Ha az emberek következô életükbe visszakapják amit tettek, a földönkívüli fajok miért nem kapják vissza?
Miért ne kapnák vissza? Rájuk ugyanazok az egyetemes törvények igazak, mint minden másra, ami létezik. Ez alól se intelligencia, se hosszú élet, sem semmilyen más próbálkozás nem mentesít.
Igen, akik embereket kínoztak, és öltek a koncentrációs táborokban, azok is visszakapják.
Igen, Hitler is visszakapja, és nem is kicsit. Ő embermilliókat manipulált, befolyásolt, hogy tegyenek olyan dolgokat, amikre ő egyedül képtelen volt. Minden emberért, akit ő vett rá, ő győzőtt meg, hogy ilyet tegyen, felelős, akár tudta, és vállalta, akár nem. Az ő karmája olyan súlyos, hogy sok életen keresztül fogja még kísérni.
Jó, jó, hogy karma, meg minden, de erre mi a bizonyíték?
Leszólított titeket egy giliszta a földből kimászva, hogy ő előző életében rossz ember volt, ezért most így született újjá?
Ezek szerint az ókorban, mikor még nem volt Jézus, meg kereszténység, meg ilyenek, magyarul az ősidőktől kezdve, a kereszténység megalapításáig minden egyes ember pokolra jutott?
Vagy akkor kérdezek mást:
a világ többi részén, ahol olyan vallások léteznek, mint pl. Afrikában a törzsi vallások, vagy keletebbre a buddhizmus, hinduizmus, dzsainizmus, szikhizmus, kínai vallás, stb stb amikor szintén idősebbek a kereszténységnél, ők is mind a pokolra jutnak?
Miért pont csak a Jézus-tagadók bűnhődnek, miért nem mondjuk a Shiva-tagadók?
Nem durva kicsit, hogy a világ népességének kb. 50%-a konkrétan a pokolra kerül? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!