Meg akar valaki ölni mágia által? Vagy csak rosszat akar?
Ettől még semmi bajod nem lesz.
És fogjatok össze ellene mindahányan vagytok ott normális emberek.
Közösen üvöltsétek le a fejét ha valamelyikőtöket bántja. Ez a legjobb ellenszer az ilyen emberekre
Átok eltávolítása
Három szelet péppé tört fokhagymát tégy egy tálka vízbe, amit helyezz az ágyad közelében legalább három napra. Illetve dörzsöld be egy kis fokhagymával a cipődet, és az első lépés, amit megteszel majd benne az otthonod ajtajának átlépése legyen. Ezzel tisztulsz meg és alakítasz ki védelmet magad körül.
Véd még az ezüst, a só, piros fonal a bal csuklón. Állítólag ha ez a fonal elszakad, akkor kivédett téged, és ismét fel kell kötni azonnal. Borostyán, rózsakvarc, ametiszt, ónix ásványok, például karkötőként. Zsebedben nyugodtan hordhatsz egy cikk fokhagymát, illetve lefekvéskor a fejeled alá is tehetsz.
Ketteske voltam. Nyugodj meg, hogy átokkal valakit megöljenek, az nem olyan egyszerű.
# 5 ! Nem értem miért válaszolgatnak ebbe a kategóriába, olyanok, akiket végképp nem érdekel az ezotéria, és nem is hisznek benne!? Sok más kategória van még, lehet odébb kattintani!
És békén lehet hagyni, minket, röhejes hülyéket! Ha a te életedről lenne szó, nem hiszem hogy jó érzések töltenének el, ha a te lábtörlődre vinnének sírokról földet!
Azt bírom, hogy a Gyakorikérdéseken a kérdéskiírás szabályai között szerepel ez: "Csak valós kérdéseket írj ki! Ha más személynek adod ki magad, ha ellentmondasz magadnak a kérdéseidben, úgy vesszük, csak provokálni és szórakozni jársz ide, és emiatt regisztrációd megszüntetésre kerülhet."
Ez alapján viszont a teljes Ezotéria kategóriából az összes kérdést törölni lehetne, mert úgy hülyeség és kitaláció az egész, ahogy van. Kétféle ember jár ide: aki hibbant és hisz az egészben, és az, aki röhög rajtuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!