Ha el akarok érni egy tisztább/kötetlenebb tudatot, de még belül azt érzem hogy párkapcsolati kötődést akarok kialakítani, akkor ezt a vágyat/ellentétet hogy tudnám felszámolni?

Jó pár éve nyomatom egyénileg a zen meditációt. Eddig mindig egyedül gyakoroltam (már évek óta), és nem is nagyon voltam emberek között.

Azt gondolom az lenne a lényeg itt már, hogy mindenféle kötődést próbáljak felszámolni, és minél jobban a jelenben tudjak maradni.

Csakhogy belül mégis vágyok valakire! Nem tudom nem észrevenni... Egy társra. Ez rendszeresen ki is jön a gyakorlás alatt, és hiába próbálok már hónapok óta továbblépni egyszerűen nem megy...

Kicsit olyan mintha önmagammal harcolnák ezen a téren. Lehet hogy úgy érzem mintha megakadtam volna.

Ez máskor idővel el szokott múlni csak most az a probléma ezzel hogy nemsokára egy olyan munkahelyen fogok dolgozni ahol ezért elég sok Nő van. Mivel nem vagyok csúnya attól félek hogy valaki flörtölni kezd velem, és nem tudok nemet mondani ha olyan helyzetbe kerülnék...

Már nem sok időm van, és úgy tűnik nem tudom addig megoldani ezt a belső problémát. Ezért arra gondoltam valami külső magyarázattal kellene magam meggyőzni arról hogy nekem erre már nincs szükségem.

Itt pl most olyanokra gondolok hogy minden nap elmondom hogy: "nekem egyedül kell maradnom,,.

Vagy ilyesmik.

Ezt mantraszerűen mondjuk nyomatom 108x.

Ez megoldás lehet hetek alatt?

Esetleg milyen más mondatot lenne célszerű ismételgetni?

Lehetne ennél gyorsabban is, valamilyen pl belső programozást végezni hogy ne érezzem hogy hiányzik egy társ az életben?

Vagyis inkább hogy a hiányérzethez ne ragaszkodjak?

(Végül is az egész csak illúzió - a tudatom teremtménye. Vagy inkább talán az egó ami azt sugallja: hogy nekem nem jó egyedül. De végül is mind a tudatomban létezik ergo ~ nem valóságos.) Akkor viszont miért nem tudom meghaladni?

Ha váratlanul kialakul egy helyzet, hogyan tudnám egy gyors módszerrel megmagyarázni magamnak, és a másik félnek hogy nekem jobb egyedül?