A zen állapotot mennyi gyakorlásba tart elérni?

ilyen nincs- mindig kezdeni, kell, minden zazen az első,

ez a lényege

[link]

[link]

Kedves Kérdező!

Gugli segít! Kereső kifejezés:

EEG dynamics of experienced Zen meditation practitioners

Kicsit zavaros a kérdés, de értem mire gondolsz.

Ha gyorsan akarsz haladni, akkor nem a zen a te utad, hanem az advaiták tanítása, ha pedig mégsem megy, akkor visszatérhetsz a zenhez, ha az sem, megannyi csónakot találsz amivel közelebb jutsz a parthoz.

Magát a Satori állapotot hamar el lehet érni, sok gyakorlással egy szempillantás alatt bele lehet zuhanni ebbe az állapotba, de nem ez a cél, hanem hogy megszilárdulj benne és kividd a mindennapi életbe az ürességet, na ez már nehezebb. Amúgy az egó az amit szépen vissza kell nyesegetni. De vigyázz! Mert ki az aki erőfeszítést tesz a megvilágosodás irányába? Minden amit az elméből cselekszel, az elmét fogja erősíteni... Szóval ne siess, előbb váljanak a fenti soraim tapasztalássá, aztán felismered az utat. Amikor pedig valóban rálépsz nem fogod tudni, hogy ki vagy és hogy hova tartasz és a megvilágosodás, karma stb. csak fogalmakká válnak, a hozzájuk tartozó régi hiedelmeid mind leomlottak, s nem kreálsz görcsösen újakat helyettük, akkor jó úton vagy. A legvégén a teljes nemtudásba fogsz belezuhanni, pedig épp az ellenkezőjére számítasz. De ha azt vesszük szert teszel az egyetlen tudásra, hogy nem tudsz semmit. Paradoxon... De ha nem szereted őket ne foglalkozz ilyesmivel, az elme számára a végső valóságban csak paradoxon lesznek.

Az a helyzet, hogy zen gyakorlás révén olyan kevesen váltak megvilágosodottá, hogy a számuk a statisztikai hibahatárt se lépi túl. Úgyhogy általános érvényű igazságot a gyakorlás következményeiről és szükséges idejéről nem lehet kijelenteni. A megvilágosodást megelőző bármely állapot elérése a köznapi tudatállapothoz képest pedig lehet vonzó, csak semmi értelme.

Mentségére legyen mondva, a többi irányzatról, módszerről ugyanez elmondható.

Küzdősport vagy harcművészet? Óriási különbség...

Küzdősporthoz nem kell szembenézz önmagaddal, oda elég az akarás, ha a legjobb akarsz lenni, ha győzedelmeskedni akarsz mások fölött. Míg a harcművészet segít, hogy felismerd az egyetlen valódi ellenségedet, akit nem kívül találsz, az igazi harcművészetek valójában a harc abbahagyásának művészetei, mint az Aikido.

Nyilván a harcművészet is lehet küzdősport és a küzdősport is lehet harcművészet, attól függ milyen szellemiséggel gyakorlod. Éppen ezért az előző válaszoddal elárultad, hogy te magad hol állsz az önmegismerésben.

Semmiképp se vedd ezt rossz néven, se dícséretnek.

Rá akartam világítani, hogy az ahogy a dolgokról vélekedsz téged jellemez, nem pedig az adott dolgot.

Úgy látom befogadó vagy, ezért is teszel fel ilyen kérdést itt az oldalon, ezért is gyakorolsz küzdősportot/harcművészetet és mint említetted jelenleg a határon állsz, érzed azt, hogy sokkal több van itt a mélyben, viszont még maradnál a felszínen.

Azt tanácsolom, hogy gyakorold tiszta szívvel, és próbálj meg szemlélő maradni, mintha kívülről figyelnéd magad. Észre fogod venni, hogy mikor billen a mérleg nyelve a harcművészet és mikor a küzdősport felé. Ha bármelyik irányba billen, ne ítélkezz, ne higgy az olyan gondolatoknak, hogy ez helytelen mert a másik lenne a helyes, ezek csak értelmezések. Maradj szemlélő, és legyen a harcművészeted a meditációd! Akármi történik, az egy mozzanat a tudatosságban, se nem jó, se nem rossz, amikor bekapcsolódik az elme, akkor jelennek meg az ilyen kettősségek, ezt meg tudod figyelni. Te nem az elméd vagy, hanem azon túli, ne legyél a szolgája! De ehhez előbb meg kell ismerned. Ahhoz pedig meg kell tanulnod kivonni magad a gondolatokból és a jelen pillanatban maradni, ebben segíthet a meditáció.

Rögtön az elején. Az előzmények nem számitanak, az mindenkinek tuti másmilyen. Még jó hogy azt kérdezted, állapotot és nem magát a zent. Szerintem a legjobb szó erre az ihletettség. Ez az állapot olyan mint egy kút, igen, oda kell menni, inni kell belőle. Mindig más helyen bukkan fel. Ha iszol belőle, akkor boldogságot érzel pusztán a gondolkodással, a boldogság ilyesfajta (eszközök nélküli) elérése pedig a fejlődés egyetlen jele. De lehet csak én látom igy, mások láthatják úgy mint valakit, aki elérte ezt az állapotot. Ekkor őt körülveszi a ragyogás, minden dologról úgy gondolkozik hogy kiragadja az élét, a mindennapjait is igy (üresen, nem jelentőségteljesen de kedvesen) éli, képes példát, segitséget nyújtani a gondolkodásban. Ügyesen csinálja, nagyban gondolkodik, gyors, könnyen eltalálja mindig a helyes utat, nem is lehet azt felmérni teljesen. Kezdőként, ha sikerült kialakitani azt az életmódot ahol az állapotot gyakran el lehet érni, utána fog következni a legjobb kezdeti időszak, tehát afelől nem kell aggódni. Az ihletettség szent és teljes adomány, ami azt jelenti hogyha valaki nem tudna megbirkózni a késöbbi (belső, egos) veszélyekkel, annak nem adják oda az állapotot sosem. Az ilyen csak akkor képes ihletettségbe kerülni, ha szerencsésen olyan emberrel találkozik, aki igen nagy ihletettségbe került. Az ihletettség legalább pár óráig tart, ha elérted, nem kell aggódni azon, hogy elrontod vagy rosszul mozogsz, meg ilyesmi. Bármit lehet benne csinálni, könnyü az, csak aztán fokozatosan alábbhagy a tudatból, új dolgot kell tanulni vagyis újra el kell érni.

Az advititákat meg az ilyen nehéz dolgokat hagyni kell a mesterszintre, ahol már számtalan dolgot tanultak (és elfelejtettek., Maga a zen vagy bármi pl olyan mint a kút mélyén lévö, védett, láthatatlan drágakő, és az édesiti meg a vizét. Ha valaki kiitta az összes vizet a kútból, akkor láthatja ezt, de még ő sem érintheti meg például meg stb.