Mi az a Taoizmus?
szasztok, csírák. ma egy fontos dolgot szeretnék megosztani veletek, amit meg kell értenetek ha a Tahoizmus lényegét magatokénak akarjátok tudni. kezdjük egy kis történelmi betekintéssel. rengeteg levél érkezett szerkesztőségünkben, amelyben azt taglaljátok hogy hosszas kutatómunkák után, nektek is feltünt már nyelvtanilag is a kapcsolat a "TAO" és a "TAHÓ" között. A tao ugyebár a mindent átjáró baszottnagy spirituális energia, és egyesek itt már sejtik, ugyhogy meg is erősitelek titeket, igen a TAHÓ is pontosan ezt az energiát jelenti. az ok, amiért a H-t elhagyták Pearl Harborra vezethetö vissza, ugyanis amikor hitler lebombázta a kinában található pearl harbort, ázsia berágott, és elhagyta a H-t a TAHÓ-bol, (mert hitlernek ugyebár kettö is volt a nevében [Heil Hitler]) ugyhogy azóta nem ejtik ezt a betüt, ezért beszélnek ugy mintha mindent visszafelé mondanának artikulálatlanul.
A tahó tehát mivoltát tekintve ősibb mint a tao, és durvább is.
ami mellett viszont nem mehetünk el, az a TAHÓ napjainkban való alkalmazása. Sajnos rengetegen félre értelmezik a tanokat (lásd: valóvilág). A TAHÓ üzenete nem (csak) az hogy legyél a leganyagibb szinten prosztó, primkó, tapló, suttyó, bunkó. a TAHÓ csak az ajtót mutatja meg, amin be kell lépned, ahoz hogy magában az útban tudj kiteljesedni, és minőségbeli változást elérni a fostos kis életedben. a TAHÓ mindig több mint aminek először tünik, a felszínes tahóság NEM TAHÓság. járjatok nyitott szemmel feleim, és a fény magába fogad titeket.
Keep it TAHÓ.
Forrás: Tahó magazin
>és durvább is
Nem tudom, miért, de ezen felröhögtem.
Hát máttyás kiráj
Mátyás és a kultúra
A Mátyás király kút a Budai Várpalotában
Mátyás kedvelte a művészeteket. Udvarában híres művészek és történészek működtek, mint például: Galeotto Marzio, Janus Pannonius az első jelentős magyar költő, Petrus Ransanius és Antonio Bonfini, az utóbbi írta meg a Rerum Hungaricarum decadest, amelyben a magyar történelmet írja le a kezdetektől az író saját koráig. Mátyás támogatta a tudományokat is, mert mint mondotta: „A tudatlan király olyan, mint a koronás szamár.” Ebben a korban Mátyás rendelkezett a világ második legnagyobb könyvtárával. Ez összesen 2000-2500 corvinából állt, amelynek nagy része azonban sajnos később, a török hódítást követően elkallódott.
Mátyás idején nagyszabású építkezések folytak az egész országban. A budai várat teljesen reneszánsz stílusúra alakította át. Udvarában a művészeken kívül az okkult tudományok művelőit is szívesen látták, Mátyás udvarában seregnyi asztrológus, szellemidéző működött. A krónikások feljegyezték, hogy egyszer, amikor egy török követ járult Mátyás elé, a nagy gazdagságot látva elfelejtette az előre betanult köszöntési formulákat és csak annyit tudott kinyögni, hogy: „A császár üdvözöltet”.
