tiszta tudat, az önvaló.

Tehát egyazon mester tanítása is zavaros lehet, egy spirituális útkereső számára, mert a kereső ellentmondásokat tapasztal a mester tanításában, amit nem tud megérteni, így joggal merül fel benne a kérdés, hogy igaz e a mester, vagy hamis.