A teremtő belefelejtkezett az álmába, és most ébredezik ugyan - de jó lenne vissza aludnia?

Elhagyva a kérdésem verses jellegét, arra akarok kilyukadni hogy eddig semmit nem csináltam. Egész életemben végig semmit nem csináltam! Ráadásul becsaptam önmagam, és azt hittem csináltam valamit. De mindig azt kerestem hogy hogyan nem kell csinálnom semmit. Most pedig ez megváltozott, mert rájöttem hogy végig becsaptam önmagam. Így viszont hogy ezt megláttam, ezután már nem tudom becsapni magam. Ez okozta a szembesülést. Tehát ezután azt kell keresnem hogy hogyan lehet. Hogyan lehet megoldani az életem - a problémáim. De ez nehéz menet lesz úgy érzem. Félelmetes hogy egy másik "üzemmódba" kell kapcsolnom. Ráadásul semmi sem történt igazából. Ugyanúgy küszködni, szenvedni kell, és egyáltalán nem látom hogy ez hova vezet. Kb azt is érzem jó lenne ha most csak úgy eltűnnék. Legalább nem kéne érezem ezt a szégyent..

Mert olyan jó lenne ha nem kéne csinálni semmit. Csak ülni mint Buddha és boldognak lenni. Kár hogy ebben az életben tenni kell - teremteni - csinálni ezt-azt - küszködni - szenvedni - harcolni. (Mert ha nem - akkor sajnos nem juthatok előrébb.)

3, Igen lehet hogy jobb lenne verset, vagy más irodalmi szöveget írni. Persze itt is főleg azoknak szántam - akik inkább unatkoznak. Vagy van kedvük mélyebb filozofálgatáshoz :)

Oké 5. Bízzunk akkor az univerzumban ;)

De olyan idegesítő hogy ez a világ nem akar tőlem semmit. Felfele, és lefele is végtelenek a lehetőségek. Viszont nagyon nehéz kimozdulni egy épp negatívan kondicionált állapotból! Az a helyzet hogy most már látom hogy amit szeretnék (pl meleg szendvicset árulni) azt innen csak évek kemény munkájával érhetném el. Hiszen egy nagy rakás szár kupac van most épp a hátam mögött - amit tökre nehéz, és időigényes lenne eltakarítani. Azt is látom hogy megint bujkálok, de most már nem a kamu falaim (kifogásaim) mögé. Sajnos a küzdelem, és lehetőségek elképzelése helyett - csak arra tudok gondolni hogy milyen egyszerű lenne végezi magammal. Persze ez is csak egy újabb fal - egy újabb kifogás. (Már ezt is látom.) Az is biztos hogy ezzel megint nem oldódna meg semmi, sőt tovább növekedne a problémás kupac a hátam mögött. Viszont ha tenni kell, az is egy jó nagy szívatás. Emberek közé kellene mennem (amit utálok) és évekig biztos olyan munkát végeznem - amit szintén gyűlölök. Ráadásként már azt is látom, hogy ha semmit se csinálok továbbra is - az csak lefelé vihet. Pedig már ez a jelenlegi életem is szánalmas volt, és magamnak köszönhetően szörnyű dolgokon kellett átmennem. Mégis a változás is szenvedéssel jár. Sajnos hiába látom mit kellene tennem a tudatom a megszokásai alapján képtelen másként működni. Csak húz lefelé. Már egyáltalán nem vagyok biztos önmagamban, és hogy képes vagyok legyőzni egy ilyen zsarnok ellenfelet...