Hogy adhatom el a lelke az ördögnek?
NOS 28 ÉVES f VAGYOK!
ELEGEM VAN A NEM LÉTEZŐ ISTENBŐL MEG A SOK HUMBUKBÓL!!! NAGYON SOKAT OLVASTAM KUTATTAM EZUTÁN ÁT RÁGTAM! 1 ÉLETEM VAN ,HAMÁR 1 VAN, HAGY ÉLJEM MÁR ÚGY AHOGY ÉN AKAROM!!!
CSAK KOMOLY VÁLASZOKRA VAGYOK KIVÁNCSI KÖSZÖNÖM
Nem fog sikerülni!
Ha kérdésed is kiabálva teszed fel, még az ördög is menekül előled!
Nem árt elgondolkodnod azon, ahol nincs Isten, ott nincs ördög sem! Ha pedig nincs ördög, ugyan, kinek akarod eladni lelked?
Ha mégis van ördög a fentiek ellenére, honan veszed, hogy olyan értékes lelked van, hogy kell neki?
Azt, hogy hogyan éled az élted, kizárólag rajtad múlik, ezt csak te döntöd el.
Csupán egy "apróságot" vegyél figyelembe. Minden egyes gondolatod, érzésed, tetted, melyet másoknak szántál/okoztál, benned is megjelenik, s halálod után ezt ledolgozandó, ösztönösen úgy tervezed meg magadnak a következő életedet, hogy mindezeket ezúttal te kapd vissza, te éld át. Hiszen így tudsz csak fejlődni, feljebb emelkedni, ami az egész létezésünk célja.
Tehát: ahogyan az előző életedben éltél, annak a következménye a mostani, így azon, hogy mik történnek veled, már nem tudsz (lényegesen és lényegében) változtatni. Csak egyet tudsz - amit az elején is írtam -, eldönteni, hogy azokat hogyan éled meg.
Úgy, ahogy akarod. S bárhogy is döntesz, magadnak teszed, magaddal teszed azt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!