Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Teljesen ismeretlen eredetű...

Teljesen ismeretlen eredetű hang éjszaka a lakásban? Mi lehet ez?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Nem vagyok egy nagy paranormális jelenség hívő, de egyszerűen nem találom a logikus magyarázatot.

Többször voltam már egyedül a lakásunkban amit párommal bérelünk, közel 2 éve lakunk itt. Semmi különöset nem tapasztaltam sosem ilyen totál logikus dolgokon kívül, hogy pl éjjel néha random végigrecseg az egész padló, hiszen az a hőmérséklet különbségtől van. Dobogás a radiátorokban, az is oké.

Na de tegnap, egyedül maradtam, párom hajnalban ért haza. Este bezárom az ajtót, lefeküdtem még olvasni, a szobaajtót mindig résnyire hagyom, hogy halljam, ha megjött párom.

Ahogy elhelyezkedtem olyan hangot hallottam a szoba előtt, amit eddig életemben soha, (bekönnyezem ahogy ezt írom). Ruhaanyag susogás volt, nem tudom jobban megfogalmazni. Az előszoba szekrényben vannak a kabátjaink, mintha azok között konkrétan matatna valaki. Egyszerűen lefagytam az ágyban, letettem a könyvet és próbáltam telefonálni páromnak, remegett a kezem, ennyire sosem ijedtem meg, ki se mertem menni a szobából. Nem vettem fel, míg kerestem egy barátnőm számát, újra hallottam a susogást. Konkrétan elsőre az volt a logikus gondolatom, hogy oké, lehet megjött párom csak nem hallottam a zárat és veszi le a cipőjét az ajtóban? na ilyen volt a hang. Fixen nem a szomszédból jött, mert 1, éjfél volt már, kettő, tudom melyik a közös fal és nem onnan jött a hang, hanem a mi lakásunkból.

Barátnőm felvette a telefont, remegett a hangom, hogy basszus ne nézzen hülyének, de szerintem valaki van a lakásban. Kérdezte bezártam e mindent, mert volt olyan eset az utcánkban, hogy megpróbáltak akár fényes nappal benyitogatni a lakásokba. Én meg megijedtem, mert lefekvés előtt ugyan bezártam, de előtte, míg kint sorozatoztam, nyitva volt, de nem hinném, bejött volna valaki ennyire észrevétlenül.. Megvártam így amíg megjön párom, semminek nem találtuk nyomát, még egérre tudok gondolni (?) de a 10-en lakunk és soha nem volt nálunk.

Egyéb logikus magyarázat rá? Voltatok hasonló szituban, érdekelnének esetleg hasonló esetek, mikor nem tudtatok rájönni, mi okozott zajokat.



2023. nov. 25. 13:02
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
44%

8-as vagyok. nem kamuzok, nem trollkodok. valóban mindez megtörtént.


esetleg a kabátból a zsebében motoszkált valami?


amúgy vannak ilyen kissebb lények, amelyek a rumlit és a kacatokak szeretik. ha a szekrény előtt rumlizol és pár napig hagyod, akkor megjelenhetnek. de félnek az embertől. a legnagyobbak azok térd magasságúak és buták. a kisebbeknek pedig van nagyobb alakjuk azok valamivel normálisabbak. van amelyik ilyen láthatatlan kamerákkal, robotokkal térképeznek fel terepet.


aki hiszi, aki nem azért leírtam.


a pozitivitás, rendrakás sokat segít és persze az is, ha többen vagytok a lakásban. nem jó, ha sokszor nincs ott senki vagy ha valaki csak egyedül van.

Falusi családi házaknál is előfordul, de ott ritkábban, mert hidegebb van és nagyobb a tér, kevesebb érdekes kacat és kevésbé elbújható helyek, kevesebb negativitás. ott leginkább állat szellemek vannak, vagy jóval nagyobb entitások.


az ilyen entitások változatosak. vannak akiket el kell ilyeszteni, bunkón kell beszélni - de ez negatív és a figyelem is kell nekik. vannak érzékenyek, akiket szépen kell megkérni stb. de a legjobb a pozitivitás.


sokszor mondjátok a szeretlek szót, vidám énekeket stb. sok szivecske és hasonlók.

kerüljétek a fekete és a szürke színeket. a sarkokba növényeket tegyetek és ne legyen ott semmi laptop, számítógép, hifi stb. elektromos készülék. a konyhába se legyen ott a hűtő, vagy ha csak ott lehet legyen a tetején növény. ablakokba kaktusz.

légfrisdítő gyümölcsös illatúak. a szantálfa, ópium, tömjén, levendula csak vonza őket.


egyenlőre ennyi jut most az eszembe.

2023. nov. 27. 02:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
48%

8-as vok.


esetleg új szomszédok akik hoztak magukkal valamit?


vagy egy lakás ott sokáig volt lakó nélkül és most az új lakók kikergették onnan őket azzal hogy már ott laknak.


a szomszédaim sokáig nem voltak velem jóban és sok rosszat mondtak rólam úgy, hogy azokat én is hallottam. ok nélkül, mert én nem újítgattam azonnal, hiszen nem volt rá pénzem. boztos irigyelték h 23 évesen megtudtam venni a lakást önerőből, mert diákként is sokat dolgoztam és gyűjtögettem. mind nyugdíjas. nálam sztem ők hordták össze a negatív dolgokat. most vannak új dolgozó fiatalos szomszédok és sztem azok miatt nincs már annyi negatív.

2023. nov. 27. 02:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
65%

Kislány koromban az új lakásban volt egy nagy régi szekrény a szobámban amit még az előző lakó hagyott ott.

Szép valódi fa, dupla szárnyas, intarzia berakással az ajtó közepénél.


Először csak vettem észre, hogy néha reggel kicsit nyitva van az ajtaja. Pedig nem volt laza, tartott rendesen.

Amikor már több alkalommal volt ez, akkor visszatettem bele a kulcsát és elkezdtem bezárva tartani. Kulccsal zárható volt, csak kivettem, mert öltözésnél beleakadtam.

Az egyik reggel megint nyitva volt. De úgy voltam aztán vele, hogy biztos elfelejtettem bezárni.


Aztán egyik éjjel valamire felébredtem. Ahogy próbáltam visszaaludni hallottam ahogy nyikorog a szekrény ajtaja. Hát majdnem szívrohamot kaptam, felkapcsoltam a lámpát, de semmit nem láttam, csak a kicsit kinyílt szekrényajtót. Rázártam, de nem sokat tudtam aludni már.

Mondtam anyunak is, hogy félek, mert valami van a szekrényben. Persze semmi, nyugodjak meg, biztos csak rosszul esett rá az árnyék.


Pár napra rá arra ébredtem, hogy lassan elkezd lecsúszni a takaró rólam, mintha húzná valami. Rettentően beszartam, üvöltöttem mint a sakál, rohant is be anyám, hogy mi van.

Villany fel, sehol semmi, csak a kinyílt szekrény.

Persze hülye vagyok, nem kéne félni mint egy ovis, stb...

De mondtam anyunak, hogy nem vagyok hajlandó itt aludni, ha ennyire beszari vagyok akkor cseréljünk és aludjon ő itt pár napig.


Kb 3 nap múlva arra ébredek, hogy anyu üvölt a szobámban, rohantam ki, ott ül az ágyon rettenetesen megrémülve. Kérdeztem, hogy mi van, de csak a fejét rázta.

Aznap délután hívott valakit, aki szétszedte a szekrényt és elvitte. Soha többet nem beszéltünk a szekrényről, meg, hogy mi volt.


Ezután már minden rendben volt, nem volt ilyen para. De tiszta libabőr leszek még most is mindig, ha eszembe jut. Most is, ahogy leírom, szinte ráz a hideg, pedig már több éve volt.

2023. nov. 27. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
100%

Én is jártam így.

Legfelső szint,nyolcadik.

Rágcsáló volt. Bizony, felmegy és ilyen hangja van.

Most kertes házban élek, ugyanez a hang, de már tudjuk, hogy nyest jár a padlásra. Ugyanez a susogás.

2023. nov. 28. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:
Otthon vidéken a családi házban nekünk is van a padláson nyest, de az iszonyú hangos náluk, futkos fel alá. Simán lehet akkor viszont, hogy tényleg egér jött fel.
2023. nov. 28. 14:56
 16/18 anonim ***** válasza:
58%

Csótányokat ki lehet zárni? Undorítóak, éjjel jönnek elő és sokan nagy zajt tudnak csapni.

Sajnos lehet nálatok patyolattisztaság, elég ha egy igénytelen lakó van a tömbben…

2023. nov. 28. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
#16, fúj, akkor inkább a kopogószellem. 😀
2023. nov. 28. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 A kérdező kommentje:

#16

Ááh csótány ilyen zajt nem csinál, az ehhez kicsi. Láttunk nagyon ritkán talán 2x, de az is picit volt. Vannak kint csapdáink is.

2023. nov. 29. 22:35
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!