A biblia szerint Jézus varázsló?
A biblia egyik történetében van egy púpos hátú nő aki mikor megtudta, hogy Jézus itt van a tömegben akkor hozzáment és megérintette őt mikor nem figyelt, és így meggyógyult.
Ekkor Jézus kérdezte, hogy ki érintett meg mert érezte, hogy erő hagyta el a testét.
De ha Isten ő is akkor ezt nem kellet volna úgy éreznie nem? Az oké, hogy tudomása van róla mint mindenről.
De ez inkább úgy tűnik mintha az aurájából veszített volna. Tehát az erejének van egy felső határa amiből tud veszíteni. Így már nem mondható istennek mert nem korlátlan hatalommal bír.
De miután meghalt még vissza tért és lebegget ide oda, tehát szellem is.
De ha ennyi lény lehetet ami valójában nem túl pozitívak lehet ő maga Lucifer
"És miután meghalt, tovább él, szóval zombi is."
Nem csak itt van élet az anyagi világban, hanem a túlvilágban is. Sokan azt hiszik, amit ezen a világon tapasztalnak az a valóság.
Pedig nem. Minden Istenből fakad 'Szentlélek' és egy lélek megvalósítja 'Fiú', majd testet ölt megvalósul ebben a világban 'Atya'. Minden ami ebben a világban megjelenik annak van test, lélek, szellem vetülete is. Az anyagi világ nem más, mint kivetülése a szellemvilágnak egy illúzió.
Tehát aki meghal és nem tapasztalható az nem zombi. Pont ellenkezőleg azok vannak itt ebben a világban, akik kötődnek valamilyen szinten az anyaghoz. Tehát rabjai az anyagi világnak, vagyis nem látnak tisztán, tagadják a szellemi világ és Isten létezését. A tagadásból fejlődik ki a vakság, amit zombinak szokás nevezni. Jézus pont ennek az ellenkezője ő látó. Jézus élete sokakkal értékesebb a másvilágon, mint itt lehet az anyagi világon.
Ha jól emlékszem fehérfolyós nőről volt szó, nem púposról, és csak a ruhája szegélyét érintette, de már ettől meggyógyult. A szövegben az is le van írva, hogy jézus érezte, ahogy isteni erő árad ki belőle, ami meggyógyította a beteget. Ezután beszélt a nővel, és közölte vele, hogy a hite meggyógyította. Ami igazából meggyógyította, hogy hitt abban, hogy ha megérinti a ruháját, akkor meggyógyul. A történet erre utal, nem arra, hogy elloptak valamennyit az erejéből. Ha nem is isten földi megtestesüléseként tekintünk rá, hanem mint emberre, akkor is végtelen erőforrás állt rendelkezésére, mert nem a saját ereje, hanem annak az istennek az ereje áradt belőle, akinek a nevében prédikált, és gyógyított.
Keresd meg a bibliában Simon mágus történetét. Az közelebb áll a varázsló képéhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!