Utálat a vámpírok felé lehet előző élet miatt?
Na a kérdést álomfejtésbe is akartam és vacilálltam, de végül ide jött.
Egyik barátom említette, viccesen, hogy talán előző élet miatt szóval, kitudja.
Sztori:
Nem olvasok vagy nézek sok vámpíros cuccot, nem vagyok odáig értük és ha feltennék a kérdést lennék-e vámpír határozottan nemet mondanék.
Viszont mostanában gyakran álmodok vámpírokkal. Régebben is álmodtam és sosem voltam túl jóban velük. De most gyakoribban és feltűnt, hogy annyira elutasítom minden álmomban őket tudatalatt, hogy az már fura. :D
Úgyértem ha átváltoztatnak inkább nem iszok ha még az kéne, vagy ledöföm magam ha már megitattak velem vért. Vagy egyik álmomban kb boszorkány lettem, hogy főzetekkel távol tartsam magamtól őket.
És ez nem olyan, mintha vadásznék rájuk vagy ilyesmi, vagy alapból csak utálnám *őket* (dőltbetűkkel kiemelve), mert néhány álmomban megismertem sok vámpírt és jó 'emberek' voltak, rossz sorsokkal és tényleg megvoltam velük időnként de tökmindegy mennyire lettünk barátok, végül mindig inkább a halál mellett döntöttem, mintsem hogy vámpír legyek.
Ami azért is vicces, mert igazából félek a haláltól. Szóval így ébren azt mondanám inkább lennék vámpír.
Nem vagyok nagy ezotéria fan szóval kb semmit nem tudok mi, hogyan működik, de elég nyitott vagyok szóval elméletekre lennék kíváncsi vajon miért vagyok ellene ennyire ennek a vámpírrá válás dolognak?
Nem is az mintha Istent nem akarnám megtagadni, hiszen az egyikben kb boszorkánnyá váltam, ami ugyanolyan rossz Isten szemében?
Tényleg létezhetnek/létezhettek és lehet előző életben valami miatt?
Meg arra is jöhet ötlet miért álmodok vámpírokról manapság ha napközben nem foglalkozom velük?
Nem, másnem megrögzött nekrofill lehettek aki ennek az áldozatául esett.
A vámpírok elit zombik, élőhalottak tudattal és nem rothadó testtel. Ha így nézzük őket nem túl romantikus karakterek.
A vért kevesen bírják, az is benne lehet.
Emellett ha kb racionális vagy akkor még elég ilyesztoek a hegyes fogakkal.
Vagy full racba instant tagadod....
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!