Ki hogy használja az elengedés technikát?

Meditációval összekötve használtam.

Először mindig meditáltam, így a belső terem kitágult, majd miután kitágult, lett elég tér a tudatosságom számára, amiben növekedhet, tehát képessé váltam az elengedésre.

De a meditáció csak akkor jó, ha a figyelmedet a semmibe viszed. Tehát nem mantrákkal szórakozol, meg különféle elme technikákkal, hanem leülsz, és minél jobban elvonod a figyelmed a gondolatokról, az érzésekről, a hangokról, tehát mindenről, és minél jobban a semmi vagy a csend tudatába kerülsz.

"Hogy én mit szeretnék elengedni? MINDENT amihez emberként kötődhetek, pl. a szenvedést ami identitástudatot ad, vagy a sikert, ami büszkeséget vagy bármilyen kapcsolatban a kötődést."

Ehhez az egót, vagyis a tudatalattit kell felszámolni.

Maga az egó, vagyis a tudatalatti azért létezik, mert egy folyamatos ellenállás révén blokkoljuk a gondolatok és érzések áramlását a testben, így azok megrekednek, és elraktározódnak a testben, majd ebből az elraktározódott "energiából", ami rengeteg elnyomott érzés összegyúrva, kialakul az énképünk, ami alapján a gondolataink és a cselekvéseink létrejönnek. A meditáció abban segít, hogy meglásd, hogy van más is ezen az énképen kívül. Önmagában a meditáció nem fog rajtad segíteni, csak felismerheted általa az énkép hamisságát. Ha felismerted, utána képessé válasz arra, hogy felold az ellenállást, aminek hatására minden elnyomott gondolat és érzés kiürül a tudatalattiból. A legjobb meditáció szerintem, ami nekem rengeteget segített, az az volt, hogy kiültem egy parkba, és minél jobban nem koncentráltam semmire.

"Már csak az elmét kellene lecsendesítenem és ugye jól gondolom, hogy annak egyetlen módja a meditáció?"

Az elme lecsendesítésére való bármilyen gyakorlat, éppen hogy fenntartja az elmét, mert az elmét foglalkoztatod a gyakorlat közben, ennek ellenére szükséges egy ideig a meditációt használni, hogy ezt a felismerést te magad tapasztald meg, mert ekkor ébredsz rá a változatlanra, a gondolkodás mentes létezésedre. Tehát meditációban elcsendesíted az elmét, de ezt ne feltétlen úgy képzeld hogy nagy csend lesz és semmi nem bukkan fel, hanem pont hogy olyan lesz mintha jobban rálátnál az érzésekre és a gondolatokra, mintha egy tér kezdene kialakulni a megfigyelő és a gondolatok és érzések közt. Ezáltal nem azonosulsz ezekkel az érzésekkel és gondolatokkal, hanem csak a tudatában leszel, eljutsz majd odáig hogy bármi is jelenjen meg, csak tudatában leszel, de nem utasítod el, mert abban a pillanatban az elme szintjére korlátoztad magad és ellenállásba kerülsz vele, tehát abban a pillanatban magadénak fogod tekinteni azt aminek csak a tudatában is maradhattál volna, mint egy jelentéktelen tovaúszó kis gondolatnak. Ezt a megfigyelést egész nap tudatosan végzed, és sokszor jutsz majd ezekkel kapcsolatban egy véleményre, például jó érzések töltenek el hogy mennyi gondolatot és érzést lepleztél le, de ilyenkor azt is figyeld meg hogy ki az aki mindezt élvezi. Tehát minden történésnek van egy gyümölcse, és amíg van aki ezt élvezi addig az énképet formáljuk, szóval magát az élvezőt kell leleplezni. Ki vagy mi vagyok az utolsó felmerülő érzést is figyelmen kívül hagyva?

Elalvás felé annak határán lehet észrevenni hogy a gondolatok a saját útjukat járják, mintha egy önálló állam lenne, van amelyik olyan aktív, hogy észreveszed "bezártad a nyúlakat?" ugyanekkor olyanok, amihez közöd nincs "A teleszkóp ma féláron" Lassan ezek már nem csak gondolatok, hanem lények, már nemcsak egy gondolat pl két ember egymással beszélget "bezártad a nyulakat, a teleszkóp ma féláron"

A legtöbb ilyen zagyvaság, de lassan elalszol, és leválasztódsz/elengeded őket a maguk útján. Álomban meg folytatódik a színházelőadás, tehát ott sem hagynak magadra, úgymond rászednek minden trükkel, hogy figyelj rám, fontos vagyok.