Halott szeretteink várnak minket odafent? Fogunk még találkozni?

halálunk után a lelkünk itt marad a földön még ha jól tudom 3napig!

Lehet hogy hülyeség és sokan le is pontoznak ezért de amikor meghalt az egyik rokonom 3napig virasztotta a lelkét a család és én a második napon be mentem a szobába(otthon halt meg az egyik szobába) és egy kis tányérban raktam sót! A sóba másnap valaki bele nyúlt!(jellegzetesen vékony és rövid ujjai voltak abszolút az ő ujja volt!)

Itt jegyezném meg hogy aznap (es mind a három napon keresztül) zárva volt az ajtó és csak nekem volt hozza kulcsom. Azaz senki nem léphetett be oda rajtam kívül!

Egyes felfogások szerint a fizikai léten túl több "szint" van, ezért a találkozás attól függ, hogy ki milyen szinten volt lelkiekben, amikor meghalt. Pl. egy elnyomó, kegyetlen ember soha nem kerül halála után arra szintre, ahová egy jó lelkű ember...a gyilkos és áldozata sem találkozhatnak egymással a halálon túl.

[link]

Csak akkor találkozunk velük "odafent", ha nem születtek le újra a mi halálunk napjáig.

Egyre több beszámoló származik azoktól, akik pár percig a klinikai halál állapotába kerültek. A gépek szerint már nem voltak életben, de ők mégis látták magukat a műtőben felülnézetből, és hallották, hogy az orvosok miről beszélnek. Visszatérve mondták az orvosoknak, hogy ezt meg amazt hallották, ők meg értetlenül álltak a dolog előtt, hiszen az illető meghalt, nem hallhatta és nem emlékezhet a halál beállta utáni beszélgetésekre.

Én is meghaltam többször babakoromban, de sajnos mindig visszahoztak. Emlékeim nincsenek, de mégis tudom, hogy a halállal nincs vége az életnek. Az csak egy átmenet két élet között és van egy "váróterem", ahol a lelkek várakoznak.

Amikor kiszáll a lélek a testből, elindul egy sötét alagúton, aminek a végén ragyogó fény várja, és ott a fényben elébe mennek azon elhunyt szerettei, akik még nem születtek le. Ezért van, hogy valaki valamelyik szülőjét látja, mások "csak" egy távolabbi rokont, vagy jóbarátot, mert akit igazán keresne, már nincs ott.

Amikor átmennek a fénybe, kapnak egy ideglenes testet, ami olyan, mint a földi testük, csak levehető, mint egy kabát. Így tudják felismerni egymást odaát, aztán később leveszik magukról ezt a kabátot, mert nincs rá többé szükség, csak akkor, amikor meghal egy újabb szerettük és odamennek elé.

Sajnos nincs rá semmi garancia, hogy amikor elmegyünk, találkozni fogunk a szüleinkkel, szeretteinkkel. Talán csak akkor, ha a halálesetek között kevés idő telik el, és még nem volt idő újra leszületni.

Apukám már 27 éve elment, édesanyám pedig karácsony előtt. Nem tudom mikor fogok meghalni, de nagyon remélem, hogy nem kerüljük el egymást, mert akkor kénytelen leszek én is visszajönni, pedig nem akarok.

Nekem a nagymamám jött vissza a lányom formájában. Két évvel a nagyi halála után született.

Teljesen egyformák belsőleg, a lányom még ugyanazokat a szavakat is használja, mint régen a nagymamám, pedig nyilván nem "ismerték egymást". Még a horoszkópjuk is ugyanaz, nagymamám január 9-én született, a lányom január 7-én, de kilencedikére voltam kiírva, csak aztán császározni kellett, így előbb érkezett.

Szellemek azok, akik valami miatt nem mentek a fénybe. Talán gyilkosság, baleset áldozatai lettek, és nem hajlandóak azóta sem felfogni vagy belenyugodni, hogy már nem "élnek". Többször is hallottam, láttam őket, még fényképem is van egy szellempartiról, amikor kipróbáltam az új kamerámat és egy csak úgy lefotóztam éjjel a plázát. Szabad szemmel nem láttam senkit, csak a képet kinagyítva fedeztem fel egy csomó alakot bent és az ajtón kívül úgy, hogy éjszakára zárva van a pláza ajtaja.