Tegnap egyik barátnőméknél voltunk összejövetelen. Meglepődtünk, hogy mennyire szegények lettek mióta elköltöztek a régi otthunukból ebbe a nagyobb kertes házba. Aztán az egyikünk rájött mi a baj !
A WC éppen a bejárati ajtóval van szemben és ez azt jelnti a Feng-Shui szerint hogy elfolyik a pénz a háztartásból, sztem ezért lett szerencsejáték függő a lány apja is, pont mióta az új helyre költöztek. Nagyon kéne a segítségetek, hogyen lehetne megkerűlni, hogy ne használják a wc jüket. Nem is tudom mi a teendő most, de ők mindenbe belemennének, hogy újból visszakapják a régi életüket és spirituálisak is, tehát könnyen alkalmazkodnának, csak nem tudjuk mitévők legyünk. Minden segítség elkelne.
Nem kell elkerülni a WC használatát.Néhány apró változtatás megváltoztathatja a ház energiaterét és segíthet.A következőket lehetne kipróbálni:A Wc ajtó és a bejárati ajtó közötti területen valamilyen térelválasztó megoldást kellene alkalmazni.Például valamilyen szép függönyt, például gyöngyfüggöny is lehet.Esetleg harmonikaajtót, ha az megoldható.
A WC tetejét és a WC ajtót mindig csukva kellene tartani.
A mellékhelyiség jobb felső sarkába helyezzenek olyan tárgyat, amiről jólétet jelképezi számukra, valamilyen értékesebb dísztárgyat.Vagy kereklevelű dísznövényt, ami lehet művirág is, csak ne szárított legyen.
2011. máj. 12. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
12/25 valakiakitnemismersz válasza:
Szegény ezosoknak akiknek nincs pénze ház átépítésre már sz@rniuk sem lehet =/
2011. máj. 12. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
13/25 anonim válasza:
ismerek olyat akinek nincs az ajtóval szembe a retyó mégse dől a lóvé :-D
2011. máj. 13. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
14/25 anonim válasza:
ebbe semmi megmagyarázhatatlan nincs. egy nagy házat fenn tartani nem egyszerű. én egy nagy kertes házban nőttem fel, és bár a szüleim igazán nem keresnek rosszul egy ekkora házat kifűteni az nem kis pénz... átlagosan egy családi ház rezsije 100-120e Ft (és akkor ez még nem is a luxus ház kategória) körül mozog. és ez csak a rezsi, úgyhogy felejtsd el a wc problémát. a nagy ház sok pénzt igényel. sőt ha pl úgy vettek házat hogy hitel van rajta.. na akkor pláne nem csoda ha nem élnek olyan minőségi szinten mint előtte.
2011. máj. 14. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
15/25 anonim válasza:
hopp most látom csak, hogy valaki már majdnem ugyanezt leírta. bocsi.
amúgy wc használat elkerülésére esetleg ajánlani tudom a: fotoszintetizálást :)
2011. máj. 14. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
16/25 anonim válasza:
séta közben cseréljetek szerepet a kutyáddal. vagy ha megkéred, falaz is neked, csak fogd arra h ő volt.
2011. máj. 16. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
17/25 Grimmpeace válasza:
Amennyiben apuka nem hagyja abba a rulettezést meg is van oldva a téma. Ahol nincs zsé ,ott nem is esznek, ahol meg nincs kaja , ott nincs kuletto. Ennyi.
2011. máj. 18. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
18/25 anonim válasza:
az ősemberek hogy sz@rtak szerinted? odacsinálsz a kert közepére egy határ sz@rt, azt kitörlöd falevéllel. legalább lesz jó kis trágya, jobban fognak nőni a növények. és a feng shui sem tiltja.
2011. máj. 18. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
19/25 anonim válasza:
Feng-Shui. Ahhhha.
2011. máj. 23. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
20/25 anonim válasza:
csak kevesebb lesz a pénzük ha még a WCt is átépítikxD
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!