Hogyan erősítsem az érzékelést?
Egy hónapja még kő materialista voltam.
Erősen szkeptikus mindenféle spiri, ezo, okkultizmus meg a többi felé.
Egy bulihelyen véletlen összeismerkedtem egy nagyon fura fazonnal, aki azt állította, hogy a fizikai világ a másodpagos világ, de ő azt is mondta, hogy könnyen be tudja bizonyítani elméleti és gyakorlati szinten is ezt, meg hogy van isten, és lélek, meg nem fizikai lét, energia, sőt hogy bárkinek meg tudja tanítani az érzékelését pár nap alatt.
Belementem, hogy találkozzunk többször is, de igazából másnap pár óra után már voltak dolgok amiket nem tudtam megmagyarázni.
Lényegében instrukciók végtelenjét mondta el, nekem semmit se kellett csinálni, csak megpróbálni azt csinálni, amit mond, és minden csak az elmémben volt. Nem kellett mást csináljak, csak üljek és csináljam belül, amit mond.
Következő hétvége végén már tökéletesen tudtam érzékelni az energiákat, meg tudtam különböztetni, hogy mi az az érzés, gondolat, és minden, amit az én elmém teremt, és mi az amit nem.
Na azóta se jutottam tovább.
Azt mondta, hogy végső határ szinte nincs is elméletben, de hogy ő nem tudja, hogyan kell ezterősebbé tenni, ő csak ahhoz ért, hogy rákapcsolódjon, ahhoz nem, hogy részletekbe menjen, de azt mondta, hogy ezzel lehetséges akár képeket is látni, vagy tiszta beszédet is hallani, vagy olyan tisztán érezni ez érzést, mintha te éreznéd.
Szóval ehhez kérnék segítséget egy hozzáértőtől.
Most hogy tudom, hogy kell csatlakozni más élethez rajtam kívül, hogyan erősítsem ezt, hogy ne csak esszenciált érezzek, hanem bármit amit akarok, olyan tisztán, amennyire akarom?
Meditációval kezdtem, majd rádobtam néhanapján egy biciklis hoffmant.
Na ott volt minden, megértetem a világ és Univerzum működését.
tudatmódosító szer
Nem nagy eredmény illegális szerek használatával misztikus dolgokat átélni. Anélkül az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!