Melyik mágusnál vagy papnőnél érdemes próbálkozni?
Figyelt kérdés
Szerelmi kötést szerettem volna csináltatni. 3 emberrel beszéltem 1 év alatt. Mindegyik azt igérte 1-2 hónapon belül bejön. Az egyik nem kérte előre a pénzt, csak ha sikerül. A másik kettő kb 120 ezerrel húzott le és nem történt semmi. Nektek bevált valamelyik “ szakember”?2024. ápr. 18. 01:16
1/9 anonim válasza:
Kivehetnéd a fejed a biliből, 99%-uk sarlatán hamis próféta, de azért jól megélnek a bemagolt bullshitből.
2/9 Szervizmérnök úr válasza:
Volt egy tanulságos eset. Bolond embert faképnél hagyta a nője (nyilván nem véletlenül).
Három szélhámosnak fizetett, hogy a nőt visszatérítse.
3. eset után a nő visszament. Bolond ember ebből nem azt vonta le, hogy amúgy is bizonyára visszament volna (akár érdekből, vagy bármi okból, ezt már ő tudja), hanem az első két mágus rosszul végezte a munkáját.
3. mágus volt az igazi szakember. Persze.
3/9 anonim válasza:
Semelyiknél. Főleg ha van védelme az illetőnek. Akkor te végig járhatod Európa összes mágusát, akkor sem jársz sikerrel. Tisztába vagy azzal, hogy mit művelsz?
4/9 A kérdező kommentje:
Privát üzenetekre nem válaszolok. Kb. Az első három akit a legjobban ajnároznak az ilyen fórumokon. Valaki Frabatot ajánlotta. Körbe kérdezősködtem, elvileg ő tényleg ért hozzá. Tudom mit teszek. Annyira jól sikerült bármelyiknek a hókuszpókja hogy eljegyzés is történt. Csak egy másik nővel.
2024. ápr. 18. 17:58
6/9 A kérdező kommentje:
Pasi
2024. ápr. 18. 18:36
7/9 A kérdező kommentje:
Biszex a pasi akiről szó van.
2024. ápr. 18. 18:37
8/9 anonim válasza:
Én csináltattam és bejött aki akarja elhiszi aki nem nem. Saját bőrömön tapasztaltam meg ott voltam személyesen a szeánszon durva volt aki csinálta és én is fehér fény csíkot láttunk akkor tudtam nem kamu vissza is jött 6 hét múlva Münchenből!!! 1,5 különélés után!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!