Mi az a belső hang? Hogyan hallhatom meg?
Többféle belső hang van.
Ami a lényeges és legfontosabb, az a lelki ismeretünk hangja. Sajnos ezt nagyon sokan igyekeznek elfojtani, "megölni", hogy ne érezzenek lelkiismeretfurdalást.
Az egészséges ember hallja az ő lelki ismeretének a hangját.
A lelki ismeretünknek a hang-ja az egyúttal az Isten HANG-ja is bennünk. Igen, Isten a lelki ismeretünkön keresztül "beszélget" velünk, ami magjában mindig szinkronban Jézus tanításaival, melyeket az evangéliumokban tanított. ami attól eltér, az már az ártani akaró szellemi lények hangja, amelyekről a "vevő" készülékeinket érdemes vissza állítani Jézusra. Ekkor védve vagyunk az ártani, vagy félre vezetni akaró szellemi befolyás alól.
"HELYES A KAPCSOLATOM A SZELLEMVILÁGGAL?
1. Különböző szellemek jönnek hozzám.
2. Önmagamat hallom előző életeimből?
3. Újabb megpróbáltatások elé nézek?
Drága Gyermekem!
1. Amint a rádió, tévé hullámai minden teret betöltenek, úgy nem létezik olyan „hely””, ahol ne lennének szellemek! A szellemvilág dimenziói mindent betöltenek, vagyis, minden élő- és nem élőlénnyel képesek kapcsolatba kerülni!
Amikor te azt éled meg, hogy szellemek jönnek hozzád, akkor az történik, ami egy rádióvevőben. Azt az állomást fogja, amire a keresőgombbal rááll. Amire te benső világod keresőgombjával ráállsz, az megjelenik tudatod képernyőjén. Boldog ember az, aki a Rám figyelésben edzi magát, mert az megmenekül attól, hogy különböző „zavaróállomások” táncoljanak idegein!
Arra kérlek szeretettel, hogy Velem foglalkozz gondolataidban, és arra törekedj a cselekedeteidben, hogy embertársaid szolgálatára állj! Ezzel teszel legjobbat magadnak is, embertársaidnak is, és a szellemvilágnak is!
Nem emlékszem rá, hogy valakit is valaha arra kértem volna, hogy törődjön a szellemekkel. De arra nagyon is emlékszem, hogy olyan életodaadást kértem tőletek, amely a földön élő embertestvéreitek életét teszi elviselhetőbbé.
2. Előző életed hangjaival kapcsolatban ugyanazt mondom, mint a szellemekkel kapcsolatban. Akard az Én hangomat hallani! Lelkiismereteden keresztül Én akarok szólni hozzád! Lelkem akar irányítani a benső hang, a lelkiismeret hangján keresztül. Ezt finomítsd, erre figyelj!
3. Igen! Újabb megpróbáltatások elé nézel! A földi élet nem mennyek országa, bár Velem ez az ország elérkezett közétek, hogy befogadjatok magatokba.
Én nem imádkoztam Atyámhoz azért, hogy kivegyen benneteket e világból, hanem azért imádkoztam, hogy tudjatok megszabadulni a gonosztól. E levelem számodra ugyanezt a célt szolgálja! Szeretnélek megszabadítani a gonosztól! De szenvedéstől nem tudlak megszabadítani, mert a gonosztól csak úgy lehet megszabadulni, hogy vállalnotok kell azt a szenvedést, amely a szeretet velejárója a földön!
Drága Gyermek! Kimondhatatlan szeretetemmel veszlek körül, de e szeretetem benned csak akkor juthat diadalra, ha teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes elméddel és minden erőddel elfogadsz Engem!
Megáldalak a BÉKE és BÁTORSÁG LELKÉVEL!
Jézus; A HANG 1448
Qui-Gon Jin jedi mester azt mondta, hogy ha lecsendesíted az elmédet, akkor meghallod a midikloránok által közvetített Erő hangját.
Tehát kövesd a fény útját és óvakodj a sötét oldaltól!
Sziasztok!
Én is erre a belső hangra keresem a választ hogy mi is ez valójában.
Nos én először akkor hallottam a fejemben ezt a hangot, amikor a mostmár volt barátnőmnél voltam, és először szeretkeztünk volna, amikor elkezdtük a vetkőzést egy hang azt mondta a fejembe hogy " ne tedd, ne csináld" !!!!
És abba is hagytam, mert nem tudtam mire vélni hogy ki mondta a fejembe ezt...
A 2. Alkalom pedig a mostani barátnőmmel kapcsolatos, mégpedig nekem erről a csajról mindenki a környezetemben azt mondta hogy ilyen meg amolyan k_rva, ezzel meg azzal volt meg ilyenek...
Tehát nem tudtam hogy mi lehet az igazság mert nekem természetesen azt mondta a csaj hogy nem igaz ezekből semmmi sem.
De egyik nap elaludtam délután, és miután később felébredtem, megint ez a valaki, ez a hang egy csomó mindent mondott a fejembe.
Mégpedig azt mondta hogy:
ő nem olyan nő, normális, szeresd, óvd és védd mindentől, állj mellette mindig, segítsd és támogasd mindenben, ő is szeret téged, csak egyetlen dolgot kell elérned: azt hogy elnyerd a bizalmát!
Ezek után a hang jellemezte a gondolatait a barátnőmnek, elmondta miket gondol rólam, hogy miért ennyire bizalmatlan, hogy hogyan gondolkodik...
Szóval nálam ez történt, és ezek szerint a felsőbb énem mondta az információkat a túlvilágról, mert ez a sorsom, hogy a lánnyal kell hogy legyek és a fentebb említett útmutatásnak kell eleget tennem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!