2012: Maja jóslatok. Felemelkedés helyett háború?
Nagyon be van harangozva, hogy 2012-ben vége lesz ennek a korszaknak, lezárul ez a rossz, szenvedésekkel teli idő, és következik a jó. Spirituális megvilágosodás, dimenzióváltás, szeretet, béke. Mégha ez katasztrófákkal, háborúkkal is jár.
Na már most, én arra gondoltam, hogy nem lesz semmiféle megvilágosodás, és jobb kor. Szerintem semmi sem pottyan az ember ölébe, úgy, hogy nem dolgozott meg érte. Az eddig elrontott élete, nem fog megváltozni, csak úgy, egy ilyen esemény miatt. Azt magának kell megoldania. Most pedig sok ember ebben reménykedik szerintem, ahelyett, hogy szembenézne az életével. Ha minden ember megtenné ezt, akkor tényleg korszakváltás jönne, de ilyen egyelőre nem lesz. Arra gondoltam, ez az egész beharangozás, csak azért van, hogy előrevetítsenek egy háborút. Persze mi céljuk lenne ezzel? Nem tudom, csak gondoltam kiírom a kérdést, ki mit gondol erről.
Egyetértek a véleményeddel, én úgy gondolom hogy az emberek az éveket ha megnézzük egyre jobban kezdenek vallásossá válni vagy más hit felé nyitnak.
A jóslatról meg annyit aki eddig is spirituális úton járt az még jobban megnyílik majd, ez a véleményem, üdv andrás.
Világkatasztrófa lesz, nem világháború.
Éhínség, kannibalizmus, járványok, nyomor és helyi háborúk. Hogy idén, vagy 5-10 éven belül, nem tudjuk, de lesz.
Hát nem a felé a jövő felé haladunk ahol űrhajóval röpköd a család a holdra az biztos.
A morális, és gazdasági válságon túl ott van az energiaválság, ami nagyban ki fog hatni a mostani civilizáciőra.
2015 után nem fog nőni tovább az olajkitermelés, mert elfogy az olcsón kitermelhető olaj a földön. Ez azt jelenti hogy nem lehet növekedő pályára állítani a gazdaságot sem, nem lesz megfizethető üzemanyag, ezáltal sem ipar, sem kereskedelem, arra pedig hogy átálljunk megújuló forrásokra egyszerűen nincs már idő.
Ez azt jelenti hogy a társadalmunk is meg fog változni, és ezt főleg a világ fejlett országai érzik majd meg, mert pl Mongóliában meg Indiában eddig is szamárháton hordták a vizet az ásott kútról, és maguk sütötték a kenyeret is.
magyarországon nem kell ettől tartani mivel 50 évvel le vagyunk maradva...
amúgy én leszarom ezt a maja jóslatot... mivan ha csak addig tudtak számolni? de ha utánanézel rengeteg olyan hely van a földön ami szinte olyan mint egy időzített bomba. sokan nem is tudják h a yellowstone park is ilyen... de lehet az is h a maják elbújtak a sarki bokorban és 2012 ben halálra fognak engem rémíteni mikor kiugranak belőle...
A majáktól nem maradt fenn sok minden, sok városukat az őserdő lepi fel sem fedezték. 4 maja könyv létezik hivatalosan, szóval nem is értem, hogy egy ennyire eltűnt civilizáció elfeledett naptára hogyan talált ekkora propagandára!
Ahhoz, hogy a lakosság nagy része ismerje a föld minden táján, bizony ahhoz pénz kell és sok(és a pénzes emberkék általában nem földre szállt angyalok)!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!