Mennyire befolyásolhatja a karmát a cselekedet mögötti igazi szándék, ill. ezáltal maga a cselekedet minősége is megváltozhat-e?

A múlt éjszaka volt egy elég érdekes álmom. Többnyire nem foglalkozom a buddhista vagy hindu vallással (régen érdekelt filozófiai szempontból) és mellesleg az összes vallás távol áll tőlem. Viszont amit álmodtam az annyira meglepett és annyira valószerűnek tűnt hogy muszáj leírnom a maga teljességében, mielőtt elfelejteném és kíváncsiságból rákérdezni hogy mennyire lehet igaz, amiről szól?

(Megj.: olyan részletgazdag álmot nagyon ritkán szoktam álmodni, amiből minden elmondott szóra is majdnem pontosan emlékszem, ezért addig írom le, amíg emlékszem rá.)

Annyi a lényeg hogy Indiában (legalábbis valami hasonló helyen) voltam valamilyen vallási központban ahol egymást érték a mindenféle buddhista, hindu, esetleg taoista meg más hasonló távol-keleti vallások díszes templomai és szentélyei. Rengeteg ember, hatalmas nyüzsgés, díszek, színek, fények mindenütt. Na én ezeken az utcákon bolyongtam amikor azt láttam hogy az egyik helyen arra készülnek hogy egy embert botokkal összeverjenek. Odasiettem. Kiderült hogy az egyik bölcs tanítómester fiatal tanítványai és néhány közeli bámészkodó azért akarják megverni ezt az embert, mert az illető előzőleg sikeresen leöntötte kávéval a mester gyönyörű fehér köntösét. A mester erélyes fellépése akadályozta meg hogy az embert meg ne lincseljék, ezután maga köré hívta a tanítványait, én meg gondoltam csatlakozom hozzájuk. Amikor köré gyűltek akkor a mester elkezdett prédikálni a cselekedet és a mögötte megbújó őszinte szándék fontosságáról. Elkezdett mesélni egy történetet:

- Élt egyszer egy gazdag ember akinek bár sok pénze volt, de senki sem szerette. Ezért úgy döntött hogy elkezd ételt osztogatni a szegényebb embereknek. Az emberek ezért egy idő után elkezdték tisztelni és szeretni ezt az embert. A gazdag ember nagyon örült annak, hogy végre népszerű lett az emberek körében. Azonban az emberek kezdeti lelkes rajongása idővel elcsendesült és a gazdag ember azt kezdte érezni, hogy az emberek lassan természetesnek veszik, hogy ő ételt ad nekik, ezért egy idő után beszüntette az adakozást. Az emberek ezután pedig mégjobban elfordultak tőle, mint azelőtt. Így hiába tett azzal jót hogy ételt adott a szegényeknek, hiszen ezt önző szándékból tette, hogy maga népszerű legyen. Ezért a karmája sem mozdult el a jó irányba.

Az illető, aki a mestert leöntötte kávéval (aki egyébként egy kisebb kávézó és teaház tulajdonosa) előzőleg felajánlotta a mesternek hogy szívesen megkínálná őt egy kávéval, mert amikor látta a mestert elhaladni a teázója előtt, azt is látta a mester arcán hogy az elég fáradt és kimerült. A mester eleinte nem akarta elfogadni de az illető addig győzködte őt mígnem bele ment a dologba, mert nem akarta megsérteni ezt az embert. Aztán amikor az illető jött vissza egy tálcával a kezében (a tálcán egy kancsóban gőzölgő fekete, mellette egy kis csésze) megbotlott egy székben és az egész tűzforró fekete folyadék a mester nyakába zúdult aki érthető okokból fájdalmasan felnyögött. A mester tanítványai - és még néhány ember akik a közelben voltak - annyira feldühödtek ezen a jeleneten hogy kishíjján agyonverték a vendéglőst de a mester miután lecsitította a kedélyeket, így folytatta a prédikációját (megpróbálom ezt úgy leírni, ahogy az álmomban elhangzott):

- Ez az ember nem tett azzal rosszat hogy leöntötte a köntösömet kávéval, hiszen őt eredetileg a jó és őszinte szándék vezérelte, még akkor is, ha ti ezt rossznak látjátok. Ezzel szemben ti magatok azt gondoltátok hogy jót cselekszetek azzal hogy megveritek ezt az embert hogy megvédjétek a becsületemet és szerény személyemet. A valóság az, hogy titeket valójában rossz szándék vezérelt volna rossz cselekedetre. Ez pedig a legnagyobb karmikus bűn.

A tanító ezután soha nem tisztította ki a kávéfoltot a köntöséből mert egyrészt azt mondta hogy lényegében megkapta a kávéját - még ha nem is oda került, ahová eredetileg szánták, másrészről ezzel emlékeztette a tanítványait mindig arra, hogy ne csak arra ügyeljenek hogy mit cselekszenek, hanem arra is, hogy milyen indíttatástól vezérelve cselekszik azt.

(Mégegyszer mondom, már nagyon régóta nem foglalkozom sem a karmával, sem buddhista filozófiával sem semmilyen hasonló dologgal és ilyen jellegű, távol-keleti anekdotákat sem szokásom olvasni. Ezért is tartottam furcsának hogy jómagam pont egy ilyennek váltam álmomban szereplőjévé.)