Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Meg fogok halni? 20l

Meg fogok halni? 20l

Figyelt kérdés

Kiskorom óta beteg a szívem, gyakran vagyok rosszul. Tudja mindenki, hogy egyszer fel fogja adni, mert a tüneteim évről évre durvábbak.

Ma nagyon rosszul voltam, éjszaka kezdődött.

Délután mikor kicsit jobb volt, elindultam bevásárolni. Odafelé nem volt semmi gond, de visszafelé hallottam, hogy valaki lépked mögöttem. Félreálltam, hogy elengedjem, én nem bírok gyorsan menni.

De senki nem volt mögöttem. Betudtam a fáradtságnak.

Utána ismét hallottam, ahogy valaki követ, a talaj koppant a lába alatt, sietett. Ekkor már nagyon megijedtem.

Körbenéztem. Láttam, amint az út mellett le van taposva a fű (ami előtte még nem volt), és kb 5 méterre tőlem a bokroknál megláttam egy kb 2 méter magas, emberforma fekete arctalan alakot, ami lefelé halványodott, de nem tűnt el.

Megnyugtattam magam, h hallucinálok a fáradtságtól, de azért picit belehúztam. Ami követett, egyre közelebb jött, a szemem sarkából fekete foltként láttam.

Egyszer csak éreztem, amint a kezem után nyúl és megpróbálja megfogni azt.

Ezután majdenm elütött egy autó. Visszaléptem a biztonságba a járdára. Az alak is és a rossz érzés eltűnt.


Mi volt ez? Meg fogok halni hamarosan, ugye?


2014. jan. 6. 16:19
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

Tényleg ez történt / történik veled?

...

Szerintem szembe kell nézned vele. Nem hiszem, hogy lenne más megoldás.

2014. jan. 18. 04:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
Sajnos tényleg :(
2014. jan. 19. 10:52
 13/16 anonim válasza:

Figyelj!

Lehet hogy tényleg fáradt voltál, vagy depressziós. De ilyenek nincsenek!

Ha meg nem érzed magad biztonságban keresd meg Istent, mert Ő az egyedül aki ezt megtudja szüntetni!

Az ilyen dolgokkal nem kell foglalkozni.

Menj el és beszélgess egy pappal erről a dologról. De ha nem vagy nyitott a vallásra akkor egy pszichológushoz. Talán tud neked segíteni! :)

2014. jan. 26. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
Mi van veled, jól vagy? Remélem, nem esett bajod időközben. Írj valamit!
2014. ápr. 13. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim válasza:
100%

Tudom, hogy már règi a kèrdès, de remèlem, hogy a kèrdező ès sok ember látja majd. Többen is írtál, hogy ez kamu meg nem lehet kezelni stb. Ez nem igaz! 13 èves koromban èn is láttam egy alakot minden este az ablakomnál. Igazából többet is. Ekkor elmentem pszichológushoz. Nekem nagyon sokat segített. 1 èvig jártam oda ès eltűntek ezek az alakok. A pszichológusom szerint ezek az alakok akkor keletkeztek, amikor valami rossz dolog törtènt velem. Kedves kèrdező. Szerintem neked is sokat segítene egy pszichológus. Ès nem csak a hülyèk járnak oda, ahogyan azt sokan gondolják.

Remèlem tudtam segíteni! Ha bármi kèrdèsed van írj üzenetet!:)

2016. máj. 5. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim válasza:
*írták
2016. máj. 5. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!