Lapos Föld elmélet, miért vált ki agresszivítást egyes emberekből?
6#
Nem lennék a gyermekeid helyében!
Nos belőlem nem maga az elmélet vált ki agresszivitást hanem azok a laposföldesek akiket pl youtubeon nézek olykor és akik azt hiszik hogy több 10 több száz éves kutatások eredményeit ők majd megcáfolják pár perc alatt ráadásul úgy hogy az érveléseikből legtöbbször az is látszik hogy fingjuk nincs mi hogy működik valójában. Vannak akik konkrétan azt állítják hogy majdnem minden amit az iskolákban tanítanak az kamu meg félrevezetés és akik nobel díjakat kaptak is valójában nem tettek le semmit az asztalra.
Na számomra ezek a vérforraló megnyilvánulásaik. Arról már nem is beszélve mikor ők hülyézik le a azokat akik szerint a Föld egy bolygó. Legtöbbször abban kimerül az érvelésük hogy jajj hát ők még sose látták a görbületet meg hogy a víz szerintük nem görbülhet.
Bakker akkor most én is mondhatnám hogy az atomok meg molekulák vagy akár a baktériumok is csak kamuk mert sosem láttam még őket a saját szememmel.
Szerintem a lapos földesek tehetnének egy kört az Antarktisz körül, először is túl hamar sikerülne, plusz pont másfelé kéne kormányozni, mint hiszik.
Vagy repüljenek el délre s nézzék meg felülről.
Ha a Föld lapos volna, Szolnokról simán látnánk az Északi középhegységet, Keszthelyről meg az Alpokot.
És nem látjuk őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!