Mátyás, az igazságos
A Mátyás-Graduale címképe - a keretdísz
alsó lécében Mátyás és Beatrix címerével
Searchtool right.svg Bővebben: Mátyás király (néprajz)
Mátyásról halála után számos monda keletkezett. Ezeknek egy kis része valószínűleg megfelel a valóságnak, mint például a Mátyás király és Kinizsi Pál találkozásáról szóló monda. A többi azonban kitaláció. A mondák szerint Mátyás néha egyszerű ruhába öltözve járta végig az országot, hogy közelebbről megismerje a nép gondjait és orvosolja azokat, az önkényeskedő főurakat pedig megbüntesse. A valóságban természetesen lehetetlen lett volna, hogy egy király csak úgy eltűnjön, főleg mivel Mátyás szeretett mindent személyesen intézni. Mátyást életében sem a nép, sem a főurak nem kedvelték. A nép azért, mert a sok háborúval együtt jártak a hatalmas adók is, a főurak pedig azért, mert Mátyás nem dinasztiából származott, hanem „csak” egy hozzájuk hasonló főúr gyermeke volt. Halála után azonban a nép sokszor visszasírta, ugyanis utóda, II. Ulászló nagyon gyenge kezű uralkodó volt, akinek uralma alatt a főurak szabadon garázdálkodhattak, mert nem volt aki megakadályozza törvénytelenségeiket. A főurak csak a Mohácsi csatát követő időszakban jöttek rá nagyságára, hiszen az országot soha nem látott gazdagságba vezette.
Mátyás király magán- és büntetőjogi törvénykönyve a Decretum Maius. A király 1485 karácsonyára hívta össze a budai országgyűlést. A magyar királyi udvar gondosan előkészítette az összes törvényjavaslatot. Egy hónap leforgása alatt meg is született a 78 cikkelyes dekrétum, amelyet az uralkodó 1486. január 25-én szentesített. Az előbeszédben olvasható "örök idők" mindössze hat évig tartottak, hiszen Mátyás halála után II. Ulászló egyik első teendője volt, hogy megszüntesse a törvénykönyvet, mivel az sértette a főurak és a nemesek érdekeit.
Főként a bíráskodást és a perjogot szabályozta a törvénykönyv az ország területén. Magába foglalta az előző királyok rendelkezéseit és összegyűjtötte a hazai bírósági gyakorlat szabályait is. De fontos elvi tételeket is kimondott: többek között azt, hogy az uralkodó szokásjog (consuetudo regni) helyébe örökös érvénnyel az írott jog (ius scriptum) lép. Ez az első nyomtatásban megjelent törvénykönyvünk: 1488-ban, Lipcsében nyomtatták ki.
Házasságai és gyermekei
Aragóniai Beatrix
Aragóniai Beatrix
Mátyást a kortársai nem tartották szépnek. Alacsony, erős testalkatú ember volt. Arcát erősen kiemelkedő orra, duzzadó ajka és barna, fénylő szemei tették jellegzetessé. Haja a válláig ért. Parancsoló egyénisége nem tűrt ellentmondást. Haragos dühkitörései félelmet ébresztettek. De tudott megnyerő, nyájas is lenni.A mondák szerint könnyen megértette magát minden emberrel.
1455-ben Hunyadi János megegyezett Cillei Ulrikkal abban, hogy Mátyás feleségül veszi lányát, Cillei Erzsébetet. Mivel azonban a menyasszony 1455-ben hirtelen meghalt, a házasság nem valósult meg.[30]
Míg Mátyás fogságban volt, 1458 elején Szilágyi Mihály megegyezett Garai Lászlóval, hogy Mátyás feleségül veszi lányát, Garai Annát. Ez az ígéret érvényét vesztette, mert kiderült, hogy Mátyás viszont Prágában írásban rögzített házassági szerződést kötött Podjebrád Györggyel arról, hogy az ő lányát veszi el. [31]
Podjebrád Katalint (1449–1464), I. György cseh király lányát 1463-ban vette feleségül, de a királyné rövidesen 1464-ben gyermekágyi lázban meghalt, miután rövid életű fiúgyermeket hozott a világra. [32]
A megözvegyült Mátyás 1476-ban másodszorra is megnősült, I. Ferdinánd nápolyi király 19 éves leányát, Aragóniai Beatrixot (1457–1508) vette feleségül, akitől gyermekei nem születtek.
Az 1470. évi bécsi látogatásakor ismerkedett meg egy steini polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával (–1495). Elhozta Budára, maga mellett tartotta, s szerelmükből 1473. április 2-án fiúgyermek született, Corvin János (1473–1504, horvát–szlavón bán lett). Edelpeck Borbála a Mátyással való kapcsolata után férjhez ment Friedrich von Enzersdorfhoz.
