Szerintetek lehet a másik elméjében olavsni? Én szeretnék magamnak ilyen képességet. Ha valaki képes rá, megírhatná privátban hogyan lehet szert tenni ilyen képességre.
Azért annál "kicsit" komolyabb magyarázatot keresek, ez a találgatósdi nem volt eléggé kielégítő válasz számomra.
Pl. ilyenfajta megközelítésekre gondoltam:
"Gondolat átalakítása a gondolati síkból a látható térbe (megjelenítés).
A megjelent adatok visszaalakítása a gondolati síkba.
Mindkét részben az agyunk áll a háttérben.
Ezek az emberek olvassák gondolatainkat és magukévá teszik azt. Vannak köztük olyanok is akik ezt elárulták és ezért vagy megkövezték őket, vagy laboratóriumi körülmények között kisérleteztek velük. Ajánlom Isaac Asimov alapítvány trilógiáját aminek érdekessége, hogy milyen bonyodalmakat okoz a gondolatolvasás.
Renitenseknek nevezem azokat is akik gondolatokat tudnak elhelyezni, írni. Mit is jelent ez? Ők fognak egy gondolatot. Varázsolnak egy kicsit és mi nyomban arra gondolunk. A gondolat írás szerintem létezik!"
Kedves #9-es válaszoló!
"Kedves MRC31, ebből a félmondatokból arra következtetek, hogy te hajlamos vagy áltudományos körítést kitalálni az általad észlelt jelenségeknek. Ez pedig a beleképzelés gyakori mellékhatása. Mit gondolsz? Nem lehet, hogy csak a véletlenek játszanak veled, vagy te nem ismersz bizonyos jelenségeket?"
Köszönöm, de nem beképzelem a dolgokat amikor érzem, hogy a másik ember mit akar mondani vagy milyen témában, megelőzve Őt kimondom és le van döbbenve... Elmondom józan paraszti ésszel hogyan működik ez, nincs benne semmi sprituális humbuk.
Nos, a tudományból tudjuk, hogy a gondolatok rezgésekből vagy ha úgy tetszik különféle frekvenciákból állnak amit az amplitúdó határol be. Más frekvencián rezeg a harag és egy normál beszélgetés is, ugyanígy a szavak is eltérőek, ugyanúgy ahogy hallva is eltérőek. Az agy mint kódoló létrehozza a kívánt gondolatot és ezt továbbítja a beszédhez szükséges szervekhez - jelen esetben dekódolóhoz ami létre tudja hozni a hangot - ez gondolom azért ismerős. Viszont ezek a fejben képződött frekvenciák nem csak a beszédhez szükséges szervekhez jutnak el, hanem a légtérbe is és ha egy másik ember képes ezeket a jeleket dekódolni akkor anélkül, hogy hallaná az adott szöveget a fejében megjelenik a gondolat. Konkrétan, félre nem érthetően. Gyakorlati válasz részemről.
De érvelek hétköznapi jelenséggel. Ugye voltál már olyan helyzetben, hogy haragudott valaki rád és csupán érezted, de nem láttad, hallottad, hogy "valami nincs rendben". Az 5 érzékszerven túl éreztél valami furcsát, ugye? Majd amikor találkoztál vele vagy bárminemű kommunikációt folytattál vele és bebizonyosodott, hogy tényleg haragszik azt vehetjük bizonyítéknak?
Még valami. Már legalább 10 éve kísérleteznek olyan tv-vel ami emberi agyhullámra működik, kapcsol át be és ki, stb. Márpedig működik a szerkezet. Szintén tudományos tény. Vagy ez is csak áltudományos körítés lenne?
"Köszönöm, de nem beképzelem a dolgokat amikor érzem, hogy a másik ember mit akar mondani vagy milyen témában, megelőzve Őt kimondom és le van döbbenve..."
Erre, bevallom őszintén, nem tudok magyarázatot adni. (Azon a sablonon kívül, hogy szerencsés véletlen, emberismerés, nonverbális kommunikáció, bla bla.) Néha nekem is összejön.
"Elmondom józan paraszti ésszel hogyan működik ez, nincs benne semmi sprituális humbuk."
Ebben egyetértünk, nincs benne parapszichológia.
"Nos, a tudományból tudjuk, hogy a gondolatok rezgésekből vagy ha úgy tetszik különféle frekvenciákból állnak amit az amplitúdó határol be."
Az agy valóban kibocsát elektromágneses hullámokat, de ezek olyan gyengék, hogy még műszeresen is csak alig észlelhetők. Túl ezen, az agyhullámok nem gondolatokhoz tartoznak (legalábbis a tudomány ilyet még nem bizonyított), hanem az agyműködés egészéhez. Attól függően, hogy milyen funkciót lát el az agy, helyileg más pontjain lehet feszültségingadozás.
"Az agy mint kódoló létrehozza a kívánt gondolatot és ezt továbbítja a beszédhez szükséges szervekhez - jelen esetben dekódolóhoz ami létre tudja hozni a hangot - ez gondolom azért ismerős."
A tudatosan irányított izmok nem végeznek dekódolást, csak szolgamód végrehajtják az idegrendszer által küldött parancsokat.
"Viszont ezek a fejben képződött frekvenciák nem csak a beszédhez szükséges szervekhez jutnak el, hanem a légtérbe is és ha egy másik ember képes ezeket a jeleket dekódolni akkor anélkül, hogy hallaná az adott szöveget a fejében megjelenik a gondolat."
Lehetséges, hogy íly módon pontos információ jut ki a az agyból, de több okból sem tartom valószínűnek. Az agynak nincs szüksége rá, hogy a saját jeleit dekódolja. Attól, hogy egyik irányba működik a dolog, másik irányba nem feltétlen. Másodszor, ha tényleg lehetne több centiméterrel arrébb észlelni ilyen gyenge hullámokat, akkor az emberi agy megbolondulna az elektromos jelek tengerében, amelyeknek folyamatosan ki vagyunk téve.
Viszont ihletet adtál, hogy kiszámítsam, mekkora sávszélességű lehetne az emberi agy elektromágneses információkibocsátó képességének az elméleti határa, és ez mekkora adatáramlást tudna ideális esetben biztosítani. Épp most tanultuk.
"De érvelek hétköznapi jelenséggel. Ugye voltál már olyan helyzetben, hogy haragudott valaki rád és csupán érezted, de nem láttad, hallottad, hogy "valami nincs rendben". Az 5 érzékszerven túl éreztél valami furcsát, ugye? Majd amikor találkoztál vele vagy bárminemű kommunikációt folytattál vele és bebizonyosodott, hogy tényleg haragszik azt vehetjük bizonyítéknak?"
Vannak nekem is irracionális megérzéseim, de nem jönnek be olyan gyakran, hogy meg lehessen különböztetni őket a véletlentől.
"Még valami. Már legalább 10 éve kísérleteznek olyan tv-vel ami emberi agyhullámra működik, kapcsol át be és ki, stb. Márpedig működik a szerkezet. Szintén tudományos tény. Vagy ez is csak áltudományos körítés lenne?"
Keveset hallottam róla, de úgy tudom, nagyon kezdetleges még ez a technológia. Az kell, hogy bedrótozzák az alany fejét, és ezáltal fel lehet ismerni helyileg eltérő agyi aktivitást, illetve ezek összességéből mintázatokat felismerni. Két gondolatot viszont még nem tudnak megkülönböztetni. Egyelőre, aztán majd meglátjuk, mit sütnek ki.
Testbeszéd.
Nem ragozom túl, van egy népszerű sorozat, szedd le a netről vagy nézd meg online.
Lie to me.
Avagy magyarul : Hazudj ha tudsz.
Ebben minden benne van. Rengeteget tanulhatsz belőle.
( pszichológus vagyok, viselkedéstudományból doktoráltam, tudom miről ebszélek )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!