Azért fel-ejt-jük el a tudást reinkarnációink során, mert a Föld vas-nikkel magja kifújja a tudást az agyunkból?
Ismert, hogy előző életeinkből nem vagy alig maradnak emlékek újjászületés után. Egy új inkarnációval mindent elfelejtünk a multunkról, pedig több százezer(sic!) életen vagy túl egy átlagember már, mégsem tudunk visszaemlékezni egyetlen multbeli életünkre sem. Nem tudni, hogy ez miért van.
Egy magyar fizikus előjött egy új elmélettel, ami ígéretes a reinkarnáció kutatásában. Aamiatt történt, hogy leköltöztünk a Marsról a Földre. Ez a költözés az oka mindennek. Amikor a Marsról leköltöztünk, akkor a nagy fajsúlyú hullámterek kiárasztása eltörölte az összes emlékünket.
Ugyanis, A Föld egy sűrű bolygó. 5 és feles átlagfajsúlyú bolygó, a mars csak 3-as fajsúlyó. Mert egy vas-nikkel mag van a közepébe. Nagy a kiárasztása."" A vas-nikkel mag hullámterei törlik a lelkedet, mert egy zajjal fújja állandóan kifele a tudást"". Ezért felejtünk. Ezért fel-ejtjük a tudást aztán majd visszakapjuk. Érted a szókapcsolatot? FEL-EJTi a tudást a teremtőhöz ezért felejtünk. Brilliáns a magyarázat
Azt mondják más népek, hogy marslakók vagyunk, mert mi magyarok a marsról jöttünk. A többi népek meg itt fejlődtek ki szenvedéssel [link]
19-nél itt magyarázza a magyar idófizikus https://www.youtube.com/watch?v=bhLkR8azzK4 Lehetséges hogy meg van a magyarázat?
XD
Igen..., egy fizikai jelenség hatással van egy nála milliárdszor magasabbrendű dologra. XD
Fizika egyes, leülhetsz.
Nem.
Azért, mert ebben állapodtunk meg. Ez nem egy olyan bolygó ahol jó ha emlékszel a valóságra, előző életeidre.
Alapból a téma tudatosan van elhiteltelenítve! A földet körbeveszi a Van Allen sugárzási öv ami teljes mértékben képes megakadályozni hogy a lelkek innen csak úgy szabadon távozhassanak. A történelem tele van leletekkel mint a nyújtott nefilim koponyák. Az állítólagos szűzmária jelenések. Túlvilági élményekről beszélők. Földönkívüliekről történő beszámolók. A nagy vallások szándékos hazugságának az oka. Nézd meg a zeta reticuli (kereskedelmi útvonalat) amit az idegenek mutattak egy elrabolt párnak. Miért van a mi naprendszerünk a kiemelt útvonalak között? Kómából akik visszatértek más emberek emlékeivel más nyelvet beszélve. Akik emlékeznek előző életeikre. Kényszer hatására születünk le és ez nem egy természetes hanem mesterséges rendszer révén. A Montauk projektben elhangzottak is csak Sci-fi lenne ha nem erősítenének meg más szemtanúk ilyen technológiát. Ott beszélnek pont ilyen technológiárol hogy valakit családban inkarnáltak vele. Dulce bázis aztráltartályok, hogy a foldönkívüliek képesek elhagyni a testüket, erről beszél a sci-fi is. A 2008 as Alien Interwiew (Lawrance r. Spencer) kiadásával zseniális könyv a témában. Nem csak Sci-fi és üres iromány ha jobban kutat valaki.
Ahogy én látom hogy miért veszted el a memóriád. Mert egy börtönbolygón élsz. Az élet ide lett hozva és genetikai kutatások és fejlesztések lévén van itt az ami. Ezeket a formákat valójában lelkek hozták létre kiterjesztésként. A testek úgy vannak kialakítva hogy törlik a memóriát. Kidobálják ide más bolygokról a nemkívánatos elemeket. Az inka idők előtt régen itt éltek nyíltan közöttünk. Kis szürke idegenek, és a nagy nefilimek nyújtott koponyával szekrény méretű nagysággal. A mai napig a vezetői rétegben ott vannak inkarnálódva elnyomóink ők a háttérhatalom. Hogy mi történik a halál után telepatikus úton megjelenítenek neked kedvező dolgokat szerettek, istenek stb. Egy fény alagúttal (portál) be próbálnak szippantani. Kapsz egy kis agymosást hogy a fény az az isten meg hogy oda fel kell fejlődnöd és egy memória törlés után ugyan azon a portálon keresztül emberi testbe kerülsz. Mióta ember van a földön itt vannak a naprendszerben! Itt arra vagy egész életedben kondicionálva hogy az elitnek termelj, egy olyan rendszerben ami központosított élelmiszerellátással rendelkezik. Az önellátás ki van iktatva. Dolgozó esztelen rabszolgává vannak fejlesztve a lelkek. Ha ki is jutsz a hálón összeszednek. Több fényév távolságok vannak és a legközelebbi világba felfoghatatlanul hosszú az út. Úgy hogy találomra indulsz el. A vallások, a média, az iskola, az élelmiszerellátás, mind ezt a rendszert szolgálja. Az emberek önfenntartó robotok a számukra amiket nem kell javítani, gyártani. Ahhoz elég okosak hogy termeljenek. Harcolni az emberek nem tudnak mivel nem önellátók. Erre való volt az urbanizáció. A központi élelmiszerellátáson keresztül rángatva vannak! Az emberek programozva vannak mint a robotok. Beléjük van programozva hogy beolvasszanak, a rendszert megvédjék, terjesszék az agymosást, és ezt a piramisrendszert fenntartsák. Megkell őket figyelni hogy beprogramozott kódokat követnek mint egy számítógépes program!