Morvaország, Szilézia és Lausitz megszerzése
Mátyás 1468-ban bekapcsolódott a Csehországban folyó háborúba. A hadjáratra a pápa és a III. Frigyes német-római császár kérésére került sor, ugyanis Podjebrád György cseh király a husziták kelyhes irányzatának volt a követője, ami akkoriban eretnekségnek számított. A hadjárat kezdetén, 1468. április 8-án levelet írt Olomoucba arról tájékoztatva a sziléziai várost, hogy a háborúba Protasius olomouci püspök kérésére fogott bele. Ugyanekkor írt a dél-morvaországi Znojmóba és a sziléziai Boroszlóba is. Májusban Mátyás már Znojmóban volt, ahonnan ismét levelet írt Olomoucba. [19]
Mátyás a háború első szakaszában elfoglalta a morva városokat és Morvaország nagyobb részét. 1469 május 3-án az Olomoucban összehívott rendi gyűlés cseh királlyá választotta, ekkortól kezdve jogilag is ura lett az elfoglalt területeknek. [20]
1471-ben meghalt a Csehországot birtokló és Mátyással éppen tárgyalásban lévő Podjebrád és a csehek helyette az ekkor 15 éves lengyel Jagelló Ulászlót választották meg cseh királynak. Ugyanakkor 1471. május 28-án Lorenzo Roverella pápai legátus Jihlavában Mátyást is megerősítette cseh királyi címében. [21]
A harcok 1474-ben újultak ki, amikor Ulászló apja, IV. Kázmér lengyel király segítségével rászánta magát arra, hogy fegyverrel űzze el Mátyást. A lengyelek 50 ezer fős, a csehek pedig 15 ezer fős hadsereggel indultak Szilézia meghódítására. Velük szemben Mátyás hatásos haditervet gondolt ki. Mindössze 8000 fős zsoldosseregével vonult Sziléziába, megszállta a várakat, a falvakat felgyújtotta, lakóikat élelmükkel együtt ugyancsak a várakba irányította. Ő maga Boroszlóba vette be magát, amit a lengyel-cseh sereg október 26-án vett ostrom alá. A vidék feldúlása miatt azonban az ostromlók helyi utánpótlás nélkül maradtak, a távolabbról hozott utánpótlást viszont a várakból kitörő magyar csapatok akadályozták meg abban, hogy célhoz érjenek. Szapolyai Istvánt és Kinizsi Pált pedig könnyűlovasságuk élén Lengyelországba küldte portyázni. Végül az otromlók teljesen demoralizálódtak, [22] s a világtörténelemben ritka módon az otromlók kértek békét az ostromlottaktól. 1474. december 8-án Mátyás és Ulászló 3 évre szóló fegyverszünetet kötött, amelynek érvényét Kázmér királyra is kiterjesztették. [23]
1477-ben a korneuburgi béke értelmében Frigyes császár is Mátyást ismerte el cseh királynak, a hagyományos hűsűgesküt is letétette vele. Ezután Ulászló és Mátyás is újra tárgyalásokat kezdett, s 1478-ban megkötötték a békeszerződést, amelyet 1479. július 21-én ratifikáltak ünnepélyesen Olmützben. [24] Ez megerősítette a status quot, amelynek értelmében kölcsönösen elismerték egymás cseh királyi címét, Mátyás megtarthatta Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot, a szűkebb értelemben vett Csehország (Bohémia) pedig Ulászló kezén maradt. [25] Ulászló a béke értelmében csak Mátyás halála után válthatta vissza területeit 400 ezer aranyforintért. [26]
A választófejedelem Ulászló maradt, de Mátyás mindezzel megtette az első lépést annak megeszerzése érdekében is. Sőt, ha mint egyesek gondolják, a császári címet akarta Zsigmond példájára megkapni, annak érdekében is. A hadsereg külföldön tartása ugyanakakkor előnnyel is, hátránnyal is járt. A zsold maga nagyarányú aranykiáramlást eredményezett, annak „kiegészítése” viszont nem Magyarországot pusztította. [27]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!