Anyukám februárban meghalt. Vajon uzenhet fentről? A többi lent
Én is hiszek a túlvilágban, sőt tudom, hogy van. Én a mamám halálát és a testvérem születését egy az egyben megálmodtam a mamám halálának az ideje körül. Pénteken lett combnyak törése, hétvégén apukáméknál voltam, szóval adig nem sokmindent tudtam róla. Vasárnap hajnalban pedig azt álmodtam, hogy egy álló nyitott koporsóban fekszik egy kisbaba. Egyből rosszra gondoltam, de egész nap nyugtattam magam, hogy ez hülyeség, biztos jól van. Este hazamentem, és még az ajtóban már azzal fogadott anya, hogy meghalt. Én meg csak lestem, hogy "mi vaan??". Aztán amikor anya cigizett a teraszon és róla beszéltünk, egyszer csak elaludt a cigije, pedig nem is fújt a szél.Nen emlémszem, de asszem azt aszálat már nem szíbta el.
Aztán ezen kívül is történtek velem dolgok, de az már a régi háztulajdonos néni lehetett. Volt hogy ültem a konyhában, és az előttem lévő tányér odébbcsusszant.Egy masik eset volt, hogy anyukám mosogatott, a konyha másik felében volt az asztal, rajta egy popcornos tál, én a szobában, és arra lettem figyelmes hogy a tál leesett, a popcorn ott hevert a földön. Mindketten csak lestünk o.O
Igen, üzenhet így el eltávozott. Nem egyedi eset a tiétek.
Nem minden halottal való álmodás valós találkozás, némelyik csak a képzelet, a tudat szüleménye, mely ilyenkor a lélek nyugtatását szolgálja. Azonban amikor olyan információt is meg kap ilyenkor az álmodó, amit egyébként nem tudhatott volna, akkor elég valószínű, hogy tényleg maga a halott kívánt így üzenni.
Az álmok többségében az aktuális lelki világunk tükörképei nyilvánulnak meg. Az éppen bennünk zajló lelki folyamatoknak, vágyainknak, félelmeinknek, különböző érzelmeinknek a felszínre törése (akár konkrét, akár szimbolikus formában), hogy azok így feloldódjanak és a lelkünk megnyugodjon.
Az álmokban azonban olykor előfordulhatnak valós betekintések a múltat (előző életek), vagy éppen a lehetséges jövőt érintő információkba. Vagy éppen előfordulhatnak valós találkozások is, már elhunyt szeretteinkkel. De ezek viszonylag ritkán fordulnak elő.
Tehát mindkét eset lehetséges. Megálmodni egy halált, azért is lehet, mert a tudatod kikövetkeztette azt, de azért is, mert konkrét információhoz jutottál a jövőből.
Egyik lehetőségét sem lehet kizárni. S akkor lehet egyértelműen azt mondani, hogy ez több volt, mint fantázia, amikor tényleg kizárható minden, racionális magyarázat az álom létrejöttét és tárgyát illetően.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!