Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Ki ő és minek nevezzem?

Ki ő és minek nevezzem?

Figyelt kérdés
Hetek óta súg belülről egy hang, hogy nézzek szembe azokkal, amiket mondtam tettem, a legőszintébb énem ha fogalmazhatok így és bátorságot ad kimondani, ami feszít belül, egyfajta lelkiismeret, ami feloldja a gátlásaim. Kérjek bocsánatot másoktól. Oszlassak el minden kétes dolgot magam körül. Furán néz rám a családom, de nekik is elmondtam mindent, amit erről tapasztaltam. Őket is próbálom rávenni tegyenek rendet magukban, engedjék el a haragot, fogadják be a szeretet, mert az gyógyít. Nem néztem semmi gyülekezetes műsort, nem jártam templomban évek óta, nem szívtam semmit, alkoholt sem fogyasztottam. Nem tudom eldönteni, mi ez? Karácsony szelleme? Elhunyt szerettem segít nekem feldolgozni? Isten szeretete megérintett? Bukott angyal vagy egy angyal kísért? Segítsetek kérlek eldönteni.

2020. dec. 17. 10:09
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Egyfajta purgatóriumként élem meg, mert évekig szerencsejátékfüggő voltam, de felhagytam vele szeptemberben végleg. Ehhez kaptam szeretet több helyről, olvastam, tanultam, edzettem, lekötöttem magam és büszke vagyok, hogy kiléptem ebből. De ezt a belső hangot nem tudom hova tenni. Megbolodultam?
2020. dec. 17. 10:12
 2/11 anonim ***** válasza:
88%
Valószínű az őrangyalod.
2020. dec. 17. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
85%

Az önvalód hangja is lehet...sikerült annyira felszámolnod az egó-t, hogy már meghallod a felsőbb éned "javaslatait".

Amiket eddig mondtál az rendben van, de másokat nem kell mindenáron megreformálnod...szerintem a hang sem mond olyat, hogy minden embert téríts meg, csak magadra vonatkozva kaphatsz javaslatokat.

Ha nagyon "külső valakinek" érzed, akkor azért gondold át.

2020. dec. 17. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Néha olyan mintha belül egy párbeszéd zajlana, miket tettem, hogy nézzek szembe vele, mit fognak ehhez szólni mások, de eddig nem mertem kimondani, most meg kimerem. Ez ami megrémiszt, ilyen őszinte még sose voltam magamhoz és nem volt ennyi erőm.
2020. dec. 17. 10:28
 5/11 anonim ***** válasza:

ez az igazi para, nagy para!


:D

2020. dec. 17. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

én lelkiismeretnek hívom; A "belső hang".

Ha kicsit hasonlít arra mikor magadban gondolkozol, vagy a hangrögzítőre felvett hangodra, vagy ahogy hallod a hangod mikor beszélsz akkor az az.

2020. dec. 18. 03:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 SinvilasMeldrosa válasza:
Amíg nem kér extrém dolgokat addig hallgass rá.
2020. dec. 19. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 Angel3000 ***** válasza:
Szia! A lelket. A belsô ember szól hozzád! A belsô hang, megvèd a rossz döntèsektôl, nagyon józanul kondolkodik. Csak a javadat akarja! Minden jót!
2020. dec. 20. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:
Hat... Nem is tudom, de ez nekem skizofren tunetnek tunik..
2020. dec. 26. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

elsőre igen, el is lehet vele menni dokihoz, de nagy valószínűséggel egészségesnek könyveli el.

attól is függ hallucinál e, vannak e tévképzetei de az ő nem tudná megmondani.

én kitartok a gondolkodás közben hallható gondolatmenet mellet.

2020. dec. 26. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!