Mitől hallucinálhatok?
Figyelt kérdés
Sokszor hallucinálok, pl.: tegnap este fel kellett kelnem az ágyból és felkapcsolnom a villanyt, mert egy fehér macskát láttam aki ugrált a szobámban és zörögtette a dolgaimat az asztalomon, de végülis aztán semmi nyoma nem volt.Igazából is van egy cicám, de meggyőződtem róla, hogy ő kint aludt az előszobában.Olyan is szokott lenni, hogy igazi lépteket hallok a szobám padlóján, és még reccsen is annak a valakinek a lába..mire odavilágítok a telefonommal addigra ugyancsak semmi.Szoktam hallucinálni hogy bogarak másznak rajtam és nagyon félek, és söpröm magam, meg azt is hogy elrepül mellettem egy fekete bogár, de csak a szemem sarkából látom.És nem tudom hogy csak hallucináltam-e, vagy álmodtam, vagy tényleg megtörtént hogy alvajártam... Valamelyik délelőtt aludtam és az álmomban is mindig aludtam és felkeltem, egy körforgás volt, az egész testem zsibongott, hallottam hogy az igazi életben csörög csattog minden az utcán, de valahogy nem tudtam felkelni, de mégis ugy éreztem hogy ébren vagyok.Ordítoztam is, de a saját hangomat nem hallottam, kétségbe voltam esve. Volt egy év, amikor egy lány minden este velem aludt, és ő mondta hogy álmomban mindig felkeltem és beszélgettem sokáig, ezt anyum is bizonyította egyik este.Azóta is mindig ezek történnek.Rosszakat álmodok:S:S2010. okt. 11. 11:43
11/13 anonim válasza:
18 éves fiú vagyok és a barátnőm reggelente ált. azzal kezdi, h elmeséli miket beszéltem álmomba...:D azt mondta, előfordult már h beszéltem álmomba egy dologról, de full elvont hülyeségekről, belekérdezett és válaszoltam neki... persze reggel semmire nem emlékeztem.
12/13 anonim válasza:
Sok stressznek vagy kitéve, hidd el nincs semmi bajod! Próbálj sokat pihenni, mellőzni a hangos zene-bonát, stresszes filmeket,Sajnos a legtöbb csatornán az van/ nézz vígjátékot, halgass klasszikuszenét /Mozart/ Ezek áltlában " csendesítik a stresszt! Nézd mindennek a jóoldalát, ne azzal kezd, hogy " ja most mi lesz, jaj, így, jaj úgy, " ne tégy negatív megjegyzést senkire, gondolatban sem! Én is voltam ilyen helyzetben, de mivel hogy eü-ben dolgoztam, megkérdeztem egy orvost, és elmagyarázta ezt az állapotot, amit most leírtam neked, és az is hozzátartozik, hogy Mikor alszol, és úgy érzed, hogy nem tudsz felébredni, pedig mindent hallasz, és látsz is magad körül, nem tudsz kiabálni, és kéred hogy ébresszen fel valaki, ez az az állapot az orvos szerint, mikor az agyban ami a mozgásszervekért felelős még "alszik" a tudat pedig "ébren" van. Ennél kézen fekvőbb magyarázatot nem kapsz senkitől sem!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!