Nálatok milyen parajelenségek voltak, HA VOLTAK?
Itt most konkrétan azokat kérdem, aki féligmeddig hisz bennük, illetve azt, akivel megtörtént már, mittudom én a csillár magától ringatózott, vagy valamit amit úgyhagytál elmozdúlt, vagy lerepült, vagy akár csak egy kis szelet éreztél még akkor is ha be volt zárva az ablak.
Íme az én történetem: elmentünk Hajdúszoboszlóra nyaralni két hétre. Egy tök aranyos kis "szállodát" választottunk. Három hálószobája volt, konyhával, fürdővel, mindennel. De egy ajtón nem volt se kilincs, se kulcslyuk, és a tulaj azt mondta, hogy azt már így kapta az édesapjától (mert náluk ez a szállodai hagyomány öröklődött). OK, minden rendben volt. Az első hét második felében egy furcsa dolog történt. A feleségem elment vásárolni (nem messze volt a Coop), de én meg annyira fáradt voltam, hogy inkább maradtam. Éppen elaludni készültem, mikor hallottam valami kopogást. Ilyen nyikk-nyikk-kopp, valami recsegő kopogást. Gondoltam a szomszéd az, vagy hasonló. Majd aznap este éjjel megint hallottam. Lassan körülnéztem a lakásban, és abból a bezárt szobából hallatszódott a hang. Nem akartam felzaklatni senkit sem, ezért nem is foglalkoztam vele. Majd egyik nap grillsütés volt lent a kertben. A feleségem lement, és vitt egy kis kolbászt, meg hagymát, stb., mert imádja az ilyen bulikat. Én már nyitottam volna az ajtót, mikor a kulcs csak úgy magától elfordult. Hiába próbáltam elfordítani a kulcsot nem ment. Kikiabáltam a konyhaablakból, mert a kert és a konyha egymással szemben voltak, hogy nem tud kimenni. Jött föl, és ő meg szépen nyugodtan ki tudta nyitni az ajtót... Az elkövetkezendő másfél hétben semmi sem történt.
Múltkor a buszon jött az ellenőr.
Olyan para volt, hogy el sem tudom mondani.
De elértük a megállót, mielőtt elkapott volna, és így megszűnt minden parajelenség.
Volt egy olyan, pont amikor meghalt Michael Jackson, hogy a baratnőmmel beszélgettem. Eszembe jutott a nagyim, akivel nagyon közel alltunk egymashoz, es csak o jart a fejemben, nagyon erosen koncentraltam ra. Ekkor egyszer csak puff, a laptop kikapcsolt, meg a dvd lejatszo is a tvvel egyutt, mert epp sorozatot neztem. Lampa egett tovabb.
Aztan volt egy olyan is, hogy fekudtem az agyban, elaludtam a villany egett. Egyszer csak vmi nagyon fura erzesem lett, felkeltem, felultem az agyban es a tvre neztem. A kikapcsolt tv kepernyojen visszatukrozodott, ahogy ott ultem az agyban, es arra lettem figyelmes, hogy a fejem felett huzodik egy sotet arnyek majd teljesen eltunik.
A nagynénémnél történik gyakran meg.
Eddig fel se tűnt, nem akart róla szólni, hogy ne ijesszen meg, pedig már átéltem pár éve ( az utóbbi időben azért nem, mert ne időzünk nála sokat az idióta új pasija miatt, régen órákig elvoltam ott...)
Ültünk szépen, családi ház folyosóján, beszélgettünk, amikor kopogtak. Szinte rögtön szaladtam kinyitni, nem volt ott senki. Rendes kopogás volt, 3, és nem halk. Az udvaron nem volt senki, csak egy virágos kert van, nem tudna benne bújni senki, hogy ne lássam, elmentem a ház mögé senki, közben barátnőm az utcára nézett, ott se volt senki. De kapuzárást nem is hallottunk, pedig anélkül azt nem lehet becsukni.
Nem rég tudtam meg, hogy nála ez gyakori, többször hallja, és nem csak ő, pasija, fia, pasijának a lányai....és kinéznek, és nincs kint senki.
"remélem nem baj, hogy raboltam az idődet!"
A nevedet látva már eleve a végéről kezdtem olvasni. :D
Én egyszer lottósorsoláskor egymás után bemondtam az első három számot, amit kisorsoltak, fél perccel annak kihúzása előtt. Akkoriban több ilyen megérzésem volt. Nem tudom, honnan tudtam, de tudtam.
Szellemet és hasonlót kiskorom óta nem láttam, akkor is csak egy megmagyarázhatatlan eredetű tv-adást láttam egy elromlott, és áramtalanított készülék képernyőjén.
Régebben foglalkoztam sátánizmussal.Kamasz voltam,15 éves szerintem ez ebben a korban elmegy.Aztán egyik nap úgy ébredtem,hogy abnormálisan megnőtt a tricepsz,bicepsz,mellizmom,és ezt többen szóvá is tették.Nem tudom,a 2-nek köze van e egymáshoz.És egy úgynevezett "látó"azt mondta nekem,valami paranormálisat észlel az izmaim kapcsán.
Valamint 12 éves voltam,amikor egy széles vállú csávó állt éjszaka az ajtóm előtt,lehetett látni az üvegen,de egy törölköző volt felrakva,és nem lehetett kivenni ki az.Az egész családunkban senkinek nem volt ekkora termete,és mindenki a szobájában volt,a folyosón,amire nyílt a szobám,higgyétek el,senki nem lehetett.A lámpa fénye világította meg az alakot.Bebújtam a takaró alá,remegve,és kivert a hideg víz,felnéztem,még mindig ott volt az alak.Vissza a takaró alá,majd újra felnéztem,még mindig ott volt.Aztán megint felnéztem:a törölközőn lévő lefelé fordított ló mintája fogadott.Nagyon félelmetes volt.
Most lehet ,,vicceskedni", de ha valaki érzi egy elvesztett szerette jelenlétét, azt felbecsülhetetlen szerintem...vagyis én így vagyok ezzel.
(Teljesen normális, 20 éves vagyok.)
Egy babona megtörtént a családommal: Ez a halálbagoly babona. Nézz utánna a neten.
De idézgettem régen szellemeket, és sose küldtem el. És voltak elfajult dolgok és halálfélelem is.
Hát de most nem?:DD
Ha nem hisz semmi ilyenben, akkor minek jön ide osztani az észt? Több ilyen, hasonló dolgokkal foglalkozó kérdéshez írt már, mert gondolom nincs jobb dolga, és nem úgy veszem észre, hogy sokan örülnének annak, hogy írogat ilyen helyekre.
Minek jön ide, ha nem hisz semmi ilyenben? Azért, hogy keresse a konfliktust...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!