Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Látom a lelkeket, valakinek...

Látom a lelkeket, valakinek van erre nagyobb rálátása esetleg tapasztalata?

Figyelt kérdés

Sziasztok! 24 éves vagyok és igazából kisgyerekkorom óta látok embereket, akik "nincsenek ott". Néha homályosan, mintha csak ember formát öltött gomolygó köd lenne, valamikor pedig kristály tisztán látom őket, annyira hogy a boltban bocsánatot kérek tőle hogy arréb tudna e állni mert haladnék. Vannak visszatérő alakok is, akik az álmaimban is benne vannak. Őszintén szólva sokáig azt hittem lehet skizofrén vagyok, viszont nem hallok hangokat, illetve néha látok elhunyt hozzá tartozókat (nem az enyémeket). Saját rokont gyerekkorom óta nem láttam, hála az égnek azóta senki nem halt meg a családban. Annó a nagybátyám halála után arra keltem fel hogy ül az ágyamnál majd mikor felültem ő adott egy puszit a homlokomra és azt mondta feküdjek vissza, nincs semmi baj. Ekkor 13 éves voltam és kb az egyetlen eset amikor interakció is volt. Múltkor egyik barátom elhunyt apját láttam mellette, ahogy a kezét ráteszi a barátom vállára.

Sose foglalkoztam ezzel igazán... Úgy gondoltam az ignorálás a megfelelő út számomra, félek a megitéléstől illetve sokszor attól is amit látok, néha nagyon negatív érzésem lesz egy-egy alaktól amit látok.

Van valakinek ebben tapasztalata? Lehet ezt kontrollálni, esetleg megszüntetni? Az interneten nagyon vegyes válaszok keringnek.


2023. márc. 1. 11:15
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
38%

14#

Jól van, na nyomás nézd a képet meg hallgasd a hangot külön-külön a youtube-on. Az való neked. A gyakorit meg bízd a felnőttekre. Majd mi adunk tanácsot. 🤣

2023. márc. 3. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
57%

amerikában egy tudós az egész életét feltette arra, hogy lát és videózott repülő botokat. ő földönkívüli lénynek tartotta ezeket. senki nem tette diliházba és csak támogatták. szerintetek mik lehettek azok? hát csak gyorsan repülő bogarak.


kb. a szellem jelenetek is ilyenek.

egy embernek valóság, de az egész világnak nem létező dolog. csak az egyén agya alkotja. tehát halucinációk.

2023. márc. 3. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
35%

Így van. 17 jól beszél.

16# nem égetted még eléggé le magad a mesevilágoddal?

2023. márc. 3. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
63%
19# újabb képzeletvilág? Számodra amit leírtál valóságos mi? Én vagyok a nyomi, de te fókuszálgatsz youtube videókra, mert az segít a szellemeket, lelkeket látni? Nem érzed, amikor pl ezt elolvasod, hogy mennyire nevetséges? 😆😆😆
2023. márc. 3. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
31%

Te írtad, hogy fókuszálgatni kell a ytube vidiknél hangra, képre felváltva. Úgy a szellemeket jobban látni.😆😆

De valszeg kényed-kedved szerint változik a valóságod. Tudod mit? Bár sértegettél végig, jó fej leszek.

Felpontozlak kiscsaj.

2023. márc. 3. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
36%
a videók mind kamuk. még jobban becsapja a tudatalattiját és többet hallucinál az illető.
2023. márc. 3. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 IgaziLélek válasza:

Szia.


Te rendelkezel a tisztánlátás képességével és egy alacsony képességhasználó lehetsz. (1-2 generáció) Sokan nem tudják, hogy azok. Gyakorlással jobban megtanulhatod használni ezt a képességet. A szellemeken át tudsz menni nem kell ahhoz mondani nekik, hogy kérlek menj arrébb. Kivéve akkor, ha képes vagy megfogni őket. Mivel van olyan képesség is. Ez az érzékszervi fához tartozik hozzá. (Fák= energia csoportok ahonnan az egyes képességek jönnek elő.6 ilyen van.)


Ha elmész Pszichológushoz akkor ő tud olyan gyógyszert felírni amivel eltudod nyomni ezeket a képességeket, de akár együtt is tudsz velük élni.


Nekem nagyon gyenge tisztánlátásom van. Szellemeket nem látom, de az aurákat viszont nagyon gyengén ilyen körvonalként igen vagy.


Én a youtube videós koncentrációs dologban nem hiszek. Meg mikor nekem ezeket a dolgokat tanították azt mondták elég, ha valamit kinézel egy pontot magad körül és erősen koncentrálsz. Nem kell hozzá netről szedett kép vagy videó.


Először én is azt hittem, hogy bolond vagyok, de aztán kiderült, hogy nem. Csak nem beszélnek ezekről a dolgokról. Olyan közegbe kerültem, olyan eldugott részét ismertem meg a világnak, amit ismerősök nélkül. Soha nem tudtam volna meg. Ők bevezettek ezekbe a dolgokba.

2023. márc. 13. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
45%

Ha valóban látod ezeket a dolgokat, először is meg kell bizonyosodnod arról, hogy valós a dolog. Egy szimpatikusabb, barátságosabb szellemmel próbálj meg kommunikálni. Mondja meg ki ő, mi a neve és pl megkeresheted hogy él-e még, vagy hogy a cím, amit mond, valós-e.


Jó tudnod, hogy azok az emberek, akiknek benne van az életútjukban a médiumi szerep, azok szinte kivétel nélkül nem szeretnének azok lenni. Ez az igazság. 🙂

2023. ápr. 2. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
54%
18, aki bolond az nem szeretne bolond lenni? Micsoda meglepetés...
2023. ápr. 4. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
18: ez nem igaz, vannak felelősségteljes emberek, aki felvállalják az életfeladatukat, akkor is, ha nem könnyű. Biztos csak sarlatanokat ismersz, akik még sajnáltatják is magukat amellett, hogy sok pénzért becsapnak.
2023. ápr. 4. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!