15. Nem az az állítás fájt hogy létezik az öv.... Csak a maradék.
És már írtam "neked" másik kérdésnél (mert a hsz-edből arra következtetek hogy te voltál az) hogy amit csinálsz az konkrétan az hogy össze cherry pickezel minden igaz/fél igaz/félig se igaz/ vagy oltáris b*romságot és mindent úgy hajlítasz hogy az a te világképedbe beleilljen. Nincs ezzel baj. Mások is csinálják ezt. Csak ha ilyet látok akkor rám jön a kényszer hogy figyelmeztessem az ilyen embert, hogy nagyon "elszaladt vele a ló". Főleg ha a mások által hasonló módon kreált hamis(vagy cseppet se bizonyítható) világképet képes kiszűrni , de az önkritika hiánya miatt a saját elméletében már nem látja meg pontosan ugyan azokat a csúsztatásokat stb-t.
Én személyesen ismerek olyan embert aki 50 múlt és nagyon kiskora óta van egy emléke hogy a vízen lebeg és hajók süllyednek körülötte. Állítása szerint egyszer egy magát sámánnak (vagy valami hasonlónak) tituláló alak azt mondta neki hogy előző életében megfulladt. + A jelenlegi életében soha nem volt képes megtanulni úszni. Az hogy 50 múlt csak azért lényeges mert kizárható hogy egy film miatt maradt volna meg benne egy ilyen kép a süllyedő hajókkal.
+ Ha csak egy csöppnyi igazság van Jim Tucker Virginia egyetemi kutatásaiban akkor eléggé elképzelhető hogy létezik reinkarnáció.
De ha létezik reinkarnáció és ezek a visszamaradott emlékek is valódiak akkor is ezek számítanak megmagyarázhatatlan anomáliának.
17 én csak információt, forrásokat adok, és az általam levont következtetést.
Ha bővebben érdekel itt vannak linkek:
https://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__ufo-eszlelesek__438..
Túl sok minden utal rá hogy ez egy mesterséges börtön. Amúgy a gyakorlati tudomány világában dolgozom mint szakember ha érdekel. Kémiai eljárásokat dolgozok ki termelési üzemben. Vannak nyers tények mint a történelmi leletek, de legfőképp amit körülötted látsz. Túl sok bizonyíték utal a lehetőségre. Nézd meg gondolgozz el rajta dolog.
Azt tudom ha egyszer meghalok és a testemen kívül találom magam nem akarok még egyszer ebbe a tetű rabszolgatartó helyre leszületni minden tudásomat elvesztve kitudja milyen körülmények közé. Érdemes meghallgatni tudósokat a Van Allen öv kapcsán, kozmikus sugárzás, közeli naprendszerek ismerete mert tanulságos dolgokat mondanak el mért eredményekkel ami nem kitaláció. Továbbá a testek kapcsán nem magunknak gyártottuk, és ha mások készítették a számunkra nem a mi javunkra tették! Az én meglátásom hogy ezek a memóriavesztések véglegesek, és visszaszerezhetetlenek az előtte elveszett emlékek. Ami a tudományt illeti az életről túrót nem tud róla, fogalma sincs mi tesz élővé egy életelen anyagot, és hogy mi az a tudat. Senki sem tudja hogy mennyire természetes vagy mennyire nem ami körülöttünk van. Semmivel sem zárható ki hogy amit mi itt életként tapasztalunk pusztán fejlett technika eredménye. Rájöttek valakik hogyan lehet elérni hogy a lélek teljesen azonosuljon a testel és ami előtte volt tudása elvessze. Mivel tudja kizárni bárki ezt a lehetőséget, semmivel! El is lehetne azon is gondolkodni hogy mennyivel lenne másabb a világ. Ez a rabszolgatartó rendszer összeomlana! Csak meg kell figyelni az emberek viselkedését olyanok mint a programozott gépek. Tedd fel a kérdést, neki és neki mi az önös haszna belőle. Mert a világot kő keményen az önös haszon vezérli!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!