Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Mi történhetett ezekben az...

Mi történhetett ezekben az esetekben? Csak az agyam tréfált meg?

Figyelt kérdés

Alapjáraton elég szkeptikusnak tartom magam, és azzal is tisztában vagyok, hogy félálomban az agy furcsa dolgokat képes produkálni, ehhez hasonlót azonban azelőtt, és azóta sem éltem át.

Az egész úgy kezdődött, hogy egyik hétfőn elmaradt az első előadásom, így a reggeli busszal jöttem vissza koliba, a szokásos vasárnap esti helyett. Mivel korán kellett kelnem emiatt, és nem is aludtam túl jól, a buszon elszundítottam ilyen 5-10 percekre, bevillantak rövidebb álomképek. Az egyik ilyenben a jövőbeli énemet láttam, legalább 10 évvel később. Nagyon sikeres és elismert ember voltam, egy nő pedig velem csalta a férjét. Kívülről láttam, amolyan "harmadik szemlélőként", ahogy egy szobában szeretkezünk. Ekkor felriadtam, és ahogy kinyitottam a szemem, egy kopasz, szemüveges, szakállas (tipikusan Walter White-kinézetű) férfit láttam előttem állni, aki egy puskát fog rám. Azonnal összerázkódtam, egy pillanatra becsuktam a szemem, majd amikor kinyitottam, már sehol sem volt. Betudtam az egészet annak, hogy félálomban haluztam, de többet nem tudtam elaludni az úton.

Megérkeztem, ledobtam a cuccom koliban, majd bementem előadásra. Mikor visszaértem, szobatársam nem volt fent, gondoltam, alszom egyet. Az ajtót kulcsra zártam, majd lefeküdtem. Már majdnem sikerült elaludnom, mikor hirtelen azt éreztem, hogy valaki puszit ad az arcomra. Kinyitottam a szemem és egy fehér ruhás nőalakot láttam "kisuhanni" az ajtón. Annyira élethű volt, hogy még fel is keltem megnézni, hogy mi volt ez, de az ajtó ugyanúgy zárva volt, ahogy hagytam.

Ezektől függetlenül, kb. 2-3 héttel később volt még egy érdekes élményem, ugyanúgy koliszobában. Ébredés után feküdtem az ágyban, majd sikerült még kicsit visszaaludnom. Álmomban nagymamám kertjében álltam, ahol erős szél fújt, de a földfelszín irányából az ég felé. Ilyen nagyon erős, felfelé irányuló áramlásként tudnám leírni. Engem is felkapott, majd elkezdtem emelkedni. Ekkor már a tudatom tiszta volt, tudtam, hogy ott fekszem az ágyamban, de ugyanúgy álmodtam tovább, és éreztem, ahogy emelkedik a testem. Isten szólt hozzám, hogy most "megnézhetem mi van a túlvilágon". Én azonban (érthetetlen módon) teljesen bepánikoltam és elkezdtem könyörögni, hogy hadd térjek vissza. Ekkor a másodperc tört része alatt az ágyamban feküdtem újra, teljesen ébren. Ezóta eltelt közel 1 év, de semmi hasonlót nem tapasztaltam.

23/F



2018. jan. 10. 20:43
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
:O
2018. jan. 10. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
0%

Azt hiszem, az ilyen álmokat hívják lidércálmoknak.

Nekem ennyire valóságos, hallucináció szerű álmaim kizárólag nyugtató szedésekor jelentkeztek. Csak Valeriánát szedtem időnként vizsgaidőszakban...Később jöttem rá, hogy durva szer az a Valeriána. A lényeg, hogy a gyógyszerleírás tartalmazta a lidércálmokat, és amikor többedjére üvöltve ébredtem, felhagytam vele. Pár év múlva újra elkezdtem szedni, akkor már a gyógyszerleírásból kihagyták, de újra jelentkeztek a lidércálmok. A lidércálmok miatt olvastam át a gyógyszerleírást, mert eszembe jutott és csodálkoztam, hogy már nincs benne és mégis okozza. Savlekötő szedésekor is volt olyan lidércálmom, hogy akkorát üvöltöttem az emeleten, hogy a földszinti kazánházban felébredtek a kutyák. Szerintem a savlekötőkbe is kevernek nyugtatót egyébként.


Szóval véleményem szerint akár tudsz róla, akár nem, valamilyen szer okozta ezt nálad.

2018. jan. 11. 02:